2022. november 4., 16:01

Önkormányzati tabló: sikerek és tanulságok magyar szemmel

Bár a helyi versenyfutások esetenként nem tanulság nélküliek, múlt szombaton a Szövetség, megőrizve az elődpártok négy évvel korábban megszerzett pozícióit, vitathatatlanul a magyarlakta régiók domináns szereplőjévé vált a települési önkormányzati választásokon.

választás 2022
A Szövetség múlt szombaton lényegében átvette az elődpártok négy évvel korábbi pozícióit, 263 településvezetői széket megszerezve
Fotó: TASR

Október 29-én összevont választásokat rendeztek, ennek ellenére jól kimutathatóan eltérő választói lélektan jellemezte a megyei és a települési önkormányzati szavazásokat. A korábbi, de a múlt szombati tapasztalatok is igazolják, a megyei választások esetében is fontos szerepe van a jelöltek személyiségének, ez a tényező azonban a helyi önkormányzatok esetében, amelyeket a választók a legközelebb éreznek magukhoz, még meghatározóbb. Ez a tényező ezúttal is döntően befolyásolta és magyarázza egyes helyi eredmények alakulását.

Alacsonyabb részvétel, mint négy éve

A korábbi választásokon rendre többen járultak az urnákhoz a települési önkormányzati választásokon, mint a megyei voksolásokon. Október 29-én, ha a költségeken nem is sikerült lényegesen faragni, a törvényalkotó szándéka érvényesült, hiszen az összevont választás kétségkívül megemelte a megyei részvételt. A korábbi választások tapasztalatai azonban most is kimutathatóak voltak, hiszen az egyidejű voksolás ellenére mintegy százezerrel több voks érkezett a települési önkormányzati jelöltekre.

A számok nyelvére fordítva mindez azt jelenti, hogy a megyei voksoláshoz képest a helyi önkormányzati választáson közel két és fél százalékkal volt magasabb a részvétel október 29-én. Ha a múlt szombati voksolást a négy évvel korábbi helyi önkormányzati választással vetjük össze, már a részvétel csökkenését látjuk. A 46,19 százalékos választói hajlandóság több mint két százalékkal elmarad a 2018-astól. Az alacsonyabb részvétel elsődleges okát az elemzők a politikai apátia fokozódásán túl a kegyeleti ünnepek közelségével és az iskolai szünettel magyarázzák.
Baloldali széthúzás, magyar szinergia

Mielőtt a múlt szombati helyi eredményeket magyar szempontból elemeznénk, érdemes kitekinteni a helyhatósági választások országos tapasztalataira. A közvélemény-kutatásokat vezető Hlas-SD a szlovák pártok közül mind megyei, mind települési szinten a legeredményesebbnek bizonyult. Jól látható azonban, hogy Pellegriniék térnyerése a Smer-SD korábbi domináns pozíciójának kárára történt. Vagyis a baloldali parlamenti ellenzéknek a kormányon lévő jobboldal önsorsrontó politizálása ellenére sem sikerült áttörést elérnie. A változás annyi, hogy a két párt lényegében együtt rendelkezik akkora súllyal a helyhatóságokban, mint a pártszakadás előtt a Smer-SD egymaga.

A helyi önkormányzati választásokra jellemző korábbi tendenciák múlt szombaton tovább folytatódtak: a legnagyobb szeletet a tortából a párttámogatás nélküli, a közbeszédben függetlenkét emlegetett jelöltek hasították ki. A hagyományosan erős helyi struktúrákkal rendelkező pártok most is jól szerepeltek. Ebbe a sorba csatlakozott a Smer mellé az anyapárt struktúráiból építkező Hlas, illetőleg választásról választásra igazolja erős helyi beágyazottságát a KDH, és ahogy látni fogjuk a magyar érdekképviselet helyét dominánsan kitöltő Szövetség is meghatározó erővé vált a helyi önkormányzatokban.

Amíg a Smer és a Hlas rivalizálása kimutatható politikai károkkal járt a baloldalnak, a magyar pártokat egyesítő Szövetség esetében egyértelműen a szinergia érvényesült. A Szövetség múlt szombaton lényegében átvette az elődpártok négy évvel korábbi pozícióit, 263 településvezetői széket megszerezve. A statisztikát aprópénzre váltva, a Szövetség mint önálló jelölő szervezet 222 felvidéki településen adja a polgármestert, további 41 településvezető koalíciós jelöltként diadalmaskodott. A magyar párt színeiben 1 765 képviselő jutott be a helyi testületekbe, közülük 69-en koalíciós jelöltek voltak.

választás
A Szövetség ezzel a Hlas-SD mögött országos összevetésben a második legerősebb párttá vált
Fotó:  TASR
Domináns pozícióban a Szövetség a magyarlakta településeken
A Szövetség ezzel a Hlas-SD mögött országos összevetésben a második legerősebb párttá vált. Összehasonlításként érdemes lejegyezni, hogy a felmérésekben rendre a Szövetség közelébe mért Magyar Fórum önállóan mindösszesen hat (!) településvezetői széket szerzett meg.

A választók október 29-én a közvélemény-kutatások adatsorait alaposan felülírták, domináns szerephez juttatva a Szövetséget a magyarlakta települések önkormányzataiban. Mielőtt a Pozsonytól Ung-vidékig tartó választási tablót sorra vennénk, érdemes még megjegyezni, hogy a korábbi MKP-Híd versenyfutás megszűnése miatt 94 településen kihívó nélkül vágott neki a helyi választásoknak a Szövetség polgármesterjelöltje.

Megtartotta csallóközi bástyáit a Szövetség

Ahogy a megyei választásokon Pozsony megyében, úgy az önkormányzati megmérettetésen a fővárosban is visszaszorult a magyar érdekképviselet. A most kezdődő ciklusban már nem lesz magyar nemzetiségű városrészvezető Pozsonyban, miután Pék Zoltán Pozsonypüspökiben elveszítette a választást. A magyarság demográfiai okokkal is magyarázható visszaszorulását a másik nagyváros, Kassa múlt szombati választási eredményei is tükrözik.

A szlovák betelepülésnek köszönhetően a már erősen szórványosodó Szenci járásban a falvak közül Rétén, Vőkön, Egyházfán sikerült polgármesteri széket szereznie a Szövetség által támogatott jelölteknek. Tegyük hozzá, hogy a járási székhelyen, ahol a fő politikai törésvonal a „régi szenciek” és a betelepülők között húzódik, szintén a Szövetség által támogatott jelölt futott be.

A Szövetség egyik fő bázisának számító Dunaszerdahelyi járásban 35 településen diadalmaskodott a párt jelöltje. A 2021-es népszámlálás adatai szerint a már csak relatív magyar többségű Somorján magyar–szlovák versenyfutás alakult ki, aminek köszönhetően ismételten összezárt a helyi magyarság. Ennek köszönhetően Orosz Csaba magabiztosan őrizte meg a településvezetői széket. Nagy fegyvertény az is, hogy a helyi testületbe kizárólag a Szövetség jelöltjei jutottak be.

Dunaszerdahelyen szintén magabiztos győzelmet aratott a Szövetség jelöltje, Hájos Zoltán, megelőzve független kihívóit. A járási székhelyen a Szövetség képviselőjelöltjei is sikeresen szerepeltek, Hájosnak a helyi testületben a következő négy évben kényelmes többsége lesz.

Bősön újabb választási ciklust kezdhet Fenes Iván, Nagymegyeren ellenben a botrányt botrányra halmozó Holényi Gergő helyére új polgármestert választottak a korábbi megyei képviselő, helyi iskolaigazgató, Soóky Marián személyében. A korábban az MKP-ban politizáló Soóky, miután a városban nem sikerült megalakítani a Szövetség helyi szervezetét, egy helyi civil szervezet támogatásával indult.

Újra magyar polgármestere lesz Galántának

Mátyusföldön a 2021-es népszámlálás adatai a magyarság visszaszorulásáról tanúskodnak, ehhez képest a Galántai járásban kifejezetten jól szerepelt a Szövetség. A párt a járásban 14 önálló jelöltet indított, ebből 13 megszerezte a polgármesteri széket.

A múlt szombati választás egyik legnagyobb fegyverténye, hogy Galánta élére újra magyar településvezető került, a Peter Paškát váltó Kolek Péter személyében. Kolek a Szövetség támogatásával indult, ahogy a Diószeg polgármesteri székét megszerző Krommer Gábor is. A Vágsellyei járásban már némileg szerényebb a mérleg, a párt öt polgármesterjelöltjéből három bizonyult befutónak: Deákiban, Pereden és Vágfarkasdon.

Magyar–magyar versenyfutások a Komáromi járásban
A Komáromi járásban a Szövetség 26 polgármesterjelöltjéből 17 szerepelt sikeresen. Megőrizte székét a Naszvadot a Szövetség színeiben irányító Molnár Zoltán, de nem sikerült visszaszerezni a magyar pártnak Ógyallát és Komáromot.

Előbbiben Basternák Ildikó maradt alul Peter Závodskýval szemben, Komáromban pedig hiába folytatott lendületes kampányt a Szövetség színeiben induló Bauer Ildikó, a járási székhely vezetését megőrizte a független Keszegh Béla. Gútán 16 év után távozik a polgármesteri székből Horváth Árpád, akit a független Halász Bélának szoros versenyben sikerült megelőznie múlt szombaton.

Az Érsekújvári járásban a Szövetség 19 önálló polgármesterjelöltet indított, közülük 11 szerepelt sikeresen. Párkányban ismételni tudott a függetlenként induló Eugen Szabó, Érsekújvárban pedig a Szövetség által is támogatott Klein Ottokár őrizte meg a városvezetői széket. Zoboralján Alsóbodokon és Nyitragesztén lesz polgármestere a Szövetségnek.

Választási sikerek az Ipoly és a Garam mentén

Amíg a Komáromi járás magyar többségű városaiban magyar–magyar versenyfutás alakult ki, addig a már szórványosodó Ipoly és Garam menti régiókban hatékonyan működött a közösségi összefogás. A Lévai járásban a Szövetség 32 polgármesterjelöltjéből 25 győzni tudott, ami országosan is kimagasló arány.

Ipolyságon Zachar Pál a Szövetség színeiben ülhet be a városvezetői székbe, miután megelőzte a hivatalban lévő polgármestert. Hasonlóan sikeresen szerepelt a magyar párt a Nagykürtösi járásban is: a Szövetség 28 polgármesterjelöltjéből 23 volt sikeres.
Füleket és Tornalját is megtartotta a Szövetség

A Losonci járásban hét polgármesteri széket szerzett a magyar párt, a járási székhelyen is a párt által támogatott jelölt győzött. A járás másik városában a Szövetség színeiben induló Agócs Attila magabiztosan őrizte meg a településvezetői széket.

Kiemelkedően jól szerepelt a Szövetség a Rimaszombati járásban. Az aprófalvas régióban a magyar párt 49 polgármesterjelöltjéből 37-nek sikerült győznie. A járási székhelyen a magyar politikusok egy civil szervezet színeiben indultak, és szerepeltek sikeresen, több képviselőt bejuttatva a helyi testületbe, mint négy évvel korábban.

A Nagyrőcei járásban a Szövetség 15 polgármesterjelöltjéből 11 lett sikeres. A magyar pártnak sikerült megtartania Tornalját, miután a visszavonuló Szögedi Anna helyébe a Szövetség által támogatott Győrfi Erika került. A Rozsnyói járásban 12, a Kassa-környéki járásban pedig 11 polgármesteri széket szerzett a Szövetség.

Kiemelkedően szerepelt a Szövetség a keleti végeken

A közösségi együttműködés kifejezetten hatékonynak bizonyult a Felvidék legkeletibb szegletében a Bodrogközben és az Ung-vidéken. A Nagymihályi járásban 10 polgármesterjelöltből nyolc, a Tőketerebesiben 28-ból 26 bizonyult sikeresnek a Szövetség színeiben.

A magyarlakta régió központjának számító Királyhelmecen Pataky Károly a Szövetség jelöltjeként magabiztosan őrizte meg városvezetői székét.

Nagykaposon a független Petrikán Péter maradt a polgármester, megelőzve a Szövetség jelöltjét, Kiss Kolost. A régió harmadik városi rangú településén, Tiszacsernyőn a Szövetség által támogatott Palko Viktor lett a polgármester, a magyar pártnak a helyi testületben is többsége lesz a következő négy évben.

Megjelent a Magyar7 2022/44. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.