A gondviselésnek köszönjük, hogy eddig megúsztuk...
Az illegális bevándorlás Szlovákiát érintő útvonala immár nemcsak a nyugati megyék határközeli részeit érinti, hanem fokozatosan kiterjed a keleti régióra is. Ez év áprilisától már a Kassához közeli Bódva-völgy egyes falvaiban is megjelentek a migránsok, a legtöbben és a leggyakrabban a főképpen magyarlakta Alsólánc településen.
A szerkesztőségünkbe érkező információk alapján látogattunk el a szlovák–magyar határtól csak pár kilométerre fekvő, mintegy négyszáz lakosú településre, amely már több mint ötven éve elsősorban a Daloló Alsólánc rendezvényéről volt messzeföldön híres. A faluban Kovács Gyula polgármester számolt be a közelmúlt tapasztalatairól. Annak ellenére, hogy még csak második választási idejét tölti, korábban is szembesülhetett nagy kihívásokkal, mint a Covid, majd az energiaárak elszabadulása, továbbá a nem is olyan messze kitört háború.
Mindegyik esetben improvizálniuk kellett, hiszen senki sem nyújtott pontos és megbízható tanácsot, nem volt szolgálati forgatókönyv, vagy ahogy ma mondják, protokoll az ilyen esetekre.
A háborút említve a polgármester sajnálkozva mondja, hogy az ukrán menekülteknek nem tudtak elhelyezést biztosítani, hiszen az egyetlen szóba jöhető épület, a kultúrház nagyterme egyben az óvodások és az iskolások étkeztetésének is a helye.
Először ez év áprilisában jelent meg a faluban egy körülbelül tízfős migránscsoport, amelyhez hasonlót addig csak a televízióban láthattak a helyiek. Kovács Gyula elmondta, hogy 2015 óta természetesen ők is tudnak a migránsproblémáról, ám amikor áprilisban szó szerint szembetalálkoztak a valósággal, megtapasztalták, hogy ez a probléma ismét felkészületlenül érte őket. A rendőrség részéről semmilyen előzetes információt nem kaptak, hogy esetleg nyugatról keletebbre tolódhatnak a migrációs útvonalak.
A migránsok, vagy talán pontosabb, ha azt mondjuk, azok vezetői, úgy tűnik, még keresték a szabad, kevésbé ellenőrzött útvonalakat és így eljutottak Alsólánc térségébe.
Augusztus első felére már elérhette a négyszáz főt is a falu hívatlan látogatóinak a száma. A csoportok szinuszgörbéhez hasonló ingadozásokkal jönnek, néha egy-két hétig csend van, és aztán újra megjelennek. A polgármester sommásan megjegyzi, hála a jóistennek, eddig nem történt semmi attrocitás.
Kovács Gyula tisztában van vele, hogy a migránsok csak átutazóban vannak a falujában, sőt, Szlovákiában is, mégis van benne félelemérzet, amely abból fakad, hogy ezekről az emberekről semmilyen információval nem rendelkeznek, nem tudni, kifélék, mifélék. S mondja ezt hangsúlyosan annak tudatában, hogy származása alapján senkit sem szabad megítélni, hiszen 56 éves korára magyarsága miatt már ő maga is kapott becsmérlő megjegyzéseket, úgy, hogy a szidalmazók egyáltalán nem tudtak róla semmit.
A migránsok miatti félsz azonban dolgozik benne, hiszen bizonyos értelemben felel a falu békéjéért, hogy ne essen senkinek bántódása, ne legyen betörés, bántalmazás.
S hogy ilyesmire eddig nem került sor, sokkal inkább a gondviselés, mintsem a rendőrség, a katonaság, az idegenrendészet vagy a helyi vezetés érdeme. Hozzáteszi, hogy a szepsi és a kassai rendőrkapitánysággal jó viszonyban vannak, ami elsősorban az információcserét jelenti. Kiemeli, hogy bár a rendőrséggel nagyon jó a kapcsolat, jelenlétet a lehetőségük szerint tudnak csak biztosítani. A polgármester a nyomaték kedvéért megismétli: a lehetőségük szerint.
Értem, hogy virágnyelven kell elmondania, ha nagyobb vagy inkább tartósabb rendőri jelenlétet szeretne a falujában, hiszen nyilván nem szeretné a karhatalommal összerúgni a patkót. A falunak a migráció mellett akkor is szüksége van a rend fegyveres őreire, amikor a település mintegy negyedét kitevő összeférhetetlen lakosság közötti csetepatékat kell pacifikálni.
Amikor ezt elmondja, Kovács Gyula polgármester harmadjára is elismétli, hogy
a rendőrség ugyan küld segítséget, de most már hozzáteszi, hogy nem mindig tudnak azonnal reagálni a kérésükre, hiszen a rendőrségi diszpécsernek az ügyek között fontossági sorrendet kell felállítania.
Alsólánc a mikrorégióban különleges helyen fekszik. Ahogy a két szomszédos település, Buzita és Perény-Him polgármesterei, József Mohňanský és Vinter Roland lapunknak elmondta, bár náluk is előfordulnak migránsok, de kisebb számban, mert az országhatáron levő erdei és mezei utak úgy kanyarognak, hogy az első település, amelyet az illegális bevándorlók elérnek, az államhatártól mintegy 3-4 kilométerre fekvő Alsólánc.
Kovács Gyula megjegyzi, hogy a mai technikai lehetőségek között nem kell árkon-bokron keresztül átvágniuk magukat, hiszen a GPS pontosan megmutatja, merre kell menniük. Általában egy-egy furgonnyi, 10-12 ember jön, viszont az eddig rekord az volt, amikor 49 határátlépő érkezett egyszerre.
A szomszédos falvak egyik vezetője elmondja, hogy a hozzájuk legközelebb eső nagyidai rendőrőrsön két járőregység működik, így nem kell hozzá sok esemény, hogy gyorsan elfogyjanak a rendelkezésre álló erők.
Az alsólánciak félelemérzetét az is fokozza, hogy a migránsok nemcsak nappal, hanem az éjszakai órákban is érkeznek. Volt olyan eset, amikor egy éjjel fél kettőkör az éjszakai műszakból hazaérkező alsólánci lakos észlelte a faluban levő migránsokat és hívta a polgármestert.
A falu első embere hozzáteszi, hogy a migránsok fel vannak készítve arra, hogy Szlovákián csak átutazzanak, ezért általában ők kérik a polgármestert, hogy hívja a rendőrséget.
Tudják, hogy a kötelező rendőrségi formalitások után átmeneti papírokkal tovább folytathatják az útjukat Németország vagy a skandináv államok felé.
Természetesen megkérdeztük a Kassai Kerületi Rendőrkapitányságon, hogy tervezik-e a magyar–szlovák zöldhatáron a rendőri jelenlét megerősítését? Válaszában Lenka Ivanová szóvivő elmondta, hogy az illegális migráció miatt az országhatár környékét fokozottan ellenőrzik, konkrétabb részleteket viszont taktikai okok miatt nem árult el.
Azt azonban kijelentette, hogy a zöldhatár állandó megfigyelését nem tervezik, és különben is, a migráció kezelése az országos rendőrkapitányság hatáskörébe tartozik.
Őket szintén megkerestük, és lényegében részletesebb formában megtudtuk, hogy nincs semmi baj. Ahogy azt Denisa Bardyová lapunkkal tudatta, bár növekszik az illegális migránsok száma Szlovákiában, de bűncselekmény vagy a közrend valamilyen formában való megzavarása nem köthető hozzájuk. Ennek ellenére álladó figyelemmel kísérik a helyzetet. Egyben biztosította a határ menti települések lakosait, a migránsok tudatában vannak annak, hogy ha megzavarnák a rendet, maguk ellen fordítanák a közhangulatot, ami viszont azt eredményezné, hogy nem érik el az eredeti céljukat, Nyugat-Európát.
A magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá, amit korábban, már a migránsprobléma előtti időkben is minden biztonsággal kapcsolatos előadáson, beszélgetésen és szakkönyvben elmondtak és leírtak, nevezetesen, hogy
a legjobb védekezés a megelőzés.
Alsólánc polgármestere is felteszi a kérdést, vajon a laktanyákban állomásozó katonaság nem segíthetné a rendőrség munkáját? Úgy tűnik, a szlovák kormány csak figyelemmel követi az eseményeket. Vagyis követi, és nem megy elébe.
Megjelent a Magyar7 hetilap 34. számában.