2024. január 7., 09:03

Központosítaná a krízishelyzeti irányítást a belügyminiszter

Az önkormányzatok helyett az államra bízná a krízishelyzeti irányítást Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter.

Matúš Šutaj Eštok
Matúš Šutaj Eštok
Fotó: TASR

A részleteket már az első, kihelyezett kormányülésen ismertetné, az önkormányzatokat és az önkénteseket is bevonva a szakmai párbeszédbe.

Az önkormányzatnak az állampolgárt tájékoztató segítségnyújtó szervként kell működni. De vészhelyzetek esetén elsősorban az államnak, és a kompetens embereknek kell megmondani, mit tegyünk, hogyan keressük az utakat az állampolgároknak nyújtandó segítséghez"

– mondta a miniszter, aki szerint magát az irányítás folyamatát is át kell gondolni.

"Vannak járási elöljáróink, hatalmas apparátusunk van, de eddig hiányzott az irányítás. Mint ha senki nem tudná, mit kell tennie" – mondta.

Šutaj Eštok szerint a polgári védelemmel is foglalkozni kell.

Ha valami történne Szlovákiában, nem tudom, hova mennének az iskolások, van-e elegendő óvóhelyünk, tud-e ezekről mindenki. Ezek olyan kérdések, amelyekről egyszerűen beszélnünk kell, mert biztonsági szempontból is más a világ, mint öt éve volt"

– mondta a tárcavezető.

Emlékeztetett, az elmúlt évek nagy válságai során, mint például a világjárvány, vagy az ukrajnai menekültáradat, a Belügyminisztérium mindig megbukott. "Az utolsó esemény, amely ezt megerősítette, a kelet-szlovákiai földrengés volt. A károsultakon csak a jelenlegi kormány segített" – mondta.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.