Növekszik a migrációs nyomás: garantálni kell a polgárok biztonságát - a Szövetség politikusait kérdeztük
Az emúlt hetekben ismét megjelentek a migránsok Nyugat-Szlovákiában, naponta százas nagyságrendben érkeznek. Pozsonyból a jelek szerint a probléma nem látszik, a hivatalnokkormány nem tesz érdemi lépéseket. A Szövetség politikusait kérdeztük a kialakult helyzettel kapcsolatosan.

Forró Krisztián, a Szövetség országos elnöke lapunk megkeresésére hangsúlyozta, "saját szememmel is meggyőződtem a komáromi határátkelőhelyeken uralkodó körülményekről. Sem a vasúti hídon, sem a Monostori hídon nem volt rendőri jelenlét a szlovák oldalon.
Gyimesi György korábbi parlamenti képviselő aláhúzta, "látszik, hogy az Ódor-kormány a migránsválságot nem akarja kezelni.
Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke leszögezte, "a tiltott határátlépés, valamint a migránsok szállítása bűncselekmény, a minisztériumnak e szerint kellene eljárnia.
Pandy Péter, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke felidézte, "amikor az ukrán anyák gyermekeikkel menekültek a tényleges háború elől, akkor nekik is sorba kellett állniuk a szlovák-ukrán határon, és csak a regisztráció után léphettek be Szlovákia területére".
Pandy hozzátette, "ennek tükrében a most megjelent migránsok nyilván illegálisan jutottak be Szlovákia és egyben az Európai Unió területére.
Forró hozzátette, "a polgárok biztonsága érdekében be kell vezetni a szigorúbb ellenőrzéseket a határátkelőkön, és fokozni a rendőri jelenlétet a határ menti településeken".
Mózes arra emlékeztetett,
Pandy szerint sem maradhatnak tétlenek a hatóságok, a politikus leszögezte, "mindenképpen fokozni kell a rendőri jelenlétet az érintett településeken".
Gyimesi szerint a migránsválság megoldása nem lehetséges a magyar-szerb, és főleg nem a szlovák-magyar határon.
Vagyis Görögországban és Dél-Olaszországban hotspotokat állítanának fel, és támogatnák a görögöket és az olaszokat abban, hogy a migránsokat ezekre a pontokra tereljék, ahonnét vagy visszafordítanák őket, vagy valamelyik befogadó uniós tagállamba mehetnének".
- jegyezte meg Forró Krisztián annak kapcsán, hogy európai szinten újra felvetették a kötelező migránskvótákat: húszezer eurót kellene a vonakodó tagállamoknak fizetnie migránsonként.
Gyimesi György a kötelező migránskvóták ismételt felvetésére úgy reagált,
Mózes Szabolcs szerint "összeurópai érdek, hogy ellenőrizetlen menekültáradat ne legyen. Ebben a kérdésben is meg kell hagyni a tagállamok szabad döntését".
Pandy Péter aláhúzta,
A Szövetség OT-elnöke szükségesnek tartja, hogy minden uniós tagállam önállóan dönthessen az adott problémát illetően.