Még mindig nem világos, parlamenti képviselő maradhat-e Kotleba
Ha a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagját szándékos bűncselekmény miatt jogerősen elítélik, a parlamenti mandátuma elveszítése mellett nem jogosult végkielégítésre, és nem lehet parlamenti képviselő asszisztense sem - mondta el a Comenius Egyetem jogásza, Vincent Bujňák.

„Amennyiben egy parlamenti képviselő legalább öt évig képviselőként dolgozott, megbízatása után alapvetően még három hónapig jogosult a képviselői fizetésre. Nem vonatkozik ez azonban arra a képviselőre, aki szándékos bűncselekmény miatt jogerősen el lett ítélve“ - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Bujňák.
Hozzátette,
a jogerős ítélet a képviselői asszisztensi szolgálatot is ellehetetleníti,
mivel annak végzése jogi feddhetetlenséghez kötött; szándékos bűncselekmény esetében hozott jogerős ítélet után ez a lehetőség nem áll fenn.
Az ĽSNS vezetője, Marian Kotleba ügyében hozott jogerős ítélet alapértelmezetten a mandátum elveszítéséhez vezetett,
mégpedig az elmarasztaló határozat hatályba lépésének napjától - emelte ki Vincent Bujňák.
Kotleba - ahogy arról korábban beszámoltunk - azonban ragaszkodik képviselői mandátumához, mondván, csupán felfüggesztett büntetést kapott.
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának Hivatala közölte, hogy egyelőre írásban nem kapták meg Marian Kotleba ügyében hozott jogerős ítéletet, ahogy Anna Andrejuvová, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke is az írásbeli értesítésre vár.