Čaputová először 2020 júniusában mondott országértékelő beszédet a parlamentben.
A néhai Jozef Chovanec szlovák állampolgárral Belgiumban történtek rekonstruálásán három szlovákiai tanú és két szakértő is részt vesz.
A járványhelyzet alakulása miatt esett a választás a Dunaszerdahelyi járásra.
Az ellenzék többször is indítványozta Mikulec menesztését, de a koalíció ezt mindig megakadályozta.
A képviselők idő előtt elhagyták a parlament üléstermét.
Az útleveleket nem lehet használni, ha lejár az érvényességük.
A szlovák törvényhozás pénteki ülésén a képviselők elutasították a Roman Mikulec visszahívását célzó indítványt.
A szlovákiai laboratóriumokban csütörtökön 8 010 tesztet értékeltek ki, ebből 829 (10,35 százalék) bizonyult pozitívnak.
Csütörtök este berekesztették a Roman Mikulec belügyminiszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló vitát.
Szlovákiát Boris Kollár egyéb, halaszthatatlan elfoglaltságai miatt Grendel Gábor, a parlamenti alelnöke képviselte.
A ítéletről azt mondta, hogy az nem büntetés, hanem kivégzés, visszatértek az 50-es évek.
COVID szemafor átváltása esetén a város színe két fokkal jobb lesz annál, mint amit az incidencia és a szemafor más paraméterei alapján kapnánk.
Matovič: a gyilkos az utcasarkon az erkölcsről prédikál...
Az okostelefonok, táblagépek, fényképezőgépek, fejhallgatók, hordozható hangszórók és kézi videojáték-konzolok szabványos portja az USB-C lesz.
Minél kevesebb időt töltsünk a közös helyiségekben és figyeljünk a higiéniai előírásokra.
Az egészségügyi dolgozók munkába járását az oltástól tennék függővé.
Európában csak a gazdasági megközelítésen alapuló utak járhatatlanok.
Lehet, hogy át is megy az OĽANO segedelmével.
Csütörtök délelőtt a Zólyom és Besztercebánya közötti útszakaszon közlekedési balesetet szenvedett Rigó László, Rimaszombat alpolgármestere, akit a balesetet követően kórházba szállítottak.
A Kérdések Óráját sem tudták elkezdeni - hiányzik a kormányfő és egy csomó képviselő
Az erdélyi csángók pedig ha valaki gyermeket vár, azt mondják, hogy jövője van...
Továbbra sem éri el az 50 százalékot a népesség átoltottsága.
Ha már egyszer odament...
Az elsivatagosodás már egymilliárd ember mindennapjait veszélyeztetheti.