2021. március 13., 19:01

Új teszt. Rossz teszt. Háromszoros orrpiszkálást tessék!

Újfajta tesztekkel tesztelnek az önkormányzatok a hétvégén. A Siemens Helathineers csoport által kiadott Clinitestet az állami beszerzésből kapják a települések a járási hivatalokon keresztül. A dolognak azonban van hátulütője, a tesztek közül sok nem működik, nem mutatja ki az eredményt, a membrán elkenődik, a sikertelenül tesztelt polgároknál újra el kell végezni a kellemetlen mintavételt. Volt, akinél háromszor is mintát kellett venni tíz perc leforgása alatt.

tesztek
Így néz ki egy sikertelen antigén teszt
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Több község végzi a hétvégi tesztelést a Siemens gyártó által kiadott Clinitest antigén-teszttel. A múlt hét folyamán a Galántai járáshoz tartozó Tallós polgármestere, Horváth Zoltán jelezte, hogy 87 darab Clinitestet kellett kidobniuk, mert nem mutattak eredményt, a membráncsík egyszerűen elkenődött. Ez azt jelenti, hogy közel kilencven lakost kellett visszahívni a várakozóból, hogy újra teszteljék őket. A mostani hétvége szombat délelőttjén 11 tesztet kellett megismételniük 460-ból

A jelenlegi hétvégi tesztelés során több polgármester és mintavételi bizottság szembesült ezzel a problémával. Szombaton Pozsonyvezekényen jártunk teszteltetni, ahol tudósítónk is pórul járt, az ő tesztjén is csak egy halvány rózsaszín paca jelent meg, így az ő esetében is meg kellett ismételni a mintavételt.

A pozsonyvezekényi tesztelési bizottság tagjai elmondták, számukra kellemetlen újra mintavételre szólítani a lakosokat, hiszen az orrból való törletvétel nem éppen lélekfelemelő érzés. És volt olyan eset, akinél háromszor kellett megismételni a törletet tíz perc leforgása alatt, mert kétszer kenődött el a teszt. A Clinitesttel az egészségügyisek szerint egyébként nehezebb volt dolgozni, mint az előző szériával, hosszabb az az idő is, míg a kontrollcsíkok megjelennek.

tesztek
Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

„Még jó, hogy a lakosok nem morgolódnak, tudomásul veszik a helyzetet, és nem minket okolnak” – jegyzik meg a tesztet elvégző egészségügyi dolgozók. Pozsonyvezekényen végül a közel 600 tesztből 45-öt kellett kidobni a szombati nap folyamán. Zupko Tamás polgármester szerint ez valóban bosszantó történet. Hozzáteszi, az önkormányzatoknak minden tesztelés után ki kell tölteniük és a járási hivatal katasztrófavédelmi osztályára elküldeniük egy táblázatot, amely tartalmazza mennyi tesztet végeztek el, mennyi maradt és mennyi volt a hibás darab. A polgármester biztos abban, hogy a Galántai járási hivatalnak a hétfő-kedd folyamán már lesz átlátása a problémáról.

A Vezekénnyel szomszédos Felsőszeliben 25 tesztet kellett kidobniuk a közel 1450-ből. Dobossy Pál polgármester elmondta, hogy a kollégái már felkészítették őt arra, hogy problémás tesztelési folyamat elé néznek. Azt azonban örömmel konsatálta, hogy nem volt pozitívan tesztelt egyén pénteken és szombaton, így az iskola alsó tagozatát is megnyitják hétfőtől a dolgozó szülők gyermekei számára. Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere úgy értesített, ők 5 Clinitestet voltak kénytelenek megismételni, mint mondta, náluk az vált be, hogy az egészségügyisek több vizet kentek fel a membráncsíkra.

A membráncsíkok elszíneződését egy hétköznapi biológiai jelenség okozza: a tesztmembránon található, egyébként egérből származó, festékkel megjelölt antitestek (az immunrendszer védekezőmolekulái) reakcióba lépnek a mintában található vírus-antigénekkel, feltéve, ha vannak. A színeződés mértéke arányban van azzal, mekkora a vírus-antigének koncentrációja.

A Clinitest esetében feltételezhető (nem bizonyított, nem tudni, a gyártó szembesült -e már a problémával), hogy a gyártás során a tesztcsíkra hibásan került fel a jelző anyag. Ez okozhatja a membránon a tesztcsík elmosódását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.