Migránsok mindenhol
2015-ben ott éltünk Budapesten, amikor egy jó ideig nehéz volt megközelíteni a Keleti pályaudvart. A Keleti környéke – ahol éppen laktunk – nyugatra igyekvő menekültekkel volt tele, akik a parkokban, füves részeken, padokon heverészve várták a megoldást, hogy elérjék céljukat. A gyanútlan utazóknak, vonatokra várakozóknak igencsak kerülgetni kellett őket. Nem volt békés hangulat, mindenki türelmetlen volt. A hazai ingázókat kellemetlenül érintette, amúgy sem kellemes a napi vonatozás a munkahelyre és haza, hát még ilyen, szinte háborús körülmények között!
A menekültek között voltak olyanok, akik feljutottak a Németország irányába induló vonatokra, kalauz volt a talpán, aki elkérte tőlük a menetjegyet… Voltak olyanok is, akik gyalog vágtak neki a hosszú útnak az osztrák határ felé, és olyanok is, akik csak úgy beletörődve, majd csak lesz valami alapon, heverészve megadták magukat a sorsnak, hiszen az úti célt már majdnem elérték.
Nagy volt a külföldi médiaérdeklődés, akkor robbant be a téma az uniós és a világsajtóba is. Aztán egy idő után letisztult a kép, fokozatosan kiürült a Baross tér, Németország meghívta őket, a jól öltözött, napközben csak okostelefonjukat pötyögtető migránsoknak, főleg férfiaknak, sikerült nyugat felé venni az irányt. A déli határkerítés felépítését követően úgy tűntek el a fővárosból észrevétlenül ezek a tétlenül várakozó csoportok, mint ahogy odaérkeztek a nyugati meghívásra. Pár hónappal később már csak egy aluljáróban rögtönzött migránssimogató fotókiállítás, az emlékükre felállított sátrak, hálózsákok emlékeztettek azokra a viharos hetekre, amikor meggondolandó volt a hazautazás vonaton a Keleti pályaudvarról Érsekújvárba. Jöttek, láttak és győztek is a korán ébredő vándorok…
Kapott is érte Magyarország hideget, meleget, követelték a tengeren túlról is, hogy „Nyisd ki rózsám kapudat, Hadd kerüljem váradat!” Magyarország máig viseli a déli határára hirtelen felhúzott határkerítés brüsszeli következményeit. A mai napig senkit sem érdekel, hogy ezzel nemcsak a saját határait védi, hanem Európáét is, és hogy azóta milyen terhet ró ez a határvédelem a hazai költségvetésre.
A fene se gondolta volna akkor, hogy nyolc évvel később szülővárosomban, Érsekújvárban újra szembesülök a migránsproblémával, hogy itt is felbukkannak, beléjük botlok, mint annak idején a Keletinél. Honnan és hova tartanak, legtöbbször úti okmányok nélkül?
2015-ben az első nagy migránshullám idején a párkányi Mária Valéria híd és a komáromi Erzsébet híd szlovákiai oldalához hatalmas betonkockákat készítettek, hogy vészhelyzetben eltorlaszolják a határt, megakadályozandó a tömeges átkelést. Nem tudom, hogy egyáltalán használták-e valamikor. Ennek a készültségnek azért volt egy számunkra kellemetlen árnyoldala is… Mintha a betontömbökkel az anyaországtól akartak volna minket elzárni, amit pár évvel később a Covid fájdalmasan meg is valósított egy időre, elzárva minket szeretteinktől. Vagyis nem ezt kell tenni, hagyjuk a betonkockát másra!
De a tétlen szemlélődésnek, beletörődésnek is lejárt az ideje! Jövünk a minap hazafele személygépkocsin Komárom irányából Érsekújvárba. Ógyalla után az út mentén ballagó csoportra leszek figyelmes. Lelassítva mellettük, látom, hogy nem túrázók, színesebbek is egy iskolai kiránduló csoportnál, és valószínűleg simán átkeltek a Dunán Komáromnál, háborítatlanul áthaladtak Gyallán is, és most Érsekújvár felé tartanak, de bizonyára nem ez a végső úti céljuk. Ott csak megpihennek, amit a városba érve észlelek is: az előőrs ugyanis már a csatlakozókra várva pihent egy lakótelepi zöldövezetben.
Az illegális határátkelés ugyanis határsértés, amit most az Európai Unió egy kötelező kvóta szerinti szétosztással kíván megoldani. Aki nem fogad szót, és nem fogad be migránsokat, az fizet, nem is akármennyit, 20 ezer eurót egy főre. Így döntöttek az uniós belügyminiszterek tanácskozásán Luxemburgban. A tervek szerint évente legkevesebb 30 ezer bevándorlót fognak szétosztani egyes tagállamok között, pénzbüntetéssel kényszerítve őket a befogadásukra.
Persze, megint más kérdés, hogy a határ menti településeinken és környékükön mostanában gyakran felbukkanó migránscsoportok mennyire fognak úti célként elfogadni minket, illetve mennyire fogják alávetni magukat a kötelező kvóta logikájának. És ha nem engedelmeskednek, vajon milyen büntetésre számíthatnak? Például az Érsekújvárban mostanában gyakran parkokban piknikező csoportoknak állandó lakóhelyként is megfelel majd a jövőben ez a város? Kétlem. Nem beszélve arról, hogy a helyi lakosok mennyire lesznek befogadóak a teljesen más kultúrájú és vallású embercsoportot érintően? Biztos, hogy ez a megoldás?
Megjelent a Magyar7 2023/25. számában.
