HÍRFOLYAM: alkotmányellenes lehet a teljes kijárási tilalom
Itt a ma7 rendszeres napi hírfolyama. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos cikkek, írások, és legfrissebb hírek gyűjtőhelye.

A szám persze így is nagyon magas, a jelentések szerint 525 ember hunyt el a mai nap folyamán a betegség valamely szövődménye miatt. Az új fertőzések száma is csökken az Appenini-félszigeten, a mai nap 4316 új esetet regisztráltak.
A cseh DenníkN tudósítása szerint egy különgéppel hat COVID-19-ben szenvedő beteg érkezik a brünni egyetemi kórházba. Andrej Babiš cseh minsizterelnök elmondta, a hivatalos megkeresés után arra jutottak, hogy a cseh ellátórendszer lehetővé teszi, hogy más országokból si fogadjanak betegeket, így szívesen segítettek a francia államnak.
Peter Visolajský, a válságstáb egyik állandóa tagja azt nyilatkozta a DenníkN-nek, hogy a teljes leállás ötlete a miniszterelnöktől származik. "Azt mondta megbeszélte ezt szakértőkkel, de nem tudom, pontosan kire gondolt."
Juraj Šeliga, a parlament egyik alelnöke közösségi oldalán arról posztolt, hogy a teljes, 24 órás kijárási tilalom bevezetése jelen állás szerint alkotmányellenes lenne. A Za ľudí politikusa szerint ugyanis arra csak rendkívüli állapot bevezetése esetén van lehetőség. Erre például háború vagy terrortámadás idején kerülhet sor, ráadásul a kormánynak Húsvétig módja sincs rá, hogy azt bevezessék.
Így tehát csak akkor lehetne az alkotmánnyal összhangban kijárási tilalmat elrendelni, ha konkrét időkeretet szabnak, például reggel 8 és este 6 óra között. A törvényhozás alelnöke szerint az sem járható út, ha Matovičék úgy próbálnák megkerülni az alkotmányt, hogy 00:00 és 23:59 között vezetnek be kijárási tilalmat.
"Hordjuk azt a maszkot bátran, persze legyünk tisztában vele, az egyszerű arcmaszk nem védi a viselőjét, de a váladék nagy részét visszafogja. Aztán ott van a kesztyű, azt is viseljük, ha megoldható. Eleve, maszkban, kesztyűben nem fogdossuk annyit az arcunkat, ráadásul a felületi szennyeződést is megússzuk. A koronavírus bármilyen nyálkahártyán bejut a szervezetbe, és napokig elvan bizonyos felületeken, műanyagon, egyes fémeken, de érdekes módon a papírt például nem bírja, onnan néhány óráig tud fertőzni."
A teljes interjút ITT olvashatja el.
Az egészségügyi miniszter szerint június végére ezerre nőhet az ország lélegeztetőgép-tartaléka, miután az állam megegyezett gyártásukról egy hazai céggel. A járvány kitörése előtt körülbelül 550 darab bolt, azóta vásároltak még mintegy százat, az óturai illetőségű vállalat pedig mintegy 300 gép legyártását vállalta el.
A tárcavezető az ország romatelepein zajló tesztelésekkel kapcsolatban elmondta, egyelőre minden a terv szerint zajlik. Az Eperjesi kerületben található Jernye romatelepén például már végeztek, nem találtak egyetlen fertőzött személyt sem.
A FIFA kedden közölte, hogy közel 2,5 milliárd eurós tartalékjai felhasználásával sürgősségi segélyalapot hoz létre a sportág nehéz helyzetbe került szereplőinek megsegítésére. Arról, hogy miként és kik részesülhetnek a segélyalapból, még nem született döntés. "Szavazás útján kellene eldönteni, hogy ki mennyi pénzhez jusson, mert ez a mostani elképzelés elég sajátos" - jelentette ki Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke a ZDF német televízióban. "Így senki sem ellenőrizheti, hogy hová kerülnek az összegek, ezt nem lehet egyszerűen a FIFA-ra bízni" - tette hozzá a szlovén sportdiplomata. (MTI)
Igor Matovič csak késő délután, fél hat körül fogja bejelenteni, milyen intézkedések várhatóak a húsvéti hétvége idejére.
Az Egyesült Államok nagy mennyiségű, a malária gyógyítására szolgáló, klorokin hatóanyagú gyógyszert rendelt Indiától. Stratégiai készletet hoznak létre, miután tanulmányok igazolták, hogy a hatóanyag eredménnyel alkalmazható az új koronavírus okozta betegséggel szemben. Sok szakértő ugyanakkor azt állítja, a vizsgálatok módszertani hibák miatt nem megbízhatóak, több bizonyítékra van szükség ahhoz, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni, a hatóanyag alkalmas a betegség kezelésére. (reuters)
A kötelező, tátrai intézetekben eltöltött vesztegzár után 94 szlovák állampolgár térhetett vissza otthonába. Miután mindnyájuk tesztje negatív lett, hazamehettek, ugyanakkor otthon is kötelező, kéthetes karantén vár rájuk. (TASR)
A spanyol El País tájékoztatása nyomán a DenníkN arról ír, hogy a karanténba szorult spanyolok a szokásosnál is több olivabogyót, sört, bort, csokoládét és chipset vesznek a boltokban. Ugyanakkor arrafelé is nagy divat a liszt ipari mennyiségű felvásárlása.