2024. augusztus 7., 15:08

Keszegh Béla: A közhelyek duruzsolását már nem lehet trikolórral átkötve eladni

Az etnikai alapú politizálás lehetőségeit kutató sorozatunkban most azokat a polgármestereket kérdeztük meg, akik a saját községük-városuk irányításán túl az országos politika iránti érdeklődésüket is már többször kinyilvánították. Arra kértük az egyes településvezetőket, hogy saját tapasztalatuk, meglátásaik alapján foglalják össze, miben látják az etnikai politizálás megújulásának lehetőségét. Ezúttal Keszegh Béla, Komárom polgármestere válaszol.

Keszegh Béla: „Senkit sem akarunk kiszorítani az önkormányzati munkából“
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Keszegh Béla a Magyar Szövetség választási sikertelenségét azzal magyarázza, "a választók is érezték, hogy a párt keresi az identitását. Sok esetben nem saját hangot hallatott, sokkal inkább a nagyobb (pozsonyi és budapesti) szereplők árnyékában mozgott.

A kampányból érezhető volt az egység hiánya, az egyes jelöltek rivalizálása/helyezkedése. A valódi és átgondolt tartalmat is hiányoltam, ami megszólította volna a választót, a fiatal szlovákiai magyarokat más témák foglalkoztatják".

Komárom polgármestere hozzátette, "a közösségünk már nem alkot olyan homogén egységet, mint korábban. Változtak a körülmények. Paradox módon a konfliktusok hiánya erősíti a vegyesebb közeget, erősíti az asszimilációt.

Az előrelépést a valós témákban látom, ami az embereket foglalkoztatja, aminek sokszor nincs nemzetisége. A sikeres szereplés farvizén aztán számos nemzetiségi kérdés is rendezhető lenne". 

Keszegh hangsúlyozta, "a regionális párt sikeres modell lehet, hiszen a nemzetiségi konfliktusok olvadásával más témák kerültek előtérbe, ami érdeke a szlovákoknak és a magyaroknak egyaránt. A választási rendszer átalakítása is helyzetbe hozhatná a szlovákiai magyar szereplőket, ezért ezen a téren aktívabban kéne együttműködni azokkal a szlovák (kormány) pártokkal, akik ezt kezdeményezik.

Polgármesterként a szlovák polgármesterekkel is jó az együttműködés, számos problémát tudunk megoldani, ha jól fogalmazzuk meg az érdekeinket, akkor ahhoz lehet szövetségeseket találni.

Például, ha azt mondogatjuk, hogy a tengerszint szerinti pénzosztás a magyarok ellen van, úgy alig lesz partnerünk a változtatásra. Ha azt mondjuk, hogy a tengerszint szerinti osztás 2887 szlovákiai önkormányzatból 1676-ot, azaz több mint 58 százalékát hátrányosan érinti, akkor mindjárt más lesz a befogadó készség - húzta alá a településvezető. 

Keszegh hozzátette,

a legfontosabb, hogy a szlovákiai magyar politikumnak legyen valós mondanivalója (témái), hiteles szereplőkkel, amely szakmai alapokra épül, mert a közhelyek duruzsolását már nem lehet trikolórral átkötve eladni". 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.