Nem bírtak ki a fenekükön egy nyarat! – tesz szemrehányást Szlovákiának a vírus olasz gócpontjában élő magyar nő
A dunaszerdahelyi Nagy Zsuzsanna immár tizennégy éve él Olaszországban, a még mindig a koronavírus egyik olasz gócpontjának számító Lombardia tartomány központjában, Milánóban. Tavasszal, a járvány kitörésekor már beszámolt az ottani körülményekről, most pedig azt mondja el a ma7-nek, hogy az akkori tapasztalatok fényében hogy látja a vírusjárvány egyes szlovákiai körülményeit.
Március 14-én jelent meg nálunk az az interjú, amelyben beszámolt a koronavírus olaszországi gócpontjában lévő állapotokról. Most, fél évvel az első beszélgetésünk után a legáltalánosabb kérdéssel kezdem, amely ebben a helyzetben mégis valós értelmet kap: hogy van? Hogy vannak?
Több emberrel találkozunk ahhoz képest, ami a járvány kirobbanásakor volt, a gyerekek például járnak iskolába, de általában véve elmondhatom, hogy kerüljük egymást, úgy értem az emberekkel való gyakori találkozást. Van persze egy olyan rétege a lakosságnak, amelyik ha törik, ha szakad, egybe járnak; mi igyekszünk inkább a mennyiséget a minőségi javára csökkenteni. Ez valószínűleg még a kezdeti időkből megmaradt reflex, hogy kerüljük a társasági alkalmalkat. A lakosságot ilyen két csoportra oszthatjuk; vagy mennek mindenhová vagy nehezen lépnek ki hazulról. Nincs meg az arany középút. Lényegében ez azt jelenti, hogy kialakult a Covid létezésében hívő és az azt elutasítók rétege.
Ön és a családja Lombardia központjában, Milánóban laknak. Ez a tartomány negatív listavezető volt a fertőzöttség és annak következményei terén tavasszal. Most milyen a helyzet a lakóhelyén?
A gyerekek iskolakezdésével elkezdtem újra olvasni a napi jelentéseket, elsősorban amiatt, hogy várható-e újabb iskolabezárás.
Október első hetének végén 3% fölött volt a napi fertőzöttségi arány. Számokban kifejezve ez persze jóval a napi 3 ezer fertőzött fölött van, de Olaszország lakossága, ugye jóval több, így aztán a napi tesztek száma is fölötte van a szlovákiainak.
Az olasz lakosságon belül melyik réteg körében van a legtöbb fertőzött?
Az egyik az életkor alapján határozható meg. Ez azoknak a kategóriája, akik úgy gondolják, hogy a relatív fiatalabb koruk alapján ők nem kaphatják meg a vírust, a másik pedig a már említett vírustagadók rétege, akik szerint a Covid-19 nem létezik.
Tavasszal még a régión belüli utazás is engedélyhez volt kötve. Most vannak még ilyen korlátozások?
Az ilyen megszorítások már nincsenek érvényben, a maszk kinti viselése viszont október 8-tól ismét kötelező. Engem ez azonban nem érint, mivel ezidáig is maszkban jártam. Attól tartok azonban, hogy aki eddig sem vette fel a maszkot, az majd megpróbál most is réseket keresni az előírásokban. Személy szerint nem értem ezeket az embereket. Abból indulnak ki, hogy amíg jól érzik magukat, addig nem lehet semmilyen fertőzöttségük sem. A tünetmentes pozitív szórja a vírust maga körül, mint a magot. A találkozások során viszont szinte már nem téma a járvánnyal kapcsolatos információk megbeszélése, mindez annak ellenére, hogy Lombardia tartomány továbbra is stabilan tartja a második helyet a fertőzöttségi listán.
A hírekben sem foglalkoznak vele már annyit?
Ezt nem állíthatom. Volt viszont egy érdekes tapasztalatom. Az utcák már nem üresek, pár napja a város egyik távolabbi pontjára kellett mennem, a metrót választottam és meglepődve láttam, hogy a kocsikban hegyén-hátán állnak az emberek, mindenféle távolságtartás nélkül. Attól tartok, hogy ez a viselkedés nem fog változni a jövőben sem. A rendőrség a boltokat például kezdi ellenőrizni, hogy hányan is tartózkodnak bent, viszont ahol nincs ellenőrzés, az emberek ismét elkezdenek a szokásos módon viselkedni.
A vásárlás probléma nélkül intézhető?
Igen, fönnakadások nincsenek, viszont egyes vásárlói szokások átalakultak. Mi például kéthetente végzünk nagyobb bevásárlást, és amit lehet, azt inkább helyi termelőktől, kiskereskedőktől szerezzük be. Próbálunk egy keveset segíteni annak, aki ezt a legjobban megszenvedte. Mi még a krízis során megismerkedtünk egy helyi termelővel, aki már akkor betartott minden előírást, és tudjuk, hogy nehéz volt számára az az időszak. Ezt a kapcsolatot most is fenntartjuk, annak ellenére, hogy viszonylag távol lakik tőlünk.
Az önök környezetében, ismerősei között volt olyan, aki elkapta a Covidot?
És olyan ismerősöm is van, aki túlélte, több mint negyven napig volt az intenzív osztályon oxigénre kapcsolva. Neki már soha többé nem lesz az élet olyan, mint azelőtt volt. A Covid nyomot hagy az ember életében, aki ezen átment, az egészségügyi szempontból rizikós, veszélyeztetett kategóriává vált. A válaszom tehát, hogy igen, van olyan ismerősöm, aki megkapta, és fogok még vele találkozni, és van olyan is, akivel, sajnos, már nem.
Tavaszi beszélgetésünk óta volt Szlovákiában?
A férjemmel úgy döntöttünk, hogy nem megyünk haza, abból a megfontolásból, hogy vigyázzunk önökre. De önök ezt nem tették meg!
Mit nem tettünk meg?
Mintha ez a helyzet őket nem is érintené, hiszen ez kamu, kitaláció és amúgy is csak a betegekre veszélyes. Pedig egy nyarat ki lehetett volna bírni, és akkor most nem lennének 10% feletti számok! Bíztunk benne, hogy a szlovákiai emberek is kibírják, és akkor majd karácsony környékén vehetünk egy hazafelé szóló jegyet. Ez most úgy néz ki, hogy nem valósulhat meg.
Gondolom, az otthon élő családjával szoros kapcsolatban áll.
Minden nap beszélünk. Ugyanígy szinte naponta beszélek a magyarországi barátnőmmel, és kapcsolatban vagyok a dunaszerdahelyi barátnőimmel. És sajnos, azt kell, hogy mondjam, szinte naponta ütközök olyan, szinte már idióta posztolókba az interneten, akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy a maszk így meg úgy. Miközben ha a fertőzött esetek csak tíz százaléka lenne a Csallóközben, a szerdahelyi kórház is óriási próbatétel elé lenne állítva. Nem kívánom, hogy ezt megtapasztaljuk, hiszen mindenkim ott lakik, de érthetetlen, hogy az emberek jelentős része úgy beszél a maszkról, mintha a viselése szinte már fájdalmat okozna.
Hozzá szokott szólni ezekhez a vitákhoz?
Igyekeztem magam visszatartani, de amikor már akkor mennyiségben voltak a rosszindulatú valótlanságok, akkor írtam hozzászólásokat, igen. Az embereknek most nagyobb lehetőségük van arra, hogy egyes információkhoz hozzáférjenek vagy leellenőrizzék azokat. Nem kell lexikonokat böngészni, könyvtárba járni. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy sokan csak azt az információt veszik észre, amelyik a saját elméletüknek megfelel.
Említette, hogy magyarországi ismerőseivel is szoros kapcsolatban áll. Lát valamilyen különbséget a magyarországi és szlovákiai megközelítés között?
Nem voltak meg ezek a pofonok. Aminek persze örülök, csak hiányzik az, amit a szüleinktől hallottunk, hogy a más kárán tanul az okos.
Ezt talán csak addig érvényes, amíg másnak kell tanácsot adni, viszont ha magunk kerülünk ilyen-olyan helyzetbe, akkor már nem nagyon tudunk okosan viselkedni.
Persze, ezen el lehetne vitázni, de mondok inkább egy másik tapasztalatot. Nekem úgy tűnik, hogy Szlovákiában a Covidhoz való hozzállás mintha politikai hovatartozás kérdése is lenne. Mintha pontos vonallal el lehetne választani, hogy aki hisz a vírusban, az melyik politikai táborba tartozik; aki pedig nem hisz benne, annak a politikai szimpátiája is valószínűsíthető.
Milyen jól látja a helyzetet!
A hozzáállásunk nem lehet a betegségben való hit kérdése. Hogy akkor hiszünk csak benne, hogy ha már találkoztunk covidos beteggel. Ez nem Istenről vagy Brahmáról szól, akiben hiszünk, holott még senki sem találkozott velük. Olyankor éreztem azt, hogy részt kell vennem egy-egy vitában, amikor már odáig fajult a helyzet, hogy a fotókon szereplő kórházi állapotok nem valósak és csak kitalációk. Bár sokszor már „leestek a karjaim”, ahogy az olaszok mondják, akik a kezükkel magyaráznak és érvelnek, hiszen rájöttem, hogy egyes emberek nem akarnak informáltak lenni a helyzetet illetően és ahogy mondtam, csak az érdekli őket, ami a saját véleményüket erősíti, miközben vannak köztük olyanok is, akik maguk is más betegségtől szenvednek. Mintha egy védekezés lenne a részükről, hogy ha tagadják a covid létét, akkor az nem lehet számukra veszélyes.
A pszichikára is nagyon kihat a járvány. Talán olvasta ön is, hogy itt a közelben egy férfi, miután megtudta, hogy fertőzött, öngyilkosságot követett el.
Ez szörnyű, ez már a másik véglet. Nagyon sajnálom az esetet, amelyet én első hallásra a túlzott médiafogyasztás számlájára írok. Ha túltelítjük magunkat a járvánnyal kapcsolatos hírekkel, akkor még nehezebb lesz köztük tájékozódnunk és eldöntetni, hogy melyik a valós és melyik az eltúlzott vagy valótlan. Ettől az esettől most már elvonatkoztatva ismétlem, hogy egy világjárvány léte nem lehet hit vagy politikai meggyőződés kérdése.
Önöknél milyen az általános légkör? Mit gondolnak az emberek, hogy már kifelé tartanak a járványból vagy még messze van a helyzet normalizálódása?
Egy konkrét példával válaszolnék. Bizonyos étrendkiegészítőket külföldről kell beszereznem. Általában mindig három hónapra elegendő mennyiséget szoktam rendelni. Most ismét rendelés előtt állok és amikor kérdeztem a férjemet, hogy szerinte hány hónapra elegendő mennyiséget rendeljek, ő azt javasolta, hogy hat hónapra készítsek készletet. Ennek a fő oka, hogy nyakunkon az influenza-járvány is, amely várhatóan márciusig tart majd. Át kell vészelnünk ezt az időszakot is. Nem becsülhetünk alá semmit. Nem úgy mint otthon, Szlovákiában. Ezért mérges is vagyok magukra!
Mire gondol most konkrétan?
Minimális erőfeszítéssel le lehetne a járvány veszélyét csökkenteni. Azzal persze ne áltassuk magunkat, hogy egy textilmaszk vagy akár egy sebészi maszk teljes védettséget nyújt, de legalább csökkenthetnék a terjedést, nem úgy, mint nálunk, Olaszországban volt. És most még a karácsonyra sem tudunk hazamenni Szlovákiába. A szüleim nem látták egy éve az unokájukat. Nem lehettem ott a bátyám esküvőjén mint tanú. A negyvenedik születésnapomat online ünnepelhettem. Pedig hazamehettem volna, de mégsem akartunk. Egy olyan zónából, amelyben a reptérre emberek futnak be a világ minden részéről és onnét mi is vihetnék akár a fertőzést is magunkkal, úgy döntöttünk, hogy ezt a rizikót nem vállaljuk.
Nagyon felelősségteljesen álltak az utazáshoz.
De ez nem mindenki számára világos. Ebből szerintem másképpen nem lehet kijönni. Akkor ennek nem lesz vége. Tudom, hogy úgy hangzik ez mint egy prédikáció, de nem akarok senkinek sem prédikálni. Amikor látom az önöktől érkező tíz fölötti számokat, mindig a Depeche Mode együttes egyik száma jut az eszembe, a Hátrafelé menetelünk (Going backwards), abban hangzik el, hogy „Nem vagyunk ott még / nem fejlődtünk, s nincs tiszteletünk / elvesztettük az önuralmunk, hátrafelé menetelünk, mesze a valóságtól / Hátrafelé menetelünk / Te még számolod az áldozatokat?” Ez jár mindig az eszemben. Hogy annyi halott van más okokból is. Apró-cseprő okok miatt nem kezelik rendesen addig például a rákos betegeket sem, amíg ebből ki nem jövünk. A jövőnk attól függ, amit ma teszünk. Én az itteniekre már nem pazarlom az energiámat, mert akik átmentek azon, ami itt volt, és nem tanultak belőle; azokra már kár a szót pazarolni. De ott vannak önök, Szlovákiában, akik még mindig azt kérdezik hogy hiszel benne – nem hiszel benne? Egy kis minimális empátia kellene és ez az egész Covid másképpen nézne ki. Ha az apró dolgokat megtennénk, akkor lehet, hogy egyik nap már nem ezerrel lenne több, hanem csak hat-hétszázzal a fertőzöttek száma, aztán a következő napokban, heteken már megint kevesebb. Ez egyértelmű. Vagy legalábbis annak tűnik. Attól tartok, hogy ha leközlik, amiket mondtam, akkor kapnak majd hideget-meleget maguk is. De ennél nagyobb problémánk ne legyen!
