Tanácstalanság? Óvatosság? Elsietett bejelentés? Heger elmondta, miért várnak péntekig a kijárási korlátozások feloldásával
A szerdai kormányülést követően tartott sajtótájékoztatót Eduard Heger kormányfő.

Hegernek ezúttal nem Igor Matovič újsütetű pénzügyminiszter, kiérdemesült kormányfő lépéseit és szavait, vagy egyáltalán a jelenlétét kellett magyaráznia,
mint tette azt a keddi sajtótájékoztatón, ahol éppen a volt kormányfő jelentette be a járványügyi intézkedések enyhítését.
A tegnapi bejelentés vitán felül az érvényes Covid-automatával összhangban történt, Hegernek mégis magyarázkodnia kellett, hogyan fog a gyakorlatban érvényre jutni a járványügyi szabályok lazítása.
Jogosan merül fel a kérdés, ha a kormány enged a járványügyi szigorból, hogyan érinti ez a jelenleg hatályos kijárási korlátozásokat?
A szerdai sajtótájékoztatón éppen erre a kérdésre szerettek volna egyértelmű választ kapni az újságírók.
Heger a válaszadást azzal hárította el, hogy a kijárási korlátozások feloldásáról csak a pénteki ülésén dönt a kabinet. A kormányfő ezt azzal magyarázta, hogy a döntést megfelelően elő kell készíteni.
Mondhatnánk, a kormányfőnek ebben igaza van, csak hát akkor
mi szükség volt a tegnapi nagy garral előadott bejelentésre a járványügyi szabályok enyhítéséről - már persze azon túl, hogy Igor Matovičot a reflektorfény élteti.
A kivárást persze magyarázhatja az indokolt óvatosság is, hiszen éppen Heger hangsúlyozta a keddi tájékoztatón, hogy az utóbbi napokban újra emelkedésnek indult a járvány terjedését mutató reprodukciós ráta, vagyis újra gyorsabban terjed a járvány Szlovákiában.
Ebből kifolyólag jogos érv lehetne, hogy meg kell várni, amíg egyértelműen látni lehet, milyen hatással volt a járványhelyzet alakulására a húsvéti ünnepek idejére jellemző jövés-menés.
A koronavírus lappangási ideje mintegy két hét, a hét végére tehát már az esetleges kedvezőtlen hatásoknak ki kellene ütközni.
Hegernek a sajtótájékoztatón neki is szegezték a kérdést, vajon nem emiatt késlekedik-e a kormány a kijárási korlátozások feloldásáról szóló döntéssel.
A kormányfő erre találta válaszolni, hogy szó sincs ilyesmiről, csak hát a döntést jól elő kell készíteni.
Eduard Heger ma újra bizonyította, olyan folyékonyan beszéli a nyolcvanas évek elvtársi akolmelegét idéző bürokratikus kádernyelvet, hogy már-már hátborzongató.
Eddig remek választásnak bizonyult arra, hogy valódi Buddha-arcú apparatcsikként még véletlenül se állja el a fényt az első számú Egyszerű Embertől.
Kérdés, egyáltalán szűk lesz-e neki valaha ez a szerep?