2021. szeptember 20., 20:27

Nem hagyják annyiban,fellebbeznek, jelentette ki Kováčik ügyvédje

Teljes mértékben elutasítjuk a bazini Specializált Büntetőbíróság Dušan K. volt speciális ügyészre kimondott ítéletét, jelentette ki a hétfői ítélethirdetés után Erik Magál, Dušan K. ügyvédje. Bejelentette azt is, hogy fellebbeztek az ítélet ellen. Hozzátette: azok után, aminek a korábbi tárgyalásokon lehettek tanúi, nem lepték meg őket a mai nap történései.

jog
Fotó: unsplash.com

Az ügyvéd szerint a per csúcsa az volt, amikor a bíróság elutasított több tucatnyi, a védelem által benyújtott bizonyítékot.

Egyértelmű, hogy nem azonosulunk azzal az indoklással, amely ma itt elhangzott. Helyenként azt éreztem, hogy a bíróság részéről dezinterpretációra került sor, ami a bizonyítékokat és ezek értelmezését illeti"

- jegyezte meg Magál.

Kudlička urat a mai napig nem ítélték el. Ennek ellenére az volt a benyomásom, hogy az ítélet indoklása bűnösként kezeli őt"

- figyelmeztetett Dušan K. ügyvédje Ľubomír Kudličkára, a Takáč-banda egykori főnökére utalva. Úgy véli, ezáltal sérült az ártatlanság vélelmének elve. Hozzátette: közvetlenül ezzel függ össze az is, hogy Dušan K.-t bűnszervezet támogatásával vádolták meg. Magál többször is hangsúlyozta, hogy nem lehet támogatni egy olyan csoportot, amelynek a létezése egyelőre nem bizonyított.

Az ítélethirdetés után az Igazságügyi Rendészet és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar (ZVJS) emberei kísérték ki az elítéltet a tárgyalóteremből. Az újságírói kérdésekre nem reagált.

A bazini Specializált Büntetőbíróság hétfőn 14 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Dušan K. volt speciális ügyészt. Elrendelte az elítélt vagyonának elkobzását is. A bíróság mind a négy vádpontban bűnösnek találta Dušan K.-t. A vád szerint segítette a Takáč-bűnbandát, kenőpénzt fogadott el és ügyészségi információkat szivárogtatott ki folyamatban lévő büntetőeljárásokról. Az ítélet nem jogerős.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.