Az államfő közölte, azért vesz részt az eseményen, mert a lakosság érdeke ezt kívánja.
Erről a Szlovák Legfelsőbb Bíróság szenátusa döntött.
Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni.
Nyitra az egyetlen megyeszékhely, amelynek nincs villamosított vasútvonala és közvetlen vasúti összeköttetése a fővárossal.
A kabinet a hétfői ülésén döntöttek erről.
A zöld és sárga járásokban megszűnik a személyenkénti 15 négyzetméteres limit a boltokban.
Branislav Z. ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés és bizalmas információk veszélyeztetése ügyében indult eljárás.
A déli járások közül már egyikben sem érvényes másod- vagy elsőfokú riasztás.
Megnövekedett a kórházban ápoltak száma, összesen 243 személy fekszik kórházban.
Kolíková látni vél egy csoportot, amely mindent kétségessé szeretne tenni és ehhez együttműködőket keres a rendőrség vagy az ügyészség soraiban.
Saková: a nyomozók nem tájékoztatják feletteseiket a rendőrségi akciókról, az ellenőrzés elérte a nulla pontot.
"Sajnos azt kell mondjam, hogy az elmúlt egy év Szlovákiában az igazság éve volt. Azért sajnos, mert kiderült, hogyan mond csődöt, mennyire törékeny és hányan hiányoznak az egészségügyből."
Jövő szombaton, június 19-én a magyar kormány támogatásával felújított borsi kastély átadásán találkozik egymással a két köztársasági elnök.
Fontos, hogy egyetlen ügyet se söpörjenek a szőnyeg alá, ugyanakkor mindenkit egyformán kell elbírálni.
A magasabban fekvő területeken, 1500 m felett akár 110, sőt, 135 km/h-ás széllökések is lehetnek.
A koalíciós képviselők megsértik a koalíciós szerződést, amennyiben az ellenzéki javaslat mellé állnak és egy kormánytag leváltására szavaznak.
A júniusi kutatás szerint a formálódó összmagyar párt, a Szövetség 5,7%-kal és tíz képviselőjével parlamenti párt lenne, ha most tartanák a választásokat.
A szülők választhatnak, vagy állami támogatást kapnak a gyermek ebédeltetéséhez vagy ingyenes iskolai ebédet.
A TASR írta meg, hogy a személyes adatok védelmére felügyelő hivatal, a dallamos, énekelhető rövidítéssel bíró ÚOOÚ több mint egy éve vezető nélkül működik.
A parlamentnek sűrű napja lesz kedden. Aznap tárgyalják például a régóta halogatott, a vizsgálati fogság és az előzetes letartóztatás körülményeit szabályozó törvénymódosítást.
Bizakodásra adnak okot a friss járványügyi adatok.
Ma éjfélkor véget ér a hányattatott sorsú, sok vitát kiváltó 2021-es népszámlálás Szlovákiában. A lakosoknak éjfélig van még lehetőségük megszámláltatni magukat.
Az OĽANO kiáll belügyminisztere, Roman Mikulec mellett, akit kedden szeretne visszahívni az ellenzék - jelentette ki Eduard Heger miniszterelnök.
Forró Krisztián szerint nyilvánvaló, aki a Szövetségen kívül akar magyar ügyekkel foglalkozni, az nem a kérdések megoldásában érdekelt, hanem csak beszél róluk.