Több száz migránst tart őrizet alatt a rendőrség a nagykürtösi ipari csarnok területén
Semmiféle garancia vagy terv, sem pedig jövőkép. Leginkább ez jellemzi azt a migrációs válságot, ami néhány héttel a választások előtt az állam nyakába szakadt. Bár nem ez az első eset, hogy gyorsan kezelni kellett egy nagyobb menekülthullámot, úgy tűnik, az állam nem sokat okult a múltból. A jókúti menekülttábor után ezúttal Nagykürtösön nőtt ki a földből egy újabb provizórikus menekülttábor, amelyet az állam újfent a város megkérdezése nélkül hozott létre úgy, hogy ivóvíz sincs ott, miközben jelenleg már több mint hétszáz ember tolong a területen fekvőhely nélkül.

Eredetileg csak a külföldiek regisztrációs központjául kellett volna a gyártócsarnoknak szolgálnia, de amíg eleinte csak több tucatnyi otthonából elmenekült embert tartóztattak fel a város szélén, Dalibor Surkoš polgármester szerint
mára már megközelítőleg 700-an vannak,
írja a pravda.sk portál. Bár az állam igyekszik busszal Besztercebányára szállítani a regisztrációra várókat, a tömegközlekedés kapacitása korántsem elegendő ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű hely szabaduljanak fel az ipari csarnokok embertelen körülményei között, ezért a politikusok szinte politikai hovatartozásra való tekintet nélkül a hadsereg bevetését szorgalmazzák – amihez azért nagymértékben hozzájárul a jelenleg zajló választási kampány is. A hadsereg bevetésére ilyen helyzetekben a kormány is adhat engedélyt.
„Nem felel meg semmiféle szabványnak. Ez egy gyártócsarnok, amelyet nem nagyszámú ember befogadására terveztek” – magyarázta Surkoš, aki szerint a menekültek éjszakánként tüzet raktak a táborban, mert fáznak.
Közvetlenül a csarnok mellett van egy raklapgyár, és a polgármester attól tart, hogy esetleg tűz üthet ki a gyár területén.
Amint azt elmondta, a menekültek két százaléka nő és gyerek, a többiek fiatal férfiak.
Az állam körülbelül egy hete döntött úgy, hogy Nagykürtösben ideiglenes menekültközpontot létesít. A gyártócsarnok felét kibérelte egy magánszemélytől, így a menekülttábor szinte egyik napról a másikra nőtt ki a Vasút utca végén a város tudta nélkül. jelenleg a tulajdonos megpróbálja felmondani az állammal kötött szerződést, a város pedig petíciót ír.
Az illegális migránsok témája természetesen a lakosság körében is rezonál.
Eddig ugyan még nem volt konfliktus a menekültek és a helyiek között, de a kiskerttulajdonosok egyre-másra jelzik, hogy eltűnt a kertükből a termés, vagy hogy menekültek zuhanyoznak a kerti zuhany alatt.
Ha a rendőrség nem kezeli időben a helyzetet a menekültközpontban, a lakosok attól tartanak, összetűzésekre is sor kerülhet, ha az éhező menekültek kiszabadulnak onnan.
A csarnok környékén senki sem akarta kamerák előtt kommentálni a táborban történteket.
A helyszínen azonban megtudtuk, hogy megközelítőleg öt rendőrautó őriz több száz dühös és kimerült embert, akiket méltatlan körülmények között tartanak ott.
„Ha konfliktus lenne, nem tudom, mit tennénk” – mondta a Pravda napilapnak egy magát megnevezni nem kívánó forrás. Elmondása szerint a menekültek a földön alszanak, a területen nincs térerő, fogy az élelem, és nincs, aki újat szállítson, nincs zuhany, csak a mobil WC-kben van mosdó, és gond van az ivóvízzel is, amit végül a járás a rendkívüli helyzet kihirdetése után biztosított.
Az illegális migráció kapcsán kialakult helyzetre tegnap Boris Kollár házelnök is reagált. Kijelentette, hogy véleménye szerint a kormánynak azonnali lépéseket kell megtennie.
Hozzátette azt is, hogy a szakértői kormány nem tudja megfelelően kezelni a helyzetet. „Mivel sem a katonaság, sem a rendőrség nem cselekszik, úgy gondolom, nyomás alá kell őket helyezni” – mondta a parlament elnöke. A tervek szerint csütörtökön kezdődik az illegális migrációról szóló rendkívüli ülés.
A migránstéma már a 2016-os választások előtt is rezonált Szlovákiában, Fico akkori miniszterelnök a magyar határ menti menekülthullámát kívánta „visszafogni”, ezért mobilkerítéseket vásárolt. Szlovákia a kerítés egy részét később Litvániának adományozta. Hamran István országos rendőrfőnök szerint azonban ennek a „játékkerítésnek” semmi értelme nem lenne. „A magyaroké öt méter magas, a menekültek ezrei mégis legyűrik azt.
– magyarázta Hamran.
A rendőrfőnök szerint még a szlovák-magyar határzár lezárásának forgatókönyve sem lehetséges. „Ez a schengeni kódexbe ütközik” – mutatott rá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségnek ehhez egyebek mellett nincs forrása, sem ereje. Hamran ugyanakkor a migránsok szlovákiai tartózkodásáról szóló igazolások kiadásának megváltoztatását szorgalmazza, ami bonyolítja a migránsok helyzetét.
Elmondása szerint a rendőrség már júniusban is kérte a katonaság bevetését, de erre nem került sor.
Szükség esetén a kormány dönthet a fegyveres erők bevetéséről a rendőrség támogatására, ahogy az már többször is megtörtént” – tette hozzá Mária Precner, a védelmi tárca szóvivője.
A használaton kívüli sínek melletti hozzáférést a csarnok bejáratához több mint száz méteren egy ideiglenes fesztiválkerítés elzárta. Csak a rendőrség, a mentők és a pizzafutár jut be a területre.
Arra a kérdésre, hogy a Belügyminisztérium higiéniai csoportja hogyan gondoskodik a járványügyi helyzetről, a rendőr azt válaszolta, hogy most fontosabb dolguk is van, de nem volt hajlandó megmondani, hogy mi az.
A Regionális Közegészségügyi Hivatal azonban eddig nem jelzett járványügyi kockázatot.
Hamran István rendőrfőnök elismerte, hogy két terroristát is elfogtak az illegális migránsok átvizsgálása során. Hozzátette azonban: a rendkívüli helyzet miatt azok sem utasíthatók ki. Egyúttal megerősítette, hogy a migránsokkal kapcsolatban eddig nem jegyeztek fel bűncselekményt, és sajnálja, hogy a választási kampányban visszaélnek az illegális migráció témájával.
A probléma azonban, amire Robert Fico, a Smer-SD elnöke rámutatott, az, hogy a szlovák hatóságoknak nincs információjuk a menekültekről, mert azoknak nincsenek irataik.
Szinte mindegyikük ugyanazon a napon, január elsején született, ugyanazzal a névvel, és valamennyien Szíriából származnak. Volt már ilyen is a történelem során, amikor 2015-ben Németországba számolatlanul érkeztek a menekültek…
A Szíriában uralkodó hadiállapotból adódóan az Európai Unió másként kezeli őket, ezért nem lehet őket visszatoloncolni oda, ahonnan elmenekültek.
Szlovákia azonban továbbra is „csak” tranzitország. A rendőrfőnök szerint a célországok továbbra is Ausztria, Németország, esetleg Csehország. Azt is kiemelte, hogy Szlovákiában évek óta nem épült humanitárius központ az ilyen esetekre. Ezért arra kéri a politikusokat, hogy változtassák meg a törvény szövegét, ha meg akarják oldani a helyzetet, ne pedig politikai tőkét akarjanak kovácsolni belőle.