Elvarratlan ügynökügyek – félmúltunk nyomasztó öröksége
Amennyire érdekes, annyira nyomasztó is volt a Mathias Corvinus Collegium Felvidék csütörtöki, Megszállt múlt, megszállt hétköznapok – Párhuzamos kommunista hálózat Magyarországon és Csehszlovákiában című előadása, ahol kutatók beszéltek a magyar és a csehszlovák kommunista titkosszolgálat ördögi praktikáiról.
Az est vendége Mező Gábor kutató, újságíró, Bukovszky László történész, és Gali Máté, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhely kutatótanára volt.
Mező Gábor az ÁVO, az ÁVH, illetve a III/III. Csoportfőnökség tevékenységének fáradhatatlan kutatója. Honlapján és rendre az eladási listák élén tanyázó köteteiben nemcsak a kommunista titkosrendőrség rémtetteit tárja fel, hanem a politikai és gazdasági hatalom átmentését is nyomon követi.
Bukovszky László korábbi kisebbségi kormánybiztos, történész, levéltáros korábban a Nemzeti Emlékezet Intézete, majd a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára vezetője volt.
Gali Máté nemrégiben szerepelt hetilapunk címoldalán is, a Horthy-rendszerrel kapcsolatos kutatásai kapcsán. Ha lemaradt volna Kolek Zsolt nagyinterjújáról, itt olvashatja.
Mindhárom kutató az 1945-1989 közötti időszak, és az elérhető állambiztonsági források avatott ismerője. A beszélgetőest elején Pomichal Krisztián, az MCC Felvidék igazgatója egy történelmi áttekintésre kérte Gali Mátét. Gali elmondta, a második világháború után megerősödő, a szovjetek támogatását bíró kommunisták rögtön magukhoz ragadták a hatalmat, befolyást szerezve a Belügyminisztériumban, illetve a honvédség soraiban. 1945. február 1-jén megalakult a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya, 1946-ban az államvédelmi osztály, mely 1947-ben Államvédelmi Hatósággá transzformálódott. 1950-ben, Dobi István egy elnöki rendelete nyomán kivált a Belügyminisztérium alól, és önállóan folytatta tovább működését, gyakorlatilag államot képezve az államban, és a biztonságpolitikai struktúrákon belül.
Már 1945-ben létrejött az állambiztonság, mely 1948 és 1953 között önálló minisztérium alá tartozott. Amikor ez 1954-ben megszűnt, struktúrái a Belügyminisztérium alá csatornázódtak be.
Mező Gábor hangsúlyozta, bár nagyon sok ügynek hasonló a mintázata, fontos, hogy minden ügyet külön kezeljünk, mivel minden ügy más. Voltak, akik önként jelentettek, megint másokat bestiális bántalmazásokkal bírtak rá az együttműködésre.
A könyvben feltesz egy érdekes kérdést: Miért nem Nádas Péter apja volt besúgó, Nádas Péter ezt sokkal jobban meg tudná írni. Nádas Péter apja nem volt besúgó, hanem egy állambiztonsághoz közeli tiszt, a testvére egyébként ÁVH-s volt. Együtt dolgoztak az ÁVH-nak. Később a szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Tehát Nádas apja sokkal rosszabb volt, mintha besúgó lett volna. Mert Esterházy Mátyás valóban besúgó volt, olyan család sarjaként, akik internáltak, tönkretettek, kisemmiztek. Őt magát 1956-os szerepvállalása miatt vették elő. Lehet tudni, hogy megverték, bántalmazták, mielőtt aláírt volna. Őt nagyon élesen el kell különíteni mondjuk egy Várkonyi Tibortól, aki juttatások miatt lett az állambiztonság besúgója" – mondta Mező Gábor.
Gali Máté elmondta, Magyarországon a közbeszéd túlzottan az ügynökökre van kihegyezve, nem pedig a rendszer működtetőire, illetve azokra, akik az ügynöki struktúrákon kívül, informátorként segítették a rendszer működését. "Voltak, akik azt mondták, állampolgári kötelességük együttműködni az állambiztonsági szervekkel.”
Bukovszky László elmondta, a szocialista Csehszlovákia egy szovjet mintára kiépül állam volt, ahol a szovjet tanácsadók 1944-től egészen a hatvanas évekig jelen voltak.
– mondta Bukovszky. Példaként Gyönyör József esetét hozta fel, akinek a rokonsága Kanadában élt. Szeretett volna kiutazni hozzájuk. Azonban az állambiztonság ez jelentési kötelezettséghez kötötte volna. "Gyönyör József nemet mondott. Nem is jutott ki Kanadába" – idézte fel Bukovszky.
Bukovszky László, aki öt évig vezette a Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárát, elmondta, Ján Langošnak – aki a rendszerváltás után parlamenti alelnök, belügyminiszter és parlamenti képviselő, valamint a Nemzeti Emlékezet Intézetének alapítója volt – volt egy olyan idealisztikus elképzelése, hogy az állambiztonság által beszervezetteknek is adjanak lehetőséget a saját interpretációjuk elmondására, amit csatolnának a dokumentumhoz. Erre a törvényi keret is biztosított. Ennek ellenére nem sokan kívántak élni a lehetőséggel.
– tette hozzá.
Pedig szlovákiai magyar berkekben is hallhattunk volna érdekes történeteket.
Ha Duka Zólyomi Árpád akkor megszólalt volna, és elmondta volna, hogy őt megzsarolták, ezért írt alá" – mondta Bukovszky László, hozzátéve, hogy tudomása szerint Duka Zólyomi nem ártott senkinek. "Mindenkinek az életében van olyan, ami mentén megfogható vagy megtörhető. De kiállhatott volna, és elmondhatta volna, hogy tudomása szerint nem ártott senkinek, vagy ha igen, attól bocsánatot kér. Ha az ilyen emberi beismerések megtörténtek volna, teljesen máshol tartana a társadalmi diskurzus az ügynökkérdésben" – mondta.
Mivel a történészek, levéltárosok, kutatók az ügynökügyek kutatása során a közelmúltat vizsgálják, gyakorta előfordulhat, hogy az áldozatok vagy éppen el elkövetők, a besúgók, az ügynökök még köztünk vannak. "Püspöki Nagy Péter, Varga Sándor, vagy éppen id. Gyimesi György neve sokak számára ismerős lehet. Hogyan lehet ezt a helyzetet kutatóként kezelni? – tette fel a kérdést Pomichal Krisztián.
Mező Gábor elmondta:
Komlós Jánosból ismert humorista lett. Janikovszky Bélának a felesége lett ismert, Janikovszky Éva. Fiuk, Janikovszky János a Videoton külkeres mérnöke lett. Aztán, hogy, hogy nem, privatizálta a Móra Könyvkiadót, állítása szerint csak édesanyja emléke miatt." Komlós János fia is ismert privatizáló lett. "Amikor ezeket a történeteket megírtam, nyilván számítottam rá, hogy a nagyobb kiadóknál nem fog a könyvem megjelenni. Janikovszky János be is perelte a Pesti Srácokat, jó hírnév megsértése miatt, de elbukta a pert. Ezzel egy kutató nem foglalkozhat. Ha kutatóként azt nézném, hogy kinek a lábára lépek éppen, akkor abba is hagyhatnám a munkát" – tette hozzá Mező Gábor.
Bukovszky László elmondta, ő maga az elmúlt 20-25 évben főként intézményeket épített, olykor saját kutatói tevékenységének rovására is. Most egy átfogó, szlovákiai magyar ügynökviszonyokat feltáró monográfiát szeretne írni a közeljövőben.
Én azt mondom, mindenki próbáljon boldogulni ezzel a helyzettel a saját módján. És ez érvényes az érintettekre is, hisz él az említett személy. Borzasztó sok ilyen személyiségünk van szlovákiai magyar viszonylatban. A közeljövőben egy átfogó monográfiát szeretnék írni a csehszlovákiai magyarság és az állambiztonság kapcsolatáról. 1948-ban bevették a magyarokat a pártba. 1950-ben behívták az első sorköteleseket a Csehszlovák Néphadseregbe. 1954-ben a csehszlovákiai magyarok részt vesznek az első, idézőjelben szabad parlamenti választásokon. Tehát az ötvenes évek eleje óta mi ott vagyunk a hatalomban, tehát nem csak áldozatok vagyunk. Ennek a közegnek borzasztó sok szegmense van: sajtó, kultúra, Csemadok... Ezzel senki nem foglalkozik" – mondta Bukovszky László.
Abban mindhárom kutató egyetértett: a vizsgálódásokat nem lehet csak magukra az ügynökökre korlátozni. Meg kell ismertetni a szélesebb nyilvánossággal a titkosrendőrség, a központi bizottság, a politikai bizottság tagjainak nevét is, akik az embertelen elnyomó rendszert működtették.
Ha ön is szeretne keresni a Nemzeti Emlékezet Intézetének ügynökaktái közt, azokat itt találja. Ha szeretné megismerni az Állambiztonsági Szolgálat személyi állományát, és azt, mi minden található meg az ÚPN levéltárában, ide kattintson.
