2023. május 21., 12:01

Szerdától ideiglenesen ismét határellenőrzés kezdődik

Május 24-től (szerdától) ideiglenesen felújítják a határellenőrzéseket.

Kissé kellemetlen
Fotó: Facebook

Ennek értelmében Szlovákia valamennyi szomszédos országával közös határán - azaz az osztrák, a magyar, a cseh és a lengyel határátkelőhelyeken - és a nemzetközi repülőtereken június 8-ig felújítják az ellenőrzéseket. Ennek oka a pozsonyi Forum Szállóban rendezendő Globsec 2023 konferencia.

Az illetékesek azt tanácsolják az országba belépőknek, hogy számoljanak az ellenőrzéssel és készítsék elő az utazási dokumentumaikat. Az EU-tagországok állampolgárainak elegendő a személyazonossági igazolványuk, más országbelieknek fel kell mutatniuk az útlevelüket, esetleg az itt-tartózkodásukat igazoló egyéb okmányokat.

Ezzel szeretnék első körben elejét venni a nemzetközi tanácskozás biztonságos megrendezését esetleg veszélyeztető személyek belépésének.

A Globsec 2023 nemzetközi biztonsági konferenciát 2023. május 29-e és 31-e között rendezik, ahol Európa és a nagyvilág számos jelentős politikusa és közéleti személyisége vesz részt.

A rendőrség azt ígéri, hogy az ellenőrzéseket a lehető legrövidebb idő alatt szeretné megejteni, hogy minimumra csökkentsék a várakozási időt az ellenőrző pontoknál.

A határátlépést csak a kijelölt határátkelő helyeken engedélyezik, valamint  azok számára, akik mezőgazdasági vagy erdészeti területeken dolgoznak a belső határoktól legfeljebb öt kilométerre.

A vasúti és a légi közlekedést az intézkedés nem érinti.

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.