Sulík válaszolt a kormányfőnek, bejelentette lemondását
Richard Sulík (SaS) hétfőn délután sajtótájékoztatót tartott pártja döntéséről a kormányválság miatt.

A gazdasági tárcavezető úgy gondolja, a tegnap közzétett elvárások Igor Matovič bosszúját jelentik, miközben a kormányfőről az SaS elnöke szerint mindenki látja, hogy alkalmatlan a feladata ellátására. Ennek ellenére Sulík lemond a gazdasági miniszteri posztjáról, ezzel teljesítik a legnagyobb kormánypárt személyi elvárását a kormányátalakítás kapcsán.
„Az SaS ezzel teljesítette Matovič személyi feltételeit, és sor kerülhet a kormány átalakítására, amit már több mint egy hete követelünk” - mondta Sulík. Szavai szerint most már semmi akadálya, hogy Igor Matovič (OĽANO) is benyújtsa a lemondását.
Elutasítják ugyanakkor a kormánypárt azon elképzelését, hogy lemondjanak egy miniszteri posztról. Továbbra is úgy gondolják, ha szerdáig nem történik meg a kormányátalakítás, akkor a többi miniszterük is lemond.
Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ha Matovič lemond, s továbbra is a a kormány tagja akar maradni, akkor Sulík is visszatérne a gazdasági tárca élére.
Közben a legkisebb kormánypárt, a Za ľudí jelezte, továbbra is támogatják Mária Kolíková igazságügyi minisztert és Juraj Šeliga, a parlament alelnökét, miközben éppen ezen két személy lemondását várja el tőlük a kormányfő, de részleteket a keddi sajtótájékoztatóra ígértek. Miközben folytatják a tárgyalásokat a négyes koalíció jövőjéről.