Kolíková szeretné megtudni, hogy Maroš Žilinka miért nem látja okát az ĽSNS feloszlatásának
Jó lenne, ha a Főügyészség nyilvánosságra hozná az indoklását arról, miért nem látja okát az ĽSNS párt feloszlatásának – tette közzé a közösségi hálón Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter.

– írta Kolíková.
Szerinte az ismertetett okok alapján, hogy miért nincs szükség jogi lépésekre, ugyanúgy elképzelhetőnek tartaná azoknak az okoknak a felsorolását is, amelyek alapján mégis szükség lenne jogi lépésekre ebben az ügyben.
– tette hozzá Kolíková.
Maroš Žilinka főügyész pénteken, augusztus 5-én tájékoztatott arról, hogy nem indítványozza az ĽSNS feloszlatását.
A Főügyészség közlése szerint az ĽSNS pártnak nincs akkora potenciálja, hogy a demokráciát veszélyeztető változtatásokat vigyen véghez, tehát nem jelent közvetlen fenyegetést a demokráciára.
A Legfőbb Ügyészség szerint figyelembe vették a párt nagyságát, a lezajlott pártszakadást, az ĽSNS koalíciós potenciálját, társadalmi súlyát és képviselőinek számát.