Erőtartalékaink végén járunk – állítja a koronavírus-járvány gócpontjában, Milánóban élő szlovákiai magyar nő
A dunaszerdahelyi Nagy Zsuzsanna immár tizennégy éve él Észak-Olaszország központjában, Milánóban. Férje, Alessandro, olasz; mindketten az üzleti életben dolgoznak. Zsuzsanna továbbra is erős szálakkal kötődik szülőföldjéhez, rokonaihoz, ismerőseihez – ezért is vállalta, hogy beszámol az olaszországi koronavírus-helyzetről a ma7 olvasóinak.
Nagyon fáradtnak tűnik a hangja, ez mindig így szokott lenni vagy a helyzet miatt van?
Természetesen elő szokott fordulni, de nem ilyen és nem ennyire halmozott módon, mint most.
Amikor ezt a beszélgetést egyeztettük, azt mondta, ne este hívjam, mert akkor megy majd vásárolni, mivel hajnalban nem sikerült. Hajnalban szokott járni bevásárolni?
Egyáltalán nem szoktam hajnalban bevásárolni. Az online rendelések viszont már napok óta nem működnek, és nehéz így megoldanom az idős apósom, anyósom ellátását. Gyalogolni mentem ki, direkt korán és készültem az esetleges bevásárlásra, de 6:33-kor már gyülekeztek az emberek a bolt előtt. Napközben láttam a kerület fb-oldalán, hogy változatlan a helyzet, úgyhogy most majd zárás előtt próbálkozom újra.
Az áruellátás milyen?
Legutóbb szombaton jutottam el, illetve be az üzletbe (a beszélgetés hat nappal később, pénteken készült - szerk. megj.), akkor volt minden. Természetesen van egy-két olyan árucikk, amit néhány világvége váró nagy mennyiségben felvásárolt, azokból nincs annyi, mint korábban. Nekem az online-rendelés kiesése jelenti a gondot, legutóbb a következő szombaton, azaz nyolc nap múlva hozták volna csak ki a termékeket. Normál esetben két óránként szokták kihozni, ha rendelek valamit. Ez számomra azért lenne fontos, mert én leadom a rendelést, a cég pedig az anyósomék címére kiviszi. Ez most már nem oldható meg. Úgyhogy most én viszem ki nekik a kenyeret és az újságot, hogy még csak azért se kelljen kijönniük. Fölteszem a maszkot, nem szállok tömegközlekedésre, gyalog intézem.
Ahova tud, inkább gyalog megy?
Igen. Kedden egy korábban egyeztetett orvosi vizsgálatra kellett mennem, oda tíz kilométert gyalogoltam.
Tudna konkrétumokat mondani?
Például az egyik szlovákiai magyar portálon azt írják, hogy a nők sokkal védettebbek vagy hogy nem kell aggódni, a gyermekek nem betegedhetnek meg. Ilyeneket nem lehet mondani. Tegnap halt meg egy korábban teljesen egészséges, 38 éves nő. Volt egy húsznapos csecsemő is, aki megfertőződött. Egy maratoni futó három hét után most először tud újra önállóan lélegezni. Ezeket azért mondom,
Olaszország már túl van azon a – kezdeti – stádiumon, amelyhez Szlovákia csak most jutott el. Ezekkel a tapasztalatokkal másként látja Milánóból a szlovákiai helyzetet?
Igen. Bocsánat a kifejezésért, de itt annyi baromságot, annyi felelőtlenséget elkövettek. Olyan sok volt a „majd holnap” és a „majd meglátjuk” és aztán az ebből következő későn meghozott döntések sora. Ebből csak tanulni lehetett volna.
Mondok két példát. Szlovákiában hétfőtől zárják be az iskolákat. Miért nem rögtön tették ezt meg? Vagy az élelmiszer-üzleteken és gyógyszertárakon kívül a többi bolt miért van nyitva? Cipőt lehet venni máskor is, az most nem létszükséglet.
Jól érzem azt a szavaiból, hogy Olaszország ön szerint nem tudta kezelni a helyzetet?
Tegnapelőtt 2 000 új fertőzöttünk volt, tegnap már több mint 2 300, és szerintem még nem értünk el a csúcsra. A magam tapasztalatából mondok egy történetet. Ahogy mondtam, vannak bizonyos egészségügyi problémáim, ezért minden nap több mozgásra van szükségem. Hajnalban szoktam kimenni futni az utcára, most még lehet. Legutóbb két olyan maszk nélküli, egymás mellett menő emberrel találkoztam, akiknek szinte még a válluk is összeért. Az emberek a legalapvetőbb szabályokat sem tartják be. De ez annak az eredménye, hogy heteken keresztül nem volt pontos információnk, hogy mi a helyzet, és mit és hogyan kell az embereknek tenniük. Most a helyzet az, hogy emiatt az emberek nagy része nem hisz a közleményeknek.
A munkáját tudja folytatni ezekben a hetekben?
Egy gazdasági tanácsadással foglalkozó cég igazgatójának vagyok az asszisztense. A járvány első hetében dolgoztam, aztán már nem kellett bejárnom. A férjem, aki ingatlanokkal foglalkozik, ekkor már itthon volt, náluk az egyik irodai munkatárs ugyanis pont a legnagyobb gócpontnak számító körzetben lakott, így mindenkit hazaküldtek. Hozzá kell tennem, van egy majdnem 7 éves lányunk, aki harmadik hete itthon van az iskolából, online, egy Padlet nevű applikáción keresztül jönnek a leckék. Tehát dolgozunk rendes munkaidőben, tanulunk a gyerekkel, ellátjuk a háztartást és igyekszünk bevásárolni.
Először Lombardia tartományt, aztán Észak-Olaszországot, majd az egész ország területét lezárták. Mit jelent ez konkrétan az önök életében?
Először egy lombardiai (provincia di Lodi – Codogno város) részt zártak le és csak kb. egy héttel utána egész Lombardia tartományt. Legegyszerűbben úgy tudom ezt elmondani, hogy ha milánói lakásunktól kb. fél kilométernyire levő szomszédos településre át akarnék menni, akkor azt csak írásos engedéllyel tehetem meg. És ez most már így van egész Olaszországban. De nem volt ez így pár héttel ezelőtt, amikor Bergamóból kétnaponta szálltak fel a gépek, amivel utaztak haza a szlovákiai választásokra az emberek. Miközben Bergamo az egyik epicentrum volt. Le kellett volna már akkor zárni itt is és otthon is az országból való ki-bejárás lehetőségét.
Milánóban az élet ritmusa mennyire változott meg?
Nagyon! Kedden, 10-én hirdették ki a rendeletet, másnap kórházba kellett mennem egy vizsgálatra. Bár metróval csak öt perc tőlünk a kórház, mégis gyalog mentem.
Persze, ez most jó, hiszen sokkal kisebb a kontaktus lehetősége.
A kórházba a vírussal kapcsolatban ment?
Nem, egy - ahogy említettem - már korábban tervezett vizsgálatra mentem. A páciensekkel való eljárás példamutató volt. A belépéskor a műtőkben használt szerrel fertőtlenítették a kezemet és védőmaszkot kaptam. A máskor zsúfolt váróban most maximum csak hárman lehettek, a vizsgálat előtt új maszkot kaptam és kesztyűt még ehhez, valamint védőhálót a fejemre. Mindez a sok apró részlet biztonságérzetet nyújtott nekem. Azt hozzá kell tennem, hogy ez a kórház rendelőintézete volt. Ha a klasszikus, ágyas részlegen lett volna a vizsgálat, akkor valószínűleg nem vállaltam volna a részvételt.
Az ehhez hasonló helyzetekről láthattunk mi is képeket a tévében.
Én attól tartok leginkább, hogy vajon Szlovákia egy ilyen helyzetre technikailag és személyileg fel van-e készülve? El tudja képzelni, hogy Dunaszerdahelyen lesz kétszáz fertőzött beteg?
Még csak elképzelni se szeretném!
Pedig el kell képzelni, mert csak így juthatunk el az olyan a kérdésekhez, hogy muszáj-e kimennünk vagy meg tudjuk oldani másképpen? Hogy meg tudjuk-e mosni rendesen a kezünket? Fel tudjuk-e tenni a maszkot? El tudjuk-e kerülni az embereket? Mert egyébként várható, hogy ez lesz. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a hullafáradt egészségügyi dolgozók hibákat is követhetnek el. Olyan sok esély van a veszélyre. Ha tegnap hív fel, akkor valószínűleg nem is vállalom ezt a beszélgetést. Tegnap krízis volt.
Milyen krízisre gondol? Személyes vagy általában?
Személyes. Tegnap teljesen kikészültem. Kezdődött a trafikban, ahova egy hete már csak egy ember léphet be egyszerre. Oda bejött még egy személy, meg is lett a veszekedés belőle. Aztán elmegy mellettem egy futó srác és rám liheg. Aztán ömlik ránk a sok butaság, ami egyáltalán nem nemzetiségtől függ.
