2022. augusztus 9., 12:07

Maroš Žilinka szerint nincs mit hozzáfűznie az ĽSNS ügyéhez

A Főügyészség már világos és érthető magyarázatot adott arra, miért nem indítványozta az ĽSNS feloszlatását, és semmi okát nem látja, hogy a tájékoztatást kiegészítse – közölte a TASR hírügynökséggel Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter nyilatkozatára reagálva, aki a döntés jogi elemzésének nyilvánosságra hozását sürgette.

Fotó: Tasr
A főügyész döntését elősegítő belső anyagok és állásfoglalások nem nyilvánosak, az alapvető okokról pedig, hogy miért nem indítványozta a párt feloszlatását, a nyilvánosság már megfelelő tájékoztatást kapott 

– szögezte le a szóvivő.

Skladan hozzátette, hogy

Maroš Žilinka főügyész a döntés meghozatalakor nem hagyta magát befolyásolni a politikai pártok érdekeitől, és nem engedett a nyilvánosság vagy a média nyomásának.

Úgy, mint mindig, ebben az esetben is a törvény volt számára az egyetlen imperatívusz

– fűzte hozzá a szóvivő.

Maroš Žilinka pénteken, augusztus 5-én tájékoztatott arról, hogy nem indítványozza az ĽSNS feloszlatását.

A főügyészség közlése szerint az ĽSNS-nek nincs akkora potenciálja, hogy a demokráciát veszélyeztető változtatásokat vigyen véghez, vagyis nem jelent közvetlen fenyegetést a demokráciára.

A Főügyészség szerint figyelembe vették a párt nagyságát, a lezajlott pártszakadást, az ĽSNS koalíciós potenciálját, társadalmi súlyát és képviselőinek számát.

Mária Kolíková helyesnek tartaná, ha a Főügyészség nyilvánosságra hozná az indoklását is, hogy miért nem látja okát az ĽSNS feloszlatásának, mert a közzétett általános jelentést a teljes elemzés ismerete nélkül érthetetlennek tartja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.