2021. március 23., 11:32

Sulík ma befejezte miniszterkedését, helyét ideiglenesen Andrej Doležal veszi át

Zuzana Čaputová államfő kedden elfogadta Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter lemondását, és ideiglenes Andrej Doležalt (Sme rodina-jelölt) bízta meg a tárca vezetésével.

Fotó: TASR

Sulík lemondása benyújtása után kijelentette, azért tette meg ezt a lépést, hogy előkészítse az utat Igor Matovič kormányból való távozására.

Ez volt ugyanis az ő feltétele. Ezt a feltételt a mai nappal teljesítem. Levonom tehát a politikai felelősséget is abból a helyzetből, amiben a kormány található”

– konstatálta az SaS vezére.

Reméli, hogy a helyzet mielőbb stabilizálódik, véget ér a kormányválság és új kormányfő veszi át az irányítást.

A lemondott tárcavezető szerint „nyugodt kezű” kormányzásra van szükségünk, olyan kormányra, mely megfelelő körültekintéssel bír, konstruktív a hozzáállása és a megoldásokat keresi.

Elmondta azt is, hogy a gazdasági minisztériumban a folytonosság megmarad, csapata továbbra is ott dolgozik. Sikeres munkát kívánt Doležalnak, aki ideiglenesen átveszi tőle a tárca irányítását.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.