2022. január 13., 13:13

Taktikát változatnak az országok és nyitnak! Milyen lesz nálunk az omikronhullám?

Nagyon úgy fest, hogy a rettegett omikron inkább „szelídebb” vírus. Egy hónapja még nem lehetett tudni, mekkora problémát fog okozni ez az eddigi mutánsoknál jóval fertőzőbb variáns, mára viszont a legátfertőzöttebb európai országok, amelyek egyben a legátoltottabbak is, már a nyitást fontolgatják. Bár százezres nagyságú a napi új fertőzöttek száma több európai országban, a kórházak intenzív osztályain alig romlik a helyzet. Ez pedig biztató jel. Az omikron kevésbé veszélyes, mint a delta. Itt az ideje megtanulni együttélni vele?

koronavírus maszk
Fotó: freepik.com

A Seattle-i Washington Egyetem legújabb tanulmánya szerint, amit a Daily Mail napilapban tettek közzé, az omikron a deltánál jóval kevésbé halálos, mégpedig 99 százalékkal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint viszont ilyen konklúziókat még korai levonni. A tanulmány nagy-britanniai adatokra támaszkodik, ahol már 135 millió embert oltottak be, ami a lakosság 71 százalékát jelenti. Szlovákiában viszont csak 50 százaléknyi ember van teljesen beoltva.

A WHO előrejelzése szerint a következő hetekben Európa lakosságának a fele fertőződik meg az omikronnal, mivel annyira intenzíven terjed.

A betegségen átesetteket és az oltottakat is megfertőzheti. Az engedélyezett vakcinák továbbra is védelmet nyújtanak a Covid súlyos lefolyása ellen.

Brit omikron előrejelzés

A fent említett tanulmány szerint a koronavírus tavaly a második járványhullám csúcsán 33 fertőzött személyből 1-nek a halálát okozta. A mostani statisztikák sokkal kedvezőbbek. Eszerint 670 fertőzöttből hal meg 1 ember.

A szakértők feltételezik, hogy az omikron miatt ez a szám még alacsonyabb lehet. Az elérhető információk alapján modellezték a járvány egy következő fázisát és ez még biztatóbb adatokkal kecsegtet: az omikron 97-99 százalékkal ritkábban okoz halált, mint elődje, a delta.

Jelenleg Nagy-Britanniában kevesebb mint a fele ember hal meg annak, amennyit a „rossz influenza” évében várni szoktak. Több tudós is úgy véli, az ország a legjobb úton halad afelé, hogy megállítsa a járványt.

Fokozatosan az egész világ ellenálló lesz a vírussal szemben, az oltások és a megfertőződés következtében.

Boris Johnson brit miniszterelnök is kijelentette a héten, az omikron jóval enyhébb és kevesebb súlyos megbetegedést okoz, mint a korábbi vírusvariánsok. A szigetország, úgy tűnik, karantén nélkül vészelheti át az újabb járványhullámot. Biztató jel, hogy péntektől már nem lesz kötelező a tesztelés az Angliába való beutazás előtt.

Az omikron már annyira elterjedt az országban, hogy nem oszt és nem szoroz az esetszámokban a külföldről esetlegesen behozott fertőzés. A turizmust viszont érzékenyen érintenék a korlátozások.

A vaskalapos németeknél is változni látszik a stratégia. Ők is látják, amit a britek, hogy hiába van napi 200 ezer új fertőzött az országban, a kórházakban csak alig nő az intenzív osztályok terheltsége. Az ottani szakemberek is hajlanak afelé, hogy most már, bizonyos keretek között, például az oltottak körében engedni kellene a fertőzés terjedését, és csökkenteni a karantén idejét.

Hogy is állunk Szlovákiában?

Mit okozhat az omikron nálunk? Van mitől tartanunk vagy tényleg egy enyhébb variánsról van szó?

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a Markíza tévé Testre szabva PLUS (Na telo PLUS) című műsorában azt nyilatkozta, az omikron térnyerése gyors lesz Szlovákiában és sok lesz az új fertőzött. Másfél hónapra saccolta, míg lefut a járványhullám.

Vladimír Krčméry professzor, infektológus a járvány teljes berobbanását 2-3 héten belülre saccolja és attól teszi függővé az időtartamát, hogy milyen lesz a határrezsim és az európai omikronhelyzet. Lecsengését, gyengülését nagyjából húsvét után 1-2 héttel várja.

Arra is figyelmeztet, hogy a külföldi tanulmányok főleg az oltottak esetében számolnak be enyhe lefolyásról és minimális mortalitásról.

Ez határozottan nem érvényes az oltatlan emberekre, ahol nagyon individuális az ellenanyag-képződés. Az oltatlanoknál az omikron ugyanolyan gyilkos lehet, mint az előző variánsok”

– figyelmeztet.

Krčméry hozzáteszi: a történelem során már többször voltunk tanúi annak, hogy a magas halálozást okozó fertőzéseket felváltották az alacsonyabb mortalitást okozók. Lehet, hogy most is ennek vagyunk a tanúi.

Ivan Bošňák , az Adatok pátosz nélkül (Dáta bez pátosu) elemzője a TVNOVINY.sk-nak elmondta, az omikron már itt van Szlovákiában, szerencsére pozitív esetek „őrült” száma nélkül. A számok persze emelkednek, főleg az északi, határ menti tájakon, mint eddig minden hullám idején.

Február elejére teszi a járvány csúcsát, egy hétre rá a kórházi esetek számának emelkedését és két héten belül a csökkenést. Sok súlyos állapotú betegre nem számít. A 15-40 között korosztály nagyobb része szerinte pozitív lesz. Összességében egy rövid és gyengébb járványhullámra számít. Ami viszont problémákat okozhat, azok a gyengén átoltott észak-szlovákiai régiók, ahol sok idős ember él.

Bošňák jónak tartja az intézkedések lazítását. Szabadabbak vagyunk, mint a 2021-es év elején, legyünk hálásak érte és használjuk a józan eszünket, tanácsolja.

A diákok karanténjának 10 napról 7-re való csökkentését, az időseket oltó orvosok jutalmazását és azt ajánlja, hogy a pozitívra tesztelt dolgozók magasabb táppénzt és családtag gondozásáért járó díjat kapjanak.

Boris Klempa virológus hasonló omikronhullámot vár nálunk is, mint amilyenek Európában zajlanak. Amitől tart, ami még megkeverheti a kártyákat, az az alacsony oltottság.

Habár ez az új mutáció valóban „békésebb”, viszont egyszerre emberek nagy tömegeit képes megfertőzni, és ez még komoly fennakadásokat okozhat.

Ha kórházban nem is lesz több ember, viszont sokkal többen lesznek betegek, munkaképtelenek és karanténban. Ez pedig egyes szolgáltatások esetében kieséseket okozhat.

S annak is fennáll a veszélye, hogy a magas fertőzöttszám esetén, a nagy számok törvénye alapján megugrik a kórházba kerülők száma.

Klempa óvintézkedésként azt ajánlja, hogy növeljük az oltottságot, viseljük a reszpirátort zárt térben és korlátozzuk a tömegrendezvényeket. Cunamiként fog hozzánk betörni az omikron, állítja Tomáš Szalay, Pozsony megye egészségügyi szakosztályának igazgatója s hozzáteszt:

Nagyon sok ember, oltottak is, munkaképtelenné válik. A legalább kétszer oltottaknál a lefolyás enyhe lesz. A harmadik adag jelentősen csökkenti az omikronnal való megfertőződés kockázatát.”

Az alacsony oltottság miatt szerinte sokan fognak kórházba kerülni, és úgy véli, az omikronnal való találkozást nem kerülheti el senki.

Máshogy állnak a  vírushoz

Több állam is úgy döntött, máshogy állnak az omikronhoz, mint az előző variánsokhoz. A magas oltottság biztos tudatában megtanulnak vele együttélni. Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök szerint talán eljött az ideje, hogy hasonlóan tekintsünk a Covidra is, mint az influenzára, mert a halálozási rátája csökkent.

Ez a vírus endémiás betegségkén való gyógyítását jelentené, és azt, hogy nem jegyzenének fel minden egyes esetet és nem tesztelnének mindenkit, aki tüneteket produkál.

Ausztráliában „kinyitják” a gazdaságot és lazítanak az intézkedéseken annak ellenére, hogy az új fertőzöttek száma rekordokat döntöget. Abba kellene hagyni az esetszámokon való gondolkodást és helyette a súlyos betegekre kellene fókuszálni, megtanulni együttélni a vírussal és törődni az egészségünkkel, figyelni a tüneteket és hagyni működni a gazdaságot, sorolta a teendőket az ausztrál kormányfő, Scott Morrison.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.