Merre indul a Hlas-SD? Újra megerősödhet az OĽaNO?
A szlovák politika két legaktuálisabb kérdésére keressük a válaszokat.
A Hlas-SD hónapok óta kényelmes előnnyel vezeti a pártok népszerűségi versenyét. A felmérésekből ugyanakkor az is kitűnik, a párt növekedése megállt, támogatottsága stabilizálódott a 20-25 százalék közötti tartományban.
Ha a következő parlamenti választásokon hasonló eredményt érnének el, Pellegriniék valószínűleg utcahosszal lennének befutók, de a kormányalakításhoz koalíciós partnerekre lenne szükségük.
A korábbi miniszterelnök pártjára a következő hetekben, hónapokban döntő fontosságú kérdések eldöntése vár. A Hlas-SD a nyáron programot alkot, a párt vezetésébe olyan új arcokat vonnának be, akik nem köthetők az anyapárthoz, a Smer-SD-hez. Mindez jelzi, hogy a Hlas tovább távolodna a Smertől, látványosan szakítva a Fico-kormányok terhes örökségével.
Bár több konzervatív véleményformáló, így az OĽaNO-hoz közeli magyar nyelvű sajtó is eldöntött tényként kezeli, hogy Pellegriniék az SaS-szel és a progresszívekkel alkotnának liberális nagykoalíciót, a Hlas számára ez a lépés komoly kockázatokat jelenthet.
A Hlas-SD szavazótáborának mai napig tekintélyes hányadát alkotják a Smer egykori választói, számukra egy hangsúlyos liberális fordulat könnyen a párttól való elfordulást idézheti elő.
A Hlas jövőjével kapcsolatos dilemmákra Robert Fico is ráérzett, az elmúlt hetekben látványos tanújelét adta, hogy egyáltalán nem adta fel a harcot az ellenzék vezérének pozíciójáért. Ráadásul Fico kellően rutinos politikus ahhoz, hogy a jelenlegi négyeskoalíció belső vitáit sokkal inkább a maga javára fordítsa, mint a kivárásra játszó Pellegrini.
A Hlas-SD számára komoly dilemmát jelent, hogy egyszerre kell versenyt futnia az ellenzék vezetői pozíciójáért a Smer mögé sorakozó nemzeti baloldallal és a fősodratú sajtó szimpátiáját élvező progresszívekkel.
A pandémia hónapokig behatárolta a politikai témákat, de a járványhelyzet enyhülésével legnagyobb ellenzéki pártként a Hlas részéről most már megkerülhetetlen a programalkotás, ami egyszersmind állásfoglalást is jelent a társadalmat megosztó kérdésekben.
Pellegriniék számára egyelőre a nyílt liberális irányváltás aligha kifizetődő, maradhat a taktikus, centrista irányvonal,
miközben a szlovák pártok által elhanyagolt témák, mint amilyen a zöldpolitika, a digitalizáció felvállalása új szavazói tömegeket állíthat a párt mellé a fiatal választók táborából.
A nagyobb szlovák pártok közül jelenleg az OĽaNO, a Smer-SD és a progresszívek rendelkeznek határozott világnézeti kontúrral.
A jelenlegi legnagyobb kormánypárt hangsúlyosan a jobboldali konzervatív, a Smer a nemzeti (konzervatív) baloldali, a progresszívek pedig a baloldali liberális választókhoz szólnak. A népszerűségi listát vezető Hlas és az SaS választótábora a liberális-konzervatív tengely mentén jóval heterogénebb.
Az SaS választói jobboldali elkötelezettségűek, s bár a koalíción belüli viták kétségkívül növelték a távolságot a konzervatív jobboldal táborától, ettől még a párt szimpatizánsai számára a baloldali liberálisok nem váltak természetes szövetségessé.
A konzervatív-liberális szembenállás kiélezése, a kultúrharc jelenleg a támogatottsága mélypontján lévő OĽaNO érdeke leginkább, hogy ezzel gyakoroljon nyomást az SaS választóira, illetve integrálni tudja a kisebb jobboldali pártok közönségét.
Az OĽaNO politikusai és a hozzájuk kötődő véleményformálók ezért sulykolják, hogy az SaS tulajdonképpen már ellenzéki párt,
s alig várja, hogy a Radičová-kabinet után egy újabb jobboldali kormányt megbuktatva koalícióra léphessen a liberális baloldallal. Az SaS számára figyelmeztető jel, hogy a koalíciós válság kiélezésében a felmérések szerint választóinak tekintélyes hányada nem követte a pártot. A párt támogatottsága viszont a kormány újjáalakítása után visszatért a korábbi csúcs közelébe.
Még a ciklus elején írtam arról, az OĽaNO földindulásszerű győzelmével esélyt kapott a szlovák jobboldal egységesítésére. A világjárvány árnyékából lassacskán szabadulva a legnagyobb kormánypárt a már-már elszalasztott esélyt igyekszik a maga módján megragadni.
Az OĽaNO a konzervatív választókat megszólító témák markáns felvállalásával újrarajzolná a szlovák politika 1989 után kialakult erővonalait.
A populista baloldallal szemben alkotott jobboldali kényszerszövetséget formálnák át konzervatív-liberális szembenállássá, a ma divatos fogalmakkal, a szuverenisták és a globalisták alkotta tömbök versengésévé alakítva a szlovák politikát. Ha egy ilyen törésvonal vágná ketté a szlovák politikát, ma még szinte elképzelhetetlen koalíciók születhetnének a már említett Hlas-SaS-Progresszív Szlovákia koalícióval az egyik, a konzervatív jobboldalt integráló OĽaNO és a nemzeti baloldalt alkotó pártok szövetségével a másik oldalon.
Az újrarajzolt politikai térkép azonban egyelőre nem több taktikánál, amellyel az OĽaNO a tőle elfordult választókat szeretné visszacsatornázni,
stratégiává abban az esetben válhat, ha a jobboldali konzervatív választó számára természetes szövetséges lesz Fico pártja, az SNS, sőt a Kotleba örökségén vitatkozó formációk mélynemzeti közege.
A politikában nincs lehetetlen csak valószínű és kevésbé valószínű. Jelenleg még igen élénk fantázia kell a fenti forgatókönyv megvalósulásához, de a parlamenti matematika Szlovákiában is csodákra képes.
A kényszerszövetségből lehet idővel természetes szövetség, ehhez csak a saját táborukban népszerű, de legalább annyi ellenérzést kiváltó politikusokra és újraírt érzelmi szembenállásra van szükség.
