2020. november 5., 17:59

Kínai vakcina-mintát kaphat Magyarország

Egy kínai gyártótól kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön.

Menczer Tamás a Facebookon megosztott videóban úgy fogalmazott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcina-mintához.

Ez óriási lépés lenne, hiszen egy potenciális koronavírus-vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek

- hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel Európában az elsők között lenne az ország,

vagy talán mi lennénk az elsők.

Menczer Tamás szerint ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is.

 És még valami biztos: hogyha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor sem a brüsszeli lobbi, sem a gyógyszermultik lobbija nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk. A magyar emberek egészsége az első

 - mondta az államtitkár.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.