Két választás Szlovákiában: Nagyszombat és Pozsony megyében kitolódik a kampánycsend – HÍRFOLYAM
Reggel 07.00 órakor országszerte kinyitottak a választóhelyiségek, megkezdődött az összevont választás, ami este 20.00 óráig tart. Szlovákia történetében először egy napon kerül sor a helyi és megyei választásokra. Ma eldől, kik lesznek városaink és falvaink polgármesterei, kik lesznek az új megyefőnökök és a helyi, valamint a megyei képviselők. Portálunk egész nap követi az eseményeket, állandóan frissülő HÍRFOLYAMUNKBAN minden fontos dologról beszámolunk. Tartsanak velünk!

19:58: Losoncon több szavazó helyiségnél sorban állnak az emberek, így vélhetően 20.00 órakor nem ér véget a választás. A részvétel azonban ennek ellenére csupán 30% körüli. A járás falvai is gyengén teljesítenek.
Fülekpüspökiben 34%, Persén kicsivel több mint 50% , Ragyolcon 40%, Csákányházán 55%, Bénán 50%, Kalondán közel 50%, Nagydarócban és Sávolyban szintén 50% körüli a részvétel.
19.55: Annak a választónak, aki 20.00 óráig megérkezik a választóhelyiségbe, lehetővé kel tenni, hogy leadhassa szavazatát, jelentette ki az állami választási bizottság.
19:48: Pozsony megyében 45 perccel, Nagyszombat megyében pedig 1,5 órával hosszabbítják meg a kampánycsendet. Az ok a féli, a macházai és a pódatejedi fennakadás a választások kezdetén.
19:46: Sárosfán Földváry Terézia polgármester szerint hat óra után nagyon sokan álltak a községi hivatal szavazóhelyisége előtt. ,,A 800 körüli szavazópolgárból több mint 200 fő járult az urnákhoz kora délutánig. A községházában három darab szavazófülke áll a polgárok rendelkezésére. Néhányan nem akartak a megyei képviselőkre szavazni, mert elmondásuk szerint nagyon megzavarta őket ez a mostani voksolási rendszer" – jegyezte meg Földváry Terézia.
19:39: Az óraátállítás miatt 70 percre leáll a választási jegyzőkönyvek fogadása az integrált választási információs rendszerbe (IVIS). A leállás 02.55 órakor kezdődik. Habár a választási bizottságok dolgozhatnak, de a jegyzőkönyveket nem küldhetik az elektronikus rendszerbe.
19:30: Néhány kivételtől eltekintve már csak fél óráig lesznek nyitva a szavazóhelyiségek. Akinek szándékában áll, annak még módja van a voksolásra.
19:22: Értesüléseink szerint Szilason a szavazásra jogosultak 61,65, Nemesócsán 50, Ímelyen 50, Dunamocson 50, Vágfüzesen pedig 33 százaléka szavazott.
19:13: Füleken továbbra is rendkívül alacsony a választói kedv. Eddig csupán a szavazásra jogosultak 25 százaléka élt választójogával. Többen elutasították a megyei jelöltekre való szavazást.
19:03: Rudolf Kusý, akit a Szövetség párt is támogat a pozsonyi főpolgármesteri poszton, közösségi oldalán szintén nehezményezte, hogy állam nem volt hajlandó választókerületenként háromnál több választóparavánt biztosítani számukra. „Pozsonyújvárosban ezért szereztünk magunknak további tizenkettőt” – mondta. Pozsony-szerte hosszú sorokban várakoznak az emberek a szavazóhelyiségek előtt, félórás várakozási idő szinte mindenütt van, de előfordul, hogy egy órát vagy többet is várnak az emberek, hogy leadhassák a voksukat.
18:59: Basternák Ildikó, a Szövetség ógyallai polgármesterjelöltje, korábbi polgármestere kora este a helyi Szabadidőközpontban szavazott. A saját részvételével kapcsolatban röviden leszögezte: "Természetes, hogy most is részt veszek a választásokon, eddig is minden alkalommal éltem ezzel a jogommal...".
18:45: Legyünk minél többen! Együtt erő vagyunk!" - buzdít a szavazáson való részvételre saját facebookos oldalán Bauer Ildikó, a Szövetség párt komáromi polgármesterjelöltje, aki már élt a szavazati jogával.
18:37: Félben 45 perccel tovább tart nyitva a szavazóhelyiség, Macházán pedig körülbelül másfél órával.
18:33: Csallóközkürtön szinte megállás nélkül jönnek a választók. A polgárok nyugodtan kivárják sorukat a választóhelyiség előtt. ,,A lakosság több mint a fele már az urnákhoz járult, nagyjából 700 fő adta le voksát az 1158 főből. Voltak, akik a mozgóurnát is igényelték, illetve a covidos lakosokhoz is eljutottak kollégáink a bizottságból. Az ekecsi speciális választási bizottság tagjai szintén leadták nálunk voksukat. Sőt, a mozgáskorlátozottak számára is biztosított a zavartalan szavazat leadás" –mondta el portálunknak Bíró Renáta, a helyi választóbizottság jegyzője.
18:29: A Nagyrőcei és a Rimaszombati járásban is zavartalanul folyik a szavazás, problémát sehonnan sem jelentettek – közölte Karina Rosiarová, a járási választási bizottság elnöke. A Rimaszombati járásban 151 szavazóhelyiség lett kialakítva a járás 104 községében és három városában. A Nagyrőcei járásban 66 szavazóhelyiség áll 39 település lakóinak rendelkezésére.
Rimaszombatban folyamatosan járulnak az urnák elé a lakosok, nagyobb fennakadás nem alakult ki. Jozef Šimko jelenlegi polgármester kihívói már leadták szavazatukat és részvételre szólítják fel a város lakóit. Tornalján a kultúrházban kialakított szavazóhelyiségben eddig nagyjából kétszázan adták le a voksukat, a városi szabadidőközpontban pedig délután mintegy 30 százalékos volt a részvétel. A 3-as, valamint 4-es szavazókörzetben is folyamatosan érkeznek a választók, elmondható, hogy délután jóval többen szavaznak, mint délelőtt.
18:25: Információink szerint késő délután Bátorkeszin 44, Paton 51, Martoson 50, Karván 40, Nagykeszin 32, Szilason 47, Izsán 39,8 százalékos volt a részvétel.
18:23: Érsekújvárban nagyon ingadozó a részvétel. Délután négy órakor még volt olyan körzet, ahol a részvétel elérte az 50 százalékot, de olyan is akadt, ahol éppen csak meghaladta a 10-et. „Úgy tapasztaljuk, a panellakók körzetében alacsonyabb a részvételi arány. Érdekesség még, hogy meglepően sokan nem szavaznak a megyei képviselőkre, úgy tűnik, merőben más lesz a részvételi arány a megyei, mint a önkormányzati választáson” – mondta el Berta Zoltán, a városi választókerület tagja. Párkányban csakúgy, mint Érsekújvárott, nagy különbségek mutatkoznak az egyes választókörzetek részvételi arányában. Eddig a vasútállomási városrészben vettek részt a legtöbben a választáson – a választók mintegy 30 százaléka.
18:16: Pozsonypüspökin is fennakadások nélkül zajlanak a választások 17 óra tájban 30 százalékos volt a részvételi arány a városrészben. Egyelőre a terv szerint este 20 órakor zárnak a választóhelyiségek itt is. A választóbizottság tagjainak délután tartott sajtótájékoztatója értelmében, aki 20 óra előtt beáll a sorba, legyen bármilyen hosszú is a sor, leadhatja a szavazatát.
18:10: Nagy Ildikó alias Tamburilda tamburás előadó-dalszerző a volt iskolájában, a komáromi Selye János Gimnáziumban szavazott. A Ma7-nek elmondta: "Bár a kötelezettségeim miatt az utóbbi években már több időt töltök Budapesten, mint Komáromban, ám a választásokon való részvételemet fontosnak tartottam, ezért hazautaztam. Nekem ugyanis továbbra sem közömbös a szülővárosom és Nyitra megye fejlesztése, amiért érdemben eddig is csak a magyar képviselőink tettek. Más fiatalokat is a szavazáson való részvételre buzdítok, mert a felvidéki magyarság jövője a tét...!
18:01: Léva városában 17 órakor éppen csak meghaladta a 20%-ot a részvételi arány.
17:43: Nagyszombat és Pozsony megyében kitolódik a választási moratórium, miután több településen is később kezdődhetett a voksolás.
17:37: Viola Miklós, a Szövetség Országos Elnökségének tagja Gútán a családjával szavazott.
17:33: Losoncon a délelőtt folyamán főként az idősek járultak az urnák elé. Utána rövid szünet következett, majd délután ismét nőtt a választói kedv. Voltak olyan szavazóhelyiségek, ahol sorok alakultak ki. Több helyen előfordult, hogy a választók a kék borítékot elutasították és csupán az önkormányzati képviselőkre és a polgármesterjelöltre adták le szavazatukat. Információink szerint a részvételi arány 20% fölötti lehet a városban.
17:22: Kitartásra és a választásokon való részvételre szólít fel közösségi oldalán a jelenlegi pozsonyi főpolgármester, Matúš Vallo „Marad az este 8 órás választóhelyiség-zárás. Tudom, hogy sok helyütt sorakozni kell a szavazáshoz, tudom, hogy lassabban megy, hiszen két szavazásról van szó, de kérem, hogy bírják ki, maradjanak, fontos dologról van szó, arról döntünk, hogyan néz majd ki fővárosunk ez elkövetkező négy évben” – buzdította az embereket Vallo.
17:11: Forró Krisztián, a Szövetség elnöke felesége társaságágban Nagymácsédon adta le szavazatát. S megragadta az alkalmat arra, hogy mindenkit, beleértve a fiatalokat is, választásra buzdítson. Csak rajtunk múlik jövőnk alakítása!
16:58: Becse Norbert, a Szövetség komáromi járási elnöke a feleségével, Becse Szabó Ilona operaénekessel, a gútai művészeti alapiskola igazgatójával együtt, Naszvadon élt a szavazati jogával.
16:47: Furik Csaba, Kisgéres polgármestere kisfia társaságában szavazott.
16:30: Országszerte 1867-en kértek speciális mozgóurnát, a Covid-19 miatt karanténban levők és a velük egy háztartásban élők szavazhatnak ilyen módon. A legtöbben Nagymihályban kértek speciális szavazást, összesen 180-an – tájékoztatott Eva Chmelová, a belügyminisztérium népszavazásért és választásokért felelős osztályának vezetője.
16:19: Az elrontott vagy fel nem használt szavazólapokat a választó köteles az erre a célra kijelölt dobozba dobni, ha kiviszi őket a szavazóhelyiségből, szabálysértést követ el, amiért 33 eurós bírság szabható ki – figyelmeztetett a belügyminisztérium
A szavazólapokat az erre kijelölt helyen (szavazófülke) kell kitölteni. Ha tévesen tölti ki a szavazólapokat, azokat szintén az erre a célra kijelölt dobozba kell tennie, és újakat kap a választási bizottságtól.
16:14: A hírhedt kassai Luník IX lakótelepen nagy az érdeklődés a szavazás iránt, a helyi közösségi központ előtt, ahol két szavazóhelyiséget alakítottak ki, reggel óta sorok kígyóznak. Érdekesség, hogy néhányan csak a helyhatósági választásokon adják le szavazataikat a polgármesterjelöltekre és a képviselőjelöltekre, a kék színű megyei borítékot nem kérik. „Ez az adott választó döntése. Vannak, akik egyszerűen nem akarják átvenni a kék borítékot. A Luník IX lakói hozzá vannak szokva, hogy polgármestert és képviselőket választanak, de a megyeelnök-választás ha nem is idegen számukra, de távoli dologként tekintenek rá” – mondta Milan Balog, a helyi választási bizottság elnöke.
15:59: Kéménden mostanra a választók 30 százaléka járult az urnákhoz, de szinte folyamatosan tele van a szavazóhelyiség. Ifj. Barti Éva a választási bizottság tagja elmondta, sokan még külföldről is hazaérkeztek a választásra és a megfigyelők is többen vannak.
15:52: Kassán egyelőre probléma nélkül zajlik a szavazás. Stanislav Takáč, a városi választási bizottság jegyzőkönyvvezetője arról tájékoztatott, hosszú sorok nem alakulnak ki, de néhány helyen várakozni kell néhány percet. „Nincs tudomásunk arról, hogy bármilyen probléma lenne” – mondta, hozzátéve, körútjaik során azt tapasztalják, itt-ott sorok alakulnak ki. A város legnagyobb városrészében, Kassa-Nyugat városrészben pedig egyes szavazóhelyiségekben további paravánokat kellett felállítani, amelyek mögött a szavazók bekarikázhatják a jelölteket.
Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke is leadta szavazatát, felesége társaságában járult az urnákhoz. Úgy fogalmazott, rövid ideig várniuk kellett, de ezt örömmel veszi, ugyanis ezt azt mutatja, hogy az emberek a mostani időszakban, az iskolai szünet idején és mindenszentekkel közeledtével is fontosnak tartják Kassa megye jövőjét.
15:41: A nagyobb pozsonyi városrészekben rendben zajlanak a választások, előfordul azonban, hogy néhány választóhelyiség előtt várakozni kell a hosszabb sorok miatt, elsősorban a kevés szavazóparaván miatt, amelyeket az önkormányzatok az államtól kaptak. Ligetfalu egyik választóhelyiségében például az is előfordult, hogy a választópolgár rendben megkapta a borítékokat és a listákat, de mivel nem volt szabad szavazóparaván, dühében összetépte azokat, és a szemétbe dobta, tájékoztatott Mária Halašková, ligetfalui szóvivő. Az információk alapján itt legtöbben 9 és 11 óra közt jöttek szavazni.
15:33: A diószegi városi komisszió tagjaitól azt tudtuk meg, hogy a kisvárosban nem nagy a választási kedv. Sokan elutaztak hosszú hétvégére, vagy rokonokhoz a közelgő mindenszenteki megemlékezés miatt. Délután egy körül nagyjából tizenöt százalékos volt a szavazási részvétel Diószegen. Galántáról viszont olyan híreket kaptunk, hogy magas a választói kedv a városban. Több választási körzetben akár fél órát is sorakozni kell, az emberek lassabban boldogulnak a két borítékkal és a sok név karikázásával.
15:25: Szencen kora délutánig nem túl magas a részvételi arány, 20-25 százalékosra saccolják, ami ráadásul még körzetenként változó. A Szencre betelepültek nagy része elutazott a hosszú hétvégére, és elégedetlen a választások időpontjával, nyilván ez mutatkozik meg a részvételi arányban is.
15:20: Eddig zavartalanul folyik a szavazás Komárom 3 választókörzetének 33 szavazóhelyiségében, azok környékén semmiféle rendbontást vagy gyanús cselekedetet nem észleltek a városi rendőrök. „Ma fokozottan felügyelünk a közrendre a választások miatt és azért is, mert piacnap van, valamint a közelgő halottak napja kapcsán sokan a helyi temetőkbe is kilátogatnak. Akadnak, akik mindhárom feladatukat egyazon körútjuk során végzik el, növelve a helyi forgalmat. Odabenn a választási bizottság tagjai felügyelnek, de ha valamelyik bizottság elnöke jelezné, hogy igénylik a segítségünket, akkor azonnal intézkednénk – mondta el a Ma7-nek Ujj Ernő, a komáromi városi rendőrség parancsnok-helyettese.
Kérésünkre kitért az időnként többletgondot jelentő, harcsási romatelepbeli helyzetre is: „A folyamatosan figyelő járőrszolgálatunk eddig ott sem vett észre zavaró tényezőket, esetleg a választók befolyásolását, választási korrupciót. Az ördög azonban nem alszik, ezért a polgárokat arra kérjük, hogy ha a továbbiakban rendbontást vagy törvénysértés gyanúját észlelnék, azonnal jelentsék azt vagy nekünk a 159-es, vagy az állami rendőröknek a 158-as ingyenes telefonszámon. A segítségüket előre is köszönjük”.
15:04: Aki jelöltként indult a választásokon, az megfigyelőként részt vehet a szavazatszámláláson. Az a lényeg, hogy még a szavazás befejezése, vagyis urnazárás előtt megérkezzen. A választás idején azonban nem tartózkodhat megfigyelőként a szavazóhelyiségben, tájékoztatott az állami választási bizottság.
13:06: Nem hivatalos források szerint Pódatejeden a választásokat technikai okok miatt a választási bizottság felfüggesztette, ezúton kérik a szavazók türelmét. Amint elhárul az akadály, folytatódik majd a szavazás a községházán (ahol eddig is leadhatták a lakosok voksukat). A falu hangosbemondóján és a közösségi oldalon is értesítik a lakosokat arról, hogy mikortól járulhatnak újra az urnákhoz. Az eddig leadott szavazatok érvényesek!
12:57: Komáromi járás legifjabb városában, Naszvadon ma az ottani Csemadok-alapszervezet több tagja népviseletben járult az urnákhoz. "Számunkra a szavazáson való részvétel egyértelmű volt, hiszen így tudjuk befolyásolni városunk jövőjét. Nem mindegy, hogy milyen polgármester, illetve
milyen összetételű képviselő-testület dönt a következő négy évben városunkról" -- nyilatkozta a Ma7-nek Simonics Tibor, helyi Csemadok-elnök. Hozzátette: a választási kampány a végére elharapódzott, ami még tovább növelte a szavazáson való részvételük iránti elkötelezettségüket. "A népviseletben való szavazás pedig kellemes, jó érzéssel tölt el minket, mert célunknak, prioritásunknak és kötelezettségünknek tartjuk a hagyományaink megtartását és továbbadását a következő nemzedékeknek" - szögezte le.
12:46: Macházán felhívták a választópolgárok figyelmét, hogy a választóhelyiségek 21:30-ig tartanak nyitva, a reggeli kellemetlenségek miatt. Mindenkit arra buzdítanak, éljenek választási jogukkal.
12:32: Dunaszerdahelyen a reggeli órákban már nagy volt a választói kedv. A választók szerint kicsit hosszadalmasabbnak tűnik a voksolás folyamata, mivel két választás zajlik egyidőben. Hájos Zoltán polgármester a ma7-nek beszámolt észrevételeiről: ,,Sok ismerősöm arról informált, hogy sorakozni kellett a választókörzetekben, mivel kevesebb a paraván a helyiségekben. Az idősebbeknek is minden bizonnyal több ideig tart kibogarászni a neveket. A várakozás problémáját orvosolva, igyekszünk több paravánt elhelyezni az egyes választóhelyiségekbe, hogy gördülékenyebben folyjon tovább a szavazás" - mondta el Hájos.
A Vámbéry Ármin Alapiskola és a Kodály Zoltán Alapiskola helyiségeiből érkeztek az észrevételek, de Hájos szerint minden alapiskolába és a szükséges helyekre tesznek majd plusz paravánokat a fennakadások elkerülése végett.
12:26: Füleken gördülékenyen zajlanak a választások. Három választókörzetben, kilenc választóhelyiségben lehet leadni a szavazatokat. Zupko Mária, a városi választási bizottság elnöke elmondta, fennakadás egyik helyszínen sem történt, viszont egy külföldi állampolgár esetében az idegenrendészetet kellett hívniuk, hogy igazolják az illető füleki állandó lakhelyét, mivel az nem szerepelt a nyilvántartásban. Miután sikerült visszaigazolniuk, hogy füleki lakosról van szó, rendben leadhatta a szavazatát. Elmondta továbbá, hogy az időseknek gondot okoz a kétféle választással járó sok papír. Nem értik mi a teendő, ezért többször el kell nekik magyarázni a választás menetét. A koronavírus okán karanténban lévő lakosok számára összesen 12 esetben engedélyezték a speciális szavazás lehetőségét. 11 óráig 10% fölötti volt a választási részvétel a városban.
A délelőtt során Agócs Attila, a város polgármestere is leadta szavazatát, aki szerint jól összeköthető a mindenszenteki készülődéssel a kettős önkormányzati választásokon való részvétel. Elvégre jövőképről, értékrendről is véleményt nyilvánítunk ma.
11:54: Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, elnökjelöltje Alsószeliben szavazott családja jelenlétében. Az alsószeli kultúrházban kialakított egyes számú választási körzetbe érkezett meg anyósával, feleségével és nagyobbik fiával, kisebbik fia tizenhét éves, még nem választhat. Mosolyogva mondta, a következő választásokra már egyel többen jönnek.
„Bizonyára beigazolódik, hogy magasabb lesz a részvétel a megyei választásokon, mivel egymás mellett van a két urna, az emberek döntő többsége így mind a két választáson szavazni fog. A későbbiekben meglátjuk, ez mit fog jelenteni” – nyilatkozta Berényi József.
11:43: A Markíza és a TV JOJ értesülései szerint a lévai járási Garamsalló községből választási korrupció gyanúját jelentették. Eszerint tíz-tizenkét analfabéta helyi lakos 50 euróért cserébe egy előre megnevezett jelöltre adta le a voksát. Minderről állítólag egy kamerafelvétel is tanúskodik… Információink szerint az üggyel a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) foglalkozik.
11:32: Rimaszombatban a romák által lakott Dúsa úti lakótelepen egyelőre nagyon alacsony a részvétel. A 650 választásra jogosult személyből 10 óráig mindössze heten adták le a szavazatukat. A legutóbbi helyhatósági választáson itt mintegy 30 százalékos volt a részvétel. A választási bizottság tagjai a kora délutáni órákban várják a legtöbb szavazót.
11:27: Több olvasónk is jelezte, hogy vannak települések, ahol igencsak hosszú a várakozási idő a szavazóhelyiségekben. Nagymegyeren 30-50 perc míg sorra kerülnek a választók, s volt, aki emiatt sarkon fordult. Taksonyon a várakozási idő 35 perc. Dunaszerdahelyen több paraván kihelyezésével igyekeznek orvosolni a problémát.
11:05: Zuzana Čaputová köztársasági elnök a délelőtti órákban egy bazini óvodában élt választójogával.
10:59: Túl van a szavazáson Eduard Heger kormányfő is, aki a pozsonyi Bilíkova Utcai Gimnáziumban választott.
10:54: Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke is az urnákhoz járult. A pozsonyi Milan Hodža Alapiskolában adta le voksát.
10:48: Rudolf Schuster volt köztársasági elnök megfogadta a tiszti főorvos ajánlását és reszpirátorban adta le szavazatát a délelőtti órákban Kassán.
10:39: „Fontos döntéseket hozunk a mai nap. Megválasztjuk településeink polgármestereit, képviselőit, megyeelnökét és megyei képviselőket. Döntésünk 4 évre szól, most van lehetőségünk beleszólni és formálni a jövőt. Kérem, vegyenek részt a választáson, hozzunk felelős döntést és adjunk új lendületet régiónknak!” – fogalmazta meg Nyitra megye önkormányzatának alelnöke, elnökjelöltje Csenger Tibor, aki Zselízen adta le a voksát.
10:31: Incidensek nélkül kezdődött a kettős választás Szlovákiában, közölte a rendőrség. A rendkívüli napra való tekintettel a szokásosnál jóval több rendőr van szolgálatban, rendszeresen járőröznek. Bűnügyi rendőrök is terepen vannak és szükség esetén további rendőregységeket tudnak mozgósítani, közölte Denisa Bárdyová rendőrségi szóvivő.
10:23: Akik valamilyen okból nem tudják megfelelően leadni a szavazatukat, egy másik személy segítségét is igénybe vehetik. Ez a személy azonban nem lehet a választási bizottság tagja.
10:01: A nógrádi és gömöri járásokban is gond nélkül elkezdődött a szavazás. A kisebb községekben egyelőre nem túl nagy a részvétel, volt azonban olyan település is, ahol már fél órával a szavazóhelyiség előtt akadt várakozó választópolgár. A Rimaszombathoz közeli Bakostörék községben több szavazó nem kívánt a megyei jelöltekre voksolni, csupán az önkormányzati képviselőkre és a polgármesterjelöltre adták le szavazatukat.
09:55.: Amennyiben választási korrupció gyanúja merül fel valakiben, akkor a rendőrség legközelebbi tagjához kell fordulni, jelentette ki Eva Chmelová, a belügyminisztérium választásokért felelős szakosztályának vezetője. Ha a közrend megbontására kerülne sor, ami a választási moratórium megsértésével áll összefüggésben, akkor azt dokumentálni lehet az ott lévő rendőrségi képviselőivel. A választási moratórium megsértésének jelentésére a [email protected] e-mail-címet vagy az állami választóbizottság telefonszámát is lehet használni.
09:38: A Nagykürtösi járás 84 szavazókörében rendben kezdődött el a szavazás, erről a járási választási bizottság elnöke, Jaroslav Filip tájékoztatott. A koronavírus okán karanténban levő lakosok számára összesen 31 esetben engedélyezték a speciális szavazás lehetőségét.
09:22: A Dunaszerdahelyi járásban összesen 126 választóhelyiségben lehet szavazni. A járási választóbizottság jegyzőkönyv-vezetője, Silvia Sepeši szerint a régióban 32 olyan választópolgár van, aki covidos vagy pedig fertőzött személlyel él közös háztartásban. Hozzájuk speciális választási bizottság megy ki, hogy leadhassák voksaikat. A Galántai járásban 84 szavazóhelyiségben folyik a választás, tájékoztatta a szlovák hírügynökséget Vlasta Horvátová, a járási választóbizottság jegyzőkönyv-vezetője. Hét 7 covidos beteg kért mozgóurnát.
09:07: Kassán, az ország második legnagyobb városában és környékén is rendben folyik a szavazás, problémákat nem észleltek sem a választási bizottságok, sem a rendőrség.
08:52: A Dunaszerdahelyi járásban lévő Macházán a rosszul kinyomtatott szavazólapok miatt később kezdődik a választás.
08:34: Az elsőválasztó fiatalok a szlovák hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, a polgármester- és képviselő-jelöltekről leginkább a világhálón és közösségi oldalakon keresztül jutottak információkhoz. A választási műsorokat nem nagyon követték, szimpátia vagy választási program alapján fognak voksolni.
08:17: Pozsony megyében mindenütt rendesen elkezdődött és folyik a választás. Fél községben műszaki problémák adódtak, ezek elhárításán dolgoznak. Emiatt ott valamivel tovább fog tartani a választás, mint 20.00 óra. Pozsony városában a szavazásra jogosultak főpolgármestert és fővárosi képviselő-testületet is választanak, vagyis összesen 6 szavazólapot kapnak.
08:03: Az ország legfőbb közjogi méltóságai, Zuzana Čaputová köztársasági elnök, Boris Kollár házelnök és Eduard Heger kormányfő a délelőtti órákban adják le szavazataikat.
07:52: Akinek segítségre van szüksége a választásokkal kapcsolatban, az hívhatja a 02/48592317 és a 02/485923-as információs vonalat.
07:38: „Az önkormányzatok állnak a legközelebb a polgárokhoz, így ők érthetik a legjobban a problémáikat. Éljünk hát a szavazati jogunkkal, hogy mi formáljuk a működésüket az elkövetkező években” – buzdítja a lakosságot a választásra a közösségi hálón Zuzana Čaputová.
07:21: Akinek egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a szavazóhelyiségben adja le voksát, az a választási körzet választási bizottságánál kérhet mozgóurnát. A Covid-19 miatt karanténban lévő személyek speciális szavazóurnát kérhettek péntek 12.00 óráig.
07:00: A megyei választások 2926 településen valósulnak meg. Helyi önkormányzati választások pedig 2921 településen lesznek. Öt faluban csak megyei választásokra kerül sor, mivel sem képviselőnek, sem polgármesternek nem jelentkezett senki sem.
Az összevont választáson közel 4,41 millió választópolgár szavazhat, 140 ezer fiatal először vehet részt a voksoláson, közölte a Statisztikai Hivatal.
Mindenki csak a lakhelyén voksolhat. Ha választani indul, ne felejtse el magával vinni a személyi igazolványát!
Az országos tiszti főorvos, Ján Mikas olyan ajánlást adott ki, miszerint a koronavírus-fertőzés megelőzéseként javallott a reszpirátor használta a szavazóhelyiségben. Aki olvasáshoz szemüveget használ, azt se felejtse otthon!
Számoljon azzal is, az idei választás valamivel több időt vesz igénybe, hiszen két testületbe kell karikázni a jelöltek közül.
Ügyelni kell arra, hogy a kék borítékba a kék sávos, a fehérbe pedig a fehér szavazólapok kerüljenek. Ugyancsak oda kell figyelni, hogy a borítékok a megfelelő színű szavazóurnába kerüljenek.
Ha mégis elrontaná a szavazást, a választóbizottságtól kérhet új szavazólapokat, az elrontottakat pedig át kell adni a bizottságnak.