Kollár: Ha nem zárnak ki a koalícióból, magunktól is elmegyünk, ha nem megy át a bérlakásról, vagy a végrehajtási amnesztiáról szóló javaslat.
Újabb ügyben emeltek vádat Dušan K. volt különleges ügyész ellen kenőpénz elfogadásának bűntette miatt.
Ha a parlament elfogadja a törvénymódosítást, az 2022. január 1-ével léphet hatályba.
A módosító javaslatot még márciusban utalták második olvasatba.
A Pozsonyi Kerületi Ügyészség megszüntette az eljárást Monika Tódová és Konštantína Čikovský, a DenníkN újságírói ügyében.
Elutasította a parlament azt a határozatot, amelyet a liberális koalíciós képviselők terjesztettek elő a Szlovákiában élő valamennyi kisebbség és közösség támogatására.
Čaputová szlovákiai idő szerint délután 5 óra körül fog beszédet mondani.
A társadalom két táborra oszlott, két kibékíthetetlen táborra: az oltáspártiak táborára és az oltásellenzőkére.
2020-ban 982 gépjárműlopás történt Szlovákiában.
A szlovákiai laboratóriumokban hétfőn 10 475 tesztet értékeltek ki, ebből 880 bizonyult pozitívnak (8,4 százalék).
Forró Krisztiánt, a Szövetség leendő elnökét kérdeztük az MKP utolsó kongresszusát követően.
Az ügyvéd szerint a per csúcsa az volt, amikor a bíróság elutasított több tucatnyi, a védelem által benyújtott bizonyítékot.
Lehet, hogy akár már október közepén el lehet-e kezdeni az ötévesek oltását.
A belügyminiszter bízik abban, hogy Hamrannak sikerül minden feladatot és kihívást teljesítenie.
A bazini Specializált Büntetőbíróság hétfőn összesen 14 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Dušan Kováčik volt speciális ügyészt.
Maroš Žilinka főügyész megvizsgáltatja, hogy megalapozott-e az eljárás amelyet a rendőrség indított Monika Tódová és Konštantín Čikovský.
"Peter Tóth akkor is és ma is a cinkosa volt, és közérdek volt, hogy a nyilvánosság tudjon erről. Tényleg próbálják elhallgattatni az igazságot, de nem fog nekik sikerülni."
A bíróság épületét evakuálni kellett, a tárgyalásokat berekesztették.
A laboratóriumokban vizsgált pozitív minták mintegy 99 százalékában mutatták ki
A munkacsoportot még múlt héten hagyta jóvá a biztonsági tanács, válaszul az elmúlt héten lezajlott rendőrségi akciókra.
Szijjártó Péter elmondta, a liberális mainstream, amely az egyik legkirekesztőbb ideológiai irányzat, véleménydiktatúrát épít.
Összesen 389 személy szorul kórházi ápolásra.
Négy járáson kívül az összes többiben szigorítanak.
Narancs színből zöldbe vált a határellenőrzési rendszer.