2022. február 7., 14:20

Körzeti orvos mondja el, mik az omikron tünetei és mihez kezdjünk, ha elkaptuk a betegséget

A legtöbb kutató egyetértett abban, az omikron névre keresztelt új koronavírus-variáns meghódítja majd az egész világot. Igazuk lett, a változat gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált, de szerencsére kiderült, a minden eddiginél nagyobb fertőzőképesség mellé csak enyhe patogenitás társul, a variáns ritkán okoz komoly tüneteket. A sajtóban gyakran egymásnak ellentmondó információkat olvasni arról, milyen tünetekkel jár és hogyan kezelhető az omikron, ezért szerettünk volna tiszta vizet önteni a pohárba. 

nátha
Fotó: pixabay.com

Az elmúlt hetekben foglalkoztunk már eleget az omikron-variánssal. Portálunk az elsők között volt, amely megírta, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján enyhébb változatról lehet szó a korábbiaknál, ahogy arra is egyedüliként hívtuk fel a figyelmet, hogy a nyugati sajtó alaposan túlreagálja az új variáns felbukkanását. Szerencsére a gyakorlati tapasztalatok is igazolták, az omikronvariáns ugyan a korábbiaknál jóval gyorsabban terjed, de ahogy számítani lehetett rá, valóban jóval ritkábban okoz komoly tüneteket.

Szigeti Gergely
Dr. Szigeti Gergely
Fotó:  Katona Tamás
Jelentés a frontvonalból

Dr. Szigeti Gergely nap mint nap találkozik praxisa során koronavírusos páciensekkel, így adta magát, hogy első kézből származó információkkal segítsünk eligazodni olvasóinknak az egymásnak ellentmondó állítások garmadájában. A szakembert ezért arra kértük, mondja el, milyen tünetekkel jár és a mi a teendő, ha valaki elkapja a betegséget.

A saját rendelőben azt tapasztalom és a kollégákkal beszélgetve is nyilvánvaló, hogy soha korábban nem volt ennyi koronavírusos betegünk.

- mondja Szigeti. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a betegség előbb-utóbb végigszalad az egész országon, bár rengetegen lesznek, akik észre sem veszik, hogy elkapták a vírust - magyarázza. Bár minden eddiginél több COVID-os páciense van, túlnyomó részük néhány nap alatt átvészeli a betegséget. Fontos kihangsúlyozni, hogy a betegség lefolyása személyenként eltérő lehet, az alábbiakban általános "forgatókönyvekről" van szó - hangsúlyozza Szigeti, így egyik vagy másik tünet megléte nem jelenti automatikusan, hogy elkaptuk az omikront. Léteznek más betegségek is! Ennek fordítottja is igaz, tehát az alant olvasható tünetek hiánya nem jelenti automatikusan azt, hogy nem COVID-osak vagyunk.

Leggyakrabban fejfájással és ízületi fájdalmakkal jelentkezik a betegség

- mondja a szakember, érdekes módon gyakran megjelenik ismeretlen eredetű hátfájás is. Az első három-négy napban a tapasztalatok szerint hőemelkedésre, de akár komolyabb 38 Celsius-fok feletti lázra is készülni kell, de megijedni nem kell, a láz szinte kivétel nélkül elmúlik pár napon belül. A klasszikus, náthás tünetek közül a torokfájás is kifejezetten gyakori, de, mint mondja, a gyógyulás gyakorlatilag napról napra érezhető. Legtöbb páciense az öt napos kötelező karantén végére rendben jön, a beoltottak között ez az arány 100%. A gyógyulási idő általában egy hét körül van (plusz-mínusz egy-két nap), bár néhány tünet, köztük enyhe köhögés még jóval a gyógyulás után is megfigyelhető, ilyenkor érdemes lehet felkeresni az orvost.

A kórlefolyás sokkal enyhébb, mint a korábbi változatoknál. Ma már szerencsére nagyon ritka, hogy komolyabb szövődmények kialakuljanak, korábban ez nem így volt, de az omikron elterjedése óta alig van olyan COVID-os páciensem, aki komolyabb kezelésre szorulna.

- hangsúlyozza a doktor. Gyakorlatilag tüneti kezelésekkel átvészelhető a betegség. Fejfájás-csillapító, lázcsillapító, C- és D-vitamin, illetve cink legyen otthon, esetleg orrcsepp és sok papírzsebkendő. Ezekkel simán átvészelhető a kór - mondja, hozzátéve, ha a megfázás során alkalmazott gyógymódokat bevetjük, nagyot nem hibázhatunk. 

Ezzel együtt sem szabad félvállról vennünk a betegséget!

Ha egy hét után sem érzünk jelentős javulást, esetleg a magas láz állandósul vagy komoly nyelési problémáink vannak, mindenképp érdemes konzultálnunk az orvossal. Ilyen esetekben antivirotikumokra lehet szükség, esetleg antibiotikumra is, hogy a felülfertőződést megakadályozzuk.

A koronavírus az omikron-változattal tényleg náthává szelídült a tapasztalatok szerint, nem kell megijednünk tőle, de ignorálnunk sem szabad. Ha COVID-osak leszünk, maradjunk otthon, tartsuk be a karantént, pihenjük ki és az élet mehet tovább. 

- zárta mondanivalóját a szakember.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.