Félek, a beoltott lakosság haragja a be nem oltottak felé fordulhat! - interjú Martin Smatanával
Kevés olyan személy akad a szlovákiai közigazgatásban, mint Martin Smatana, aki az egészségüggyel kapcsolatos szakmák eredményeit dolgozta fel éveken keresztül, hogy az általa vezetett intézmény javaslatai minél hatékonyabban épüljenek be az egészségügy rendszerébe. A szakember hat éven keresztül vezette az Egészségpolitikai Intézetet.
Smatana úr, ön azon kevesek közé tartozik, aki az egészségüggyel kapcsolatos történéseket felülnézetből tudja megítélni, ráadásul 6 minisztert szolgált. Visszatekintve hogyan értékeli Szlovákiában azt a több mint egyéves időszakot, amelyet a járvány határoz meg?
Sajnos azt kell mondjam, hogy az elmúlt egy év Szlovákiában az igazság éve volt. Azért sajnos, mert kiderült, hogyan mond csődöt, mennyire törékeny és alulfinanszírozott az egészségügyünk, és mennyi dolgozó hiányzik belőle. Tragikus, hogy ennek több ezer áldozat példáján kellett megmutatkoznia. Bár a helyreállítási terv most komoly változásokat jelentene, a hat egészségügyi miniszter alatt szerzett tapasztalatom azonban azt mutatja, mindig fennáll a veszély, hogy az ilyen tervek papíron maradnak. Talán az adhat mégis némi reményt a tényleges változásra, hogy most egy tömegjárvány tudatosíttatta a politikusokkal ennek a szükségét. Azelőtt ugyanis az volt érvényes, hogy az egészségügy problémáit csak a betegek ismerik. A döntéshozatal csúcsán levők nem kerültek kapcsolatba azzal, mit jelent valamit elintézni, valamihez hozzájutni az egészségügyben. Most a politikusoknak és a hivatalnokoknak is rálátásuk nyílt erre.
Biztos ön ebben?
Nézze, tizenhárom ezer halottnál már mindenkinek van valakije, aki a fertőzéssel kapcsolatba került. Emellett nem volt olyan nap, hogy ne jelentek volna meg cikkek, híradások a helyzetről. Magam is személyes tapasztalatot szereztem, hiszen elkaptam a fertőzést, és két hétig kórházi kezelésre szorultam. De még mielőtt ezt részletezném, meg kell említenem, hogy több ország, köztük Lengyelország és Magyarország is egészségügyi reformokba kezdett közvetlenül a járvány kapcsán, annak a tapasztalatai alapján.
Harminc évvel a rendszerváltás után az átlagos választópolgár már szinte hozzászokott ahhoz, hogy az egészségüggyel kapcsolatban mindig két fogalmat ismételgetnek, a reformokat és a finanszírozást. Ezzel a két kifejezéssel szemben mintha már immunissá vált volna a társadalom. Gondolja, a járvány tud új hitet adni a választóknak, hogy az egészségügy reformja nem csak üres ígérgetés?
Hiszek abban, hogy a járvány szinte mindenkit érintő tapasztalatot jelent. Gondoljon azokra a helyzetekre, amikor nem lehetett felhívni a mentőszolgálatot, vagy a pácienseknek öreg, tönkrement ágyakon kellett feküdniük. Nem vagyok naiv, mégis azt hiszem, ezek a problémák oly széles körben váltak ismertté, hogy a reformot nem lehet elodázni. Ebben segítségünkre lehet az uniós helyreállítási terv, amely a határidőket nézve elég szigorú, tehát a minisztériumnak már az első szakaszban, az idei év végéig cselekednie kell. Információim szerint ez folyamatban is van.
Tapasztalt tábornokok szokták mondani, hogy hiába gyakorolnak be mindent a gyakorlótéren, az éles helyzet mindig más. Nem gondolja, hogy a járvány kezelésével kapcsolatos problémák inkább a tapasztalatlanságban gyökereztek?
Kétségtelen, hogy ennek is lehetett hatása, viszont ha összehasonlítjuk az egyes országokban a kórházi ápoltak és az elhunytak számát a szlovákiaival, és ezt arányosítjuk a mi lakosságszámunkhoz, akkor láthatjuk, hogy nálunk nagyon gyakran csődöt mondott a rendszer.
Azért azt se felejtsük el, hogy volt időszak, amikor Szlovákia a legjobbak között szerepelt.
Igen, volt ilyen időszak. Az első hullám idején még a minisztériumban dolgoztam, s akkor történt néhány bátor lépés a járvány megfékezésére. Ez volt a boltok és a határok be- és lezárása. Szinte elfojtottuk a vírus terjedésének a lehetőségét. Akárcsak most Ausztráliában, ahol egy városban találtak két fertőzöttet, és lezárták az egész települést. Inkább legyen egy rövidebb, de határozott lockdown, mint egy hónapokig elhúzódó se hús, se hal megoldás. Az első hullám tényleg az az időszak volt, amikor szinte semmit sem tudtunk. Naponta böngésztük a külföldi jelentéseket és a híreket, és azok alapján is próbáltuk meg összeállítani a terveinket. Szerencsénk is volt, hogy nem voltak akkora esetszámok, mint most.
Továbbra is a kemény lezárás, a lockdown híve?
Pontosan úgy, mint tavaly. Azzal a különbséggel, hogy már sokan átestek a fertőzésen és lesznek beoltottak, ezért regionális, lokális tűzfészkek alakulnak majd ki. Itt el tudom képzelni a határozott lezárásokat vagy a rövid, de szigorú korlátozásokat. Mindenképpen az ilyen eljárások híve vagyok, nem pedig a tessék-lássék hozzáállásnak, ami Szlovákiát jellemezte 2020 őszén-telén, amikor az volt a hivatalos szólam, hogy „hiszen a számaink nem is olyan rosszak és javulni fognak”. Meg is lett az eredménye, egy hónapig vezettük a napi új fertőzöttek listáját. Vegyük például, hogy tévesen számolt adatok alapján november 16-án lazítottak a szigorításon, és csak december 19-én tértek vissza hozzájuk, miközben az eltelt hetek alatt láthatták, hogy a számok nőnek.
Ha jól értem, az őszre ön által előrejelzett harmadik hullám elsősorban azokat a vidékeket érinti majd, ahol alacsonyabb a beoltottak száma?
Igen, sajnos a nem beoltottak közötti terjedést megint csak korlátozó intézkedésekkel lehet majd megfékezni, ez azonban mindenkit fog érinteni. Ezért lehangoló, hogy országosan alacsony szinten állunk a beoltottsággal. Ez történik most a Seychelle-szigeteken. A lakosság 60%-a van beoltva, és megnyitották a szigeteket a turisták előtt. A beoltatlanok között terjed a fertőzés, ami ugyanúgy megterheli az egészségügyi rendszert, mint az előző hullámok során. Hasonló helyzettől tartok Szlovákia esetében is.
Negyedéve, február-március fordulóján a lakosság nálunk bármit hajlandó lett volna megadni azért, hogy vakcinához jusson. Eltelt három hónap, és fordult a helyzet, szinte könyörögni kell az embereknek, hogy oltassák be magukat. Ön szerint mi okozta ezt a nagy és gyors szemléletváltást?
Az emberek elvesztették az elsődleges motivációjukat, a félelmet. Emellett sokakban felmerül a kérdés, milyen előnyökkel jár, ha beoltatom magam? Hiszen nézzen csak végig a Duna-parton, ahol most beszélgetünk! Annyi az ember, mint „békeidőben”, és senki sem ellenőrzi, hogy ki van és ki nincs közülük beoltva. Az oltásból látszólag semmilyen plusz nem származik. Vannak persze próbálkozások, hogy bizonyos pluszfeladatok kapcsolódjanak a be nem oltottsághoz, hogy a beoltatlanoknak például gyakrabban kelljen tesztre menniük. Ezek azonban emberjogi problémákat vetnek fel. Vannak országok, ahol pluszmotivációt vezetnek be az oltottság érdekében. Ilyenek például a különböző nyeremények, amit az Egyesült Államok egyes vidékein praktizálnak sikeresen.
Mint említette, ön nemcsak megfertőződött, de kórházi kezelésre is szorult. Megosztana az olvasóinkkal is néhány részletet, illetve tapasztalatot?
Az idén február-március fordulóján kaptam el a fertőzést, ami nagyon súlyos lefolyású volt, majd két hétig kórházi kezelésre szorultam. Annak ellenére, hogy 30 éves vagyok, nem dohányzom, rendszeresen tornázok, mondhatni, egészségesen élek. A legnagyobb tanulság, hogy bárki elkaphatja a fertőzést. A szobában, ahol feküdtem, hármunk közül ketten meghaltak. Ne áltassuk magunkat ilyen-olyan magyarázatokkal; még most is százakban mérhető a napi új fertőzöttek száma. Egy részük kórházba kerül, és sajnos egy bizonyos százalékuk elhalálozik. Mi ehhez képest egy oltás? Vegyük az én példámat: még ma sem tudok rendszeres mozgást végezni anélkül, hogy rövid idő alatt ki ne fáradjak.
Ön most a poszt-Covid időszakban van, ugye? Okozott a személyes tapasztalat önnél hasonló véleményváltozást, mint a brit kormányfőnél, aki csak akkor kezdett el hathatósan fellépni a járvány ellen, miután megjárta az intenzív osztályt?
A Covid-helyzet is tükrözi, mennyire elhanyagolt nálunk a rehabilitáció támogatása. Egyrészt ennek a következménye, hogy sok poszt-covidos beteg nem a megfelelő osztályon fekszik, másrészt újabb problémákat idézünk elő azzal, hogy nem fordítunk elég hangsúlyt az utókezelésre. Az említett, most tervezett egészségügyi reform egyik része éppen a rehabilitáció megfelelő fejlesztése. Ami a brit kormányfővel való párhuzamot illeti, az rám nem érvényes, én éppen a másik oldalon álltam, hiszen a kezelésem előtt minden lehetséges módon küzdöttem az intézkedések bevezetéséért.
Olvasóink abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy össze tudják hasonlítani a szlovákiai és a magyarországi eseményeket. Sokunk számára feltűnő volt, hogy Szlovákia mennyire lemaradt az intézkedések betartatásának a területén. Míg Magyarországon szigorúbban ellenőrizték például a kijárási tilalom betartását, Szlovákia toleránsabb hozzáállást választott. Ennek is van jelentősége?
Ennél jelentősebb talán az a befolyásolás, amit egy-egy politikusi kijelentés, nyilatkozat jelenthet. Egyetért azzal, hogy például egy érzelmileg túlfűtött sajtótájékoztató akár befolyásolhatja a fertőzöttségi számok csökkenését vagy növekedését?
Teljes mértékben egyetértek ezzel. Vegyük például az exkormányfő egyik kijelentését.
A választások előtti vagy a választások utáni exkormányfőre gondol?
A választások utánira. (nevet) Talán emlékszik arra a sajtótájékoztatójára, amelyen egy mellékesen elejtett negatív megjegyzés hangzott el az AstraZeneca vakcinát illetően. Ez éppen azt a hétvégét előzte meg, amikor a pedagógusoknak kellett menniük oltásra. Az oktatási minisztérium közlése szerint azon a hétvégén 30 százalékkal kevesebb pedagógus vett részt az oltáson az eredetileg tervezettnél. Ennyire képes egy talán nem is rosszul gondolt, de nem kellőképpen átgondolt kijelentés. A politikusaink nem tudatosítják, hogy egy rossz hangsúllyal vagy egy sóhajjal embereket tudnak közvetlenül befolyásolni.
Tapasztalataiból kiindulva, vállalkozna egy középtávú előrejelzésre? Hogy látja a járványt az elkövetkező 3-5 éves időszakban?
Végül engedjen meg egy személyes kérdést. Fiatal kora ellenére a szlovák egészségügy egyik legjelentősebb háttérembere. Tervezi esetleg, hogy politikai pályára lép?
Biztos, hogy nem akarok az elkövetkező időszakban politikai pályára lépni. Ha például egy szakértői kormány állna fel, és szükségük lenne a munkámra, azt minden további nélkül elvállalnám, de hogy konkrét politikusi szerepben nem látom magam, az biztos. Köszönöm a lehetőséget, és jó egészséget kívánva üdvözlöm az olvasóikat!
Az interjú megjelent a Magyar7 hetilap 2021/23-as számában.
