2021. november 19., 13:29

Most már tényleg elég - a Szövetség és a polgármesterek a déli utakért - VIDEÓKKAL

A valamikori Kondorosi csárdánál Ógellén, az R7-es gyorsforgalmi út végénél tartotta sajtótájékoztatóját a Szövetség párt, kiegészítve számos polgármesterrel a régióból. A rendhagyó helyszín szokatlan, de nem véletlen, Komárom, Dunaszerdahely, Újvár, Naszvad és Gúta polgármestere a körforgalomnál indította útjára a "Most már tényleg elég" kezdeményezést, amelynek egyik, sőt a legfontosabb célja az R7-es gyorsforgalmi út keleti irányú szakaszának a befejezése.

Gelle

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke elmondta, ez a hely, az R7-es végállomása vagy inkább torzója számunkra és az itt élő emberek számára is szimbólum.

Azt mutatja, meddig lát el a kormány Pozsonyból, hogyan viszonyul a kormány ehhez a régióhoz, és általában a déli és a keleti régiókhoz is.

A pártelnök rámutatott, hogy a kormány nemcsak az infrastruktúra fejlesztése területén feledkezik meg a déli régiókról, hanem hasonlóan tett az igazságügyi- vagy a kórházreform kidolgozásánál is.

A torzó helyszínén kiemelte,

az öt város kezdeményezését, amelyek online petíciót indítottak, az R7-es folytatása érdekében, hogy segítsenek azoknak a településeknek, ahol ez megnehezíti, ellehetetleníti a közlekedést.

A teherforgalom nagyon megnövekedett a térségben, és ez megoldásra vár. Az infrastruktúra fejlesztése lehetne erre a megoldás, de a jelenlegi kormány alatt ez megállt, pedig létfontosságú volna a turizmus és a gazdasági fejlődés érdekében. A központi kormány döntése mindkét esetben bonyolítja, sőt veszélyezteti a Szlovákia déli és keleti régióiban élők életét - mondta.

Forró Krisztián kéri, hogy

írják alá a petíciót, hogy összegyűjthessék azt az 50.000 aláírást, ami szükséges ahhoz, hogy a hangunk elhallatszon Pozsonyig.

Egyben felszólítjuk a kormányt, hogy

dolgozzon ki egy hosszú távú stratégiát, mely alapján a szlovákiai R1-es össze lenne kötve a magyarországi M1-essel.

A pártelnök elmondta, a sajtótájékoztatót megelőző munkamegbeszélésen a kollégáival egyetértettek abban, hogy ezt a problémát nem lehet helyi szinten toldani-foldani, mint a kátyúkat, a felelősség a jelenlegi kormány vállát nyomja

Kiemelte azt is, hogy a Szövetség a következő választásig parlamenten kívüli párt, de addig is mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen azoknak, akikről a jelenleg kormánykoalíció megfeledkezett.

Videó:  ma7

Horváth Árpád, Gúta polgármestere elmondta, a folyamat Gúta városában indult el, miután Vágsellye és Gúta között négy fiatal vesztette életét egy lengyel kamion hibájából.

Két-három éve érzékelik, hogy ezeken az utakon megnövekedett a forgalom, nőtt a zaj, a por, a vibráció, és az utak pedig mennek tönkre. Ez a folyamat még erősödött, miután átadták a Monostori utat, melynek következtében a kamionok keresik a csatlakozást a jóval északabbra haladó gyorsforgalmi utakra.

Gúta polgármestere kifejtette, hogy együttesen kell megoldani a problémát, hiszen az nem megoldás, hogy az egyik rossz és keskeny útról áttereljük a forgalmat a másik ugyanolyanra. Ezért van szükség több járást átölelő megoldásra.

Horváth Árpád kiemelte, vannak jó hírek is, hiszen Nyitra megye jövőre felújítja a Komárom és Gúta közti szakaszt, és 2023-ra pedig a Gúta Vágsellye közti szakaszt.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy

bár a járás nyugati részébe befut a gyorsforgalmi út, viszont az észak-déli forgalom botrányos. Vámosszabaditól a R1-esig a teherforgalomnak számtalan községen kell áthaladnia: Nyárasdon, Nádszegen, Alsószelin, Taksonyon, viszont ezzel az itt élőknek okoznak gondokat.

Ezt a megye saját forrásokból nem tudja megoldani.

Farkas Iván, a Szövetség szakpolitikusa és Muzsla polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy

ahova az utak elérnek, jószerével csak ott várható valós gazdasági fejlődés. A Szlovákia déli egyharmadában élők is szeretnék gazdasági fejlődést.

Szorgalmazta, hogy a Pozsonyt Párkánnyal összekötő vasúti szakasz is nagyon gyors felújítást igényel, hiszen ez is az egyik európai szintű vasúti folyosó a kettőből. A Vág-mentit húsz éve fejlesztik, évente kétszáz millió eurót áldoznak erre, míg a párkányira egyetlen egy euró sem. 

Minden nagyobb déli városban immár égető szükség volna az elkerülőutakra, ahogy körforgalmakra is.

Jó példaként sorolta Nyitra és Nagyszombat megye gyakorlatát, amelyek az utóbbi időben gőzerővel kezdték felújítani a hatáskörükbe tartozó utakat. Nyitra megyében hat év alatt sikerül a gondjukra bízott több mint kétezer kilométernyi utat megújítani. Ez volna a követendő példa országos szinten is.

Videó:  ma7

Keszegh Béla, Komárom polgármestere elmondta, 

a petíció meghirdetésével egyben partnereket és szövetségeseket is keresnek, hogy a régió hangját megmutathassuk.

A dugóban ülőknek a bosszankodás jut, nem a párthovatartozást nézik. A tragédiák sem válogatnak nemzetiség alapján. A polgármester kijelentette,

már tudjuk, milyen a széthúzás, amikor külön-külön próbáljanak valamit kiharcolni, és nem járnak sikerrel.

Kifejezte örömét, hogy formálódik az összefogás, a városok összefogtak, hiszen az önkormányzatok vannak a legközelebb az emberekhez, és formálódik egy szövetség, amely a déli régiók érdekeit is felvállalja. Sőt azon is túlmutatva, megyei és közép-európai szinten is, amely át tudja látni azt a közlekedési rendszert amelyben gondolkodnunk kell.

Példaként hozta fel, hogy Magyarországon már tervezik Komárom összekötését Székesfehérvárral, és nem csak tervezik hanem építik, addig a Monostori híd a semmibe vezet és még csak tervezés sem folyik. Olyan összefogásra ösztönöz, amely valós célokat és valós terveket tudnak felvonultatni.

Kifejtette, hogy

a mostani helyzet az elmúlt évtizedek mulasztása, hogy elmaradtak a tervek és elmaradt az a közös érdekképviselet, ami miatt ezt megtehették velünk. Tanulni kell ebből, keresni kell a partnerséget és álljunk ki közösen az érdekeinkért.

Jó példaként említette a Nyitra megyei sikeres érdekképviseletet.

A sajtótájékoztatót alább tekinthetik meg:

Videó:  ma7
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.