Jövő héttől enyhítik a járványügyi szabályokat! Mutatjuk a részleteket
Heger, Lengvarský és Matovič a legfrissebb járványügyi adatokat ismertették keddi sajtótájékoztatójukon.

Eduard Heger kormányfő bemutatta az aktuális Covid-automatát, már nem lesz fekete járás a jövő héttől.
Javulnak a járványadatok, de a reprodukciós ráta a húsvéti ünnepek hatására megemelkedett
- hangsúlyozta Heger.
A jó híreket a volt kormányfő jelentette be, de Matovič szerint vékony jégen járunk, ezért az enyhítéseket követően is felelősen kell viselkedniük az állampolgároknak.
Országosan feketéről bordóra vált a Covid-automata.
Továbbra is magas az intenzív ellátásra szoruló betegek száma, de a kórházban lévő Covid-betegek száma 2500 alá süllyedt, ez már a Covid-automata piros fázisának felel meg - hangsúlyozta Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője, aki hozzátette,
az enyhítések kapcsán nagyon felelősen kell eljárni, ha nem akarunk nagy kockázatokat vállalni.
Hangsúlyozta, az átoltottság a népesség körében megközelítette a húsz százalékot. A második oltást a lakosság 6,7 százaléka kapta meg. A szociális otthonokban lakók 80 százaléka kapta meg az első vakcinát, a másodikat 52 százalékuk. Közölte, jelenleg 2456 beteget ápolnak kórházban, a múlt héten még 2944 ilyen beteg volt. A lélegeztetőgépre szorulók száma 340-ről 296-ra csökkent.
Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter nem árult el részleteket a SzputnyikV vakcina felhasználásáról.
Állítása szerint elődje, Marek Krajčí nem arra a vakcinatípusra adott engedélyt, ami végül Szlovákiába érkezett. Lengvarský hozzátette, tájékoztatta Zuzana Čaputová köztársasági elnököt az orosz oltóanyagok gyártójával kötött szerződéséről.
Újságírói kérdések:
Meddig fogja a járványügyi adatokat a pénzügyminiszter tálalni?
Eduard Heger szerint meglátjuk,
az enyhítéseket azért Matovič jelentette be, mert a szigorításokat is ő kommunikálta.
Mikortól oltakozhatunk a SzputnyikV vakcinával?
Az egészségügyi miniszter újságírói kérdésre sem tudott konkrétumokat említeni a vakcina felhasználását illetően, a válasz kínos hallgatás volt.
Milyen enyhítések vonatkoznak a sportra?
Intenzíven dolgoznak a megoldáson, beépítik más országok tapasztalatait, válaszolta a kormányfő egy körmondattal, kerülve a konkrétumokat.
Heger többször is hangsúlyozta, szeretnék elkerülni, hogy a kommunikáció félreérthető legyen, ezért a Covid-automata előírásait követik.
Nem lehetett kérdezni Igor Matovičot a moszkvai útjáról, Heger szerint nem ez a sajtótájékoztató témája.
Változik a tesztelési stratégia?
Még nem dőlt el, hogyan változik a tesztelési stratégia, erről a jövő héten döntenek
- válaszolta Heger.
Matovič nem állta meg, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Heger után ő is felelősségteljes magatartásra szólította fel a polgárokat.
Megszólalt a Szputnyik vakcina ügyében is, szerdán sajtótájékoztatót tart a téma kapcsán, mert "napok óta Matovič lincseléséről szól a közélet".