A Szövetség a legerősebb párt a megyékben. Mi van a számok mögött?
A Szövetség országos összesítésben a szlovákiai pártok közül a legsikeresebben szerepelt az október 29-i megyei választásokon. Alábbiakban összefoglaljuk az elődpártok öt évvel ezelőtti eredményeit messze meghaladó választási siker részleteit.

Múlt szombaton Szlovákiában első alkalommal rendezték egyidőben a megyei és a települési önkormányzati választásokat. Ahogy az előzetesen várható volt, az összevont választás miatt a megyei voksoláson is megnövekedett a részvétel.
Míg öt éve 29,75 százalék volt a választói hajlandóság, addig október 29-én a választók 43,74 százaléka adta le a szavazatát.
Magyar szempontból félő volt, hogy a megnövekvő választói aktivitás következtében a tömbvidéken kívüli régiókban veszélybe kerülhetnek a Szövetség elődpártjai által korábban megszerzett pozíciók. A múlt szombati mérleg azonban egészen más képet mutat: Pozsony megye kivételével valamennyi déli, magyarok által lakott megyében erősödni tudott a Szövetség az MKP és a Híd által 2017-ben elért eredményekhez képest. A Szövetség megyei mandátumainak gyarapodása helyenként egészen látványos, a párt eredménye a fénykorában lévő MKP teljesítményét idézi.
Az önállóan megszerzett 54 mandátummal a Szövetség az összes szlovákiai párt közül a legsikeresebben szerepelt. A Szövetség megyei képviselőjelöltjeire félmilliónál is több szavazat érkezett, amivel a független jelöltekre leadott mintegy kétmillió szavazat mellett messze maga mögé utasította a többi jelölő szervezetet. Csak összevetésül, az aktuális népszerűségi listákat hosszú ideje vezető Hlas-SD mindössze 20 képviselői helyet tudott megszerezni önállóan indulva, és kevesebb mint négyszázezren voksoltak a párt jelöltjeire.
A Szövetségnek valamennyi déli megyében lesz képviselete, igaz Pozsony megyében Neszméri Tünde révén ezúttal csak egy mandátumot sikerült begyűjteni. Nagyszombat megyében a magyar pártnak a most induló ciklusban is 14 képviselője lesz, miután a Dunaszerdahelyi járásban megszerezhető nyolc mandátum mellett a Galántai járásban kiadó hét hely közül hatot begyűjtöttek a párt jelöltjei.
A Nagyszombat megyei testületben ezáltal a Szövetség adhatja a legnagyobb frakciót, ami kecsegtető pozíció a megyei parlamenti matematikában.
Vagyis minden jel szerint folytatódhat a Viskupič–Berényi tandem a megyében. Az október 29-én az öt évvel korábbi szavazatait megduplázó, de a jobboldali nagykoalíció által támogatott Jozef Viskupič mögé szoruló Berényi József ismételten alelnök lehet Nagyszombat megyében.
Ugyancsak a Szövetségé lesz a legnagyobb képviselőcsoport Nyitra megyében, miután a 18 megszerzett mandátummal a magyar pártnak jócskán sikerült felülmúlnia az elődpártok öt évvel ezelőtti teljesítményét. Különösen szembetűnő az előrelépés a Lévai járásban, ahol a korábbi egy helyett öt mandátumot szerzett a Szövetség. A magyar párt megyei elnökjelöltje, Csenger Tibor 16 százalék feletti eredményével megalapozta a Szövetség sikeres szereplését Nyitra megyében.
A magyar érdekképviselet erősödött Besztercebánya megyében is, a korábbi hat helyett ezúttal kilenc képviselő foglalhat helyet a testületben, miután ismételten van magyar képviselője a Nagyrőcei járásnak. A Szövetség képviselőcsoportja Besztercebánya megyében is megkerülhetetlennek látszik, mivel a testületet a függetlenek dominálják, és a maradék helyeken az egymással rivális politikai oldalak osztoznak. Vagyis a Szövetség által is támogatott megyeelnök, Ondrej Lunter könnyen édesapja nyomdokaiba léphet, aki az előző öt évben a magyar érdekképviselettel közösen irányította Besztercebánya megyét.
A Szövetség ezzel, a függetleneket nem számítva, ugyancsak a legnagyobb frakciót alakíthatja meg Kassa megyében is. Ennek tükrében a magyar párt a keleti végeken is jó eséllyel pályázik az alelnöki tisztségre, annál is inkább, mivel a választási küzdelemben támogatta a második ciklusára készülő Rastislav Trnkát.
A múlt szombati összevont voksolás – ahogy ezeken a hasábokon korábban fejtegettük – a Szövetség számára egyszerre volt tűzkeresztség, s lehetőség a lendületvételre, amely egy soron következő parlamenti választáson a küszöb fölé segítheti a magyar pártot. Az elért eredmények egyértelműen igazolják, hogy a Szövetség sikeresen esett át a tűzkeresztségen, s igazolta, hogy a felvidéki közélet, sőt a szlovákiai nagypolitika megkerülhetetlen szereplője.
A politizáló szlovák közvélemény számára az elmúlt bő évtized megosztottsága után ismét erős jelzést küldtek a magyar választók, hogy a közösségi összefogásban mekkora erő rejlik.
A magyar Szövetség létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a már erősen szlovák többségű járásokban, ahol elmaradt a korábbi magyar–magyar rivalizálás, teret tudott nyerni a magyar érdekképviselet. A számok önmagukért beszélnek a Garam mentétől Nógrádon, Gömörön át a keleti végekig.
A múlt szombati, vártnál is nagyobb siker komoly lehetőség arra, hogy a magyar Szövetség a korábbiaknál jóval határozottabb politizálásba kezdjen. Olyan párttá váljon, amely képes világos jövőképet kínálni a felvidéki magyar közösségnek. Ha ez így lesz, akkor egészen biztosan kijelenthető, hogy a magyar érdekképviselet és a magyar választó szövetsége nem egyetlen alkalomra szólt.
Megjelent a Magyar7 2022/44. számában.