Már a liberális-konzervatív ellentét határozza meg a szlovák politikát is?
Átalakulóban van a szlovák politika. A kormányon belüli konfliktusok ahhoz vezethetnek, hogy az eddig megszokott belpolitikai berendezkedés teljesen átrendeződhet. A múltban láttunk már arra példát, hogy egyes pártok elidegenedtek egymástól, de a konzervatív-liberális olló még sosem nyílt ilyen szélesre.
Minden országban sajátos politikai kultúra alakult ki, így a politikai pártok közötti törésvonal is máshol húzódik. Szlovákiának is megvan a maga politikai hagyománya, amely egészen a rendszerváltozáshoz, 1989-ig nyúlik vissza.
A jobboldalon azok a pártok helyezkedtek el, amelyek inkább nyugatbarátok, pozitívan viszonyulnak az Európai Unióhoz, és teljesen szakítani szeretnének az 1989 előtti világgal. A baloldalon pedig azok találhatóak, amelyek egyfajta nosztalgiával gondolnak vissza a szocializmusra. Előbb az SDĽ, majd a Smer tökéletesen felismerték, hogyan kell ezt a nosztalgiát az emberek számára újracsomagolni. Ezzel magyarázható a Smer hosszútávú sikere.
Elég volt az egyszerű szlogen, hogy az emberek megérdemlik a szociális biztonságot.
Míg a Smernek a baloldalon sikerült egy teljes konglomerátumot kiépítenie, addig a jobboldal a különböző ideológiájú pártok gyűjtőhelye maradt. A közös az volt bennük, hogyan győzzék le Mečiart, később pedig a Smert.
Ugyan a jobboldal kormányzott 1998 és 2006 között, de olyan mértékű kultúrharcra nem került sor, hogy a liberálisok és a konzervatívok között éles ellentét alakuljon ki. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a KDH és az SDKÚ között voltak nézeteltérések a koalíción belül, a Vatikánnal kötött szerződés miatt hagyta el a KDH a koalíciót.
A kultúrharc mégsem osztotta meg a szlovák jobboldalt, a választások előtt ugyanis a kampány másról szólt, a közös ellenséget, a Smert kellett legyőzni,
amely óriási támogatottsággal bírt, hiszen sikeresen uralták a szlovák baloldali térfelet.
A szlovák baloldal sajátossága, hogy a szociális témák mellett nemzeti volt. Ellenben a szlovák jobboldal inkább nemzetközi beállítottságúnak határozta meg magát.
Ezzel is magyarázható, hogy a HZDS-t és az SNS-t miért a baloldalhoz sorolták, ők ugyanis nacionalista politikát folytattak.
A jobboldal nemcsak 2006-ig volt hatalmon, emlékezzünk vissza a 2010-es parlamenti választásokra, ahol ugyancsak egy jobboldali koalíció alakított kormányt az SDKÚ vezetésével, amelyben már a liberális SaS és a vegyespárti Most-Híd is szerepet kapott, másfelől a keresztény-konzervatív KDH is részese volt a kabinetnek.
A kormány hamar felbomlott, mint ismeretes a görög mentőcsomag megszavazása miatt, amelyet az SaS nem akart támogatni. Tehát nem lehet azt mondani, hogy kultúretikai témák miatt bukott volna meg Radičová csapata. Ha azonban tovább kormányoztak volna, valószínűleg előkerültek volna olyan témák, amelyek kapcsán az SaS és a KDH összetűzésbe keveredett volna, de ez csak feltételezés és találgatás.
A Smer egyeduralma megint csak összekovácsolta a szlovák jobboldalt. A konzervatívok és a liberálisok is azzal voltak elfoglalva 2012-ben és 2016-ban is, hogyan akadályozzák meg, illetve vessenek véget a Smer uralmának.
Elérkeztünk a 2020-as parlamenti választások utáni időszakhoz. Érdemes itt feltenni a kérdést, vajon tényleg vízválasztóhoz érkeztünk a szlovák belpolitikában?
Igor Matovič kormányának nem volt egyszerű feladata, hiszen alig volt idejük megünnepelni a választási győzelmet, máris nyakunkon volt a világjárvány.
A koronavírus-járvány megmutatta, mennyire fontos egy sokszínű koalíción belül összezárni, de a kormány pont az ellenkezőjét tette, a konfliktusok kiéleződtek, és a belső feszültségek miatt volt hangos a kormány.
A koalíción belüli ellentéteket, Sulík és Matovič konfliktusát ismerjük. A személyi ellentétek kapcsán még csak nem is beszélhetünk kultúrharcról, értékrendi politizálásról, mert az még csak most jön. Ugyanis lecsengőben a járvány, a parlamentben pedig éppen ezek a témák kerülnek terítékre. Még nem feltétlenül kultúretikai tartalmú témákat vitatnak meg, de ha csak a kollúziós fogság lerövidítésének az idejét nézzük, nincs konszenzus, hiszen a kormány egy része képes az ellenzékkel is szavazni.
Az igazságügyi miniszter, Mária Kolíková ellen beterjesztett bizalmatlansági szavazásnál az OĽaNO kettészakadt, több képviselő azt vetette Kolíková szemére, hogy a liberálisok kottájából játszik, és csak a liberálisok akarják őt megtartani.
A koalíción belül ilyen súlyos megbélyegzésekre még nem került sor, ezért is időszerű kimondani, elérkezett a kultúrharc Szlovákiába is.
Ez pedig azt jelenti, jócskán átalakulhat a szlovák politikai paletta, már nem feltétlenül a baloldal és a jobboldal szembenállása határozhatja meg a választás előtti hangulatot, sokkal inkább a konzervatívok és liberálisok közötti viták. Ez már a mostani közbeszédben is látszik, elég csak néhány megosztó témára gondolni, mint például a V4 és az Európai Unió. Ezek a kérdések idővel pedig egyre intenzívebbek lehetnek, a választások előtti kampányban az egyik oldalon az OľaNO, a másikon pedig a Progresszív Szlovákia igyekezhet majd keretezni a közbeszédet.
Fasiszták és Kotleba, Smer és a korrupció, lerágott csontok lesznek addigra, szinte biztos, hogy más határozza majd meg a szlovák közbeszédet a választások előtt. Most érkeztünk el oda, hogy Szlovákiában intenzívebben a felszínre kerül a liberális-konzervatív ellentét.
Ha viszont tényleg ezen az úton halad tovább a szlovák politika, akkor kemény kultúrharcra lehet számítani, a jövőbeni koalíciókötéseknél pedig mai szemmel nagyon furcsa szövetségek is kialakulhatnak.
Halkan jegyzem meg, nem lenne szerencsés, ha ez a hullám a szlovákiai magyar politikában is meghonosodna, ugyanis ez az etnikai alapú politizálás megszűnését jelentené.
A magyar érdekcsoportok szétforgácsolódnának, és mindenki a saját útján próbálná megváltani a világot. Ez pedig végső soron a felvidéki magyarság politikai önfelszámolásához vezetne.
