Mihez kezdjünk a vírusokkal?

Gondoljunk csak a nemrégiben kifejlesztett kétmillió dolláros gyógyszerre, amely a gerincvelő-eredetű izomsorvadásban (SMA) szenvedő kisgyerekek számára hatalmas reménysugár. Ennek a készítménynek az alapja tulajdonképpen egy vírus, amelybe belecsomagolták a terápiás genetikai kódot.

Az utóbbi hetekben azonban rengeteg szó esik egy másik vírusról, a tavaly novemberben azonosított koronavírusról.

Most ahelyett, hogy a vírusokról mint modern terápiás eszközökről írnék, arra vállalkozom, hogy bemutassam, mitől vírus a vírus, és szemléltessem, tulajdonképpen hányfajta vírussal kerülünk kapcsolatba a mindennapok során.

Ez reményeim szerint segít az olvasónak abban, hogy lássa, némelyik vírusnak pozitív szerepe is lehet a jövő orvoslásában.

A vírus egy fehérjeburokba csomagolt genetikai kód. A genetikai kód általában egyetlen, egyszálú vagy kettős szálú nukleinsav, ám a parainfluenza-vírusokra és az influenzavírusokra (csak hogy példát hozzak az ismertebb vírusok közül) jellemző, hogy négy, illetve nyolc különálló nukleinsavmolekulát tartalmaznak.

Ez azért lényeges, mert ha két olyan vírus fertőzi meg a szervezetet, amelyben ezekből a molekulákból eltérő verzió van, a gazdasejtben kombinálódhatnak. Így gyorsan olyan vírus keletkezhet, amelyben már − válogatva a kiindulási kettőből − újabb nukleinsav-kombináció jelenik meg. Az influenzavírusok között a H5N1 vagy a H1N1 is ilyen kétfajta kombinációt jelöl. Ez a jelenség az oka, hogy az influenza évről évre nagy járványokat okoz. Nagyjából háromévente pedig egy fertőzőképesebb változat jelenik meg, amelyre még alig van felkészülve a társadalom immunrendszere. Tizenhét-húsz évente pedig megnő az esélye a nagyon veszélyes influenzavírus-variánsok létrejöttének. Ez az oka annak is, hogy nem igazán lehet jó védőoltást készíteni influenza ellen.

A kutatók igyekeznek megsaccolni az adott szezonban domináns influenzaváltozatot, ám ez sajnos nem mindig sikerül. A védőoltás a náthaszezon előtt erre a becslésre hagyatkozva készül. Természetesen az influenza e sajátosságán kívül egyszerű mutációk is létrejöhetnek, csakúgy, mint a többi vírus esetében is.

A fehérjeburok felelős azért, hogy milyen élőlénynek milyen sejtjeibe képes bejutni a genetikai kód. A gyógyászatban is ezt a csomagoló-szállító funkciót használjuk ki. Az eredeti vírust mesterségesen átalakítják, ebből egy, a korábbi genetikai kódot már nem tartalmazó fehérjeburok marad.

Amikor olvassuk, hogy vírussal visznek be emberi sejtekbe genetikai anyagot, az tulajdonképpen azt fedi, hogy fehérjeburokba csomagolva juttatják be a nukleinsavakat.

A víruseredetű fehérjék különböznek abban is, hogy mekkora méretű burokká képesek összeállni, ennélfogva mekkora genetikai szállítmányt képesek hordozni. Egyes esetekben fehérjék helyett lipidburok is használható.

A vírusok efféle felhasználása a gyógyászatban most kezd felfutni, a kutatásokban viszont már szinte nélkülözhetetlen, rutinszerűen végzik a laboratóriumokban. Láthatjuk azt is, hogy csupán azért, mert a vírusoktól lestük el a technikát, még nem lesz veszélyes. A lipidburokba csomagolt nukleinsav és egyéb metabolitok szállítását a szervezetünk magától is nagyüzemben végzi. A külső vagy mesterséges genetikai kód sejtbe juttatásának esetleges veszélyei abból fakadnak, ha a kód beépül a sejt saját, meglévő nukleinsavai közé, annak töréseit okozva. Továbbá veszélyes lehet még, ha nukleinsav-szerkesztő enzimek kódját juttatják be. Ezeket még sokkal jobban meg kell ismerni ahhoz, hogy biztonságban alkalmazzuk. Ezért volt nagyon felelőtlen és etikátlan, amikor nemrégiben a HIV-vírusnak ellenálló genetikai módosítást végeztek emberi magzatokon.

Vírusokkal szinte mindenhol találkozunk. Nem beszélve a növényi sejteket fertőzni képes vírusokról, sőt még a haszonállataink, háziállataink vírusait is hanyagolva, gondoljunk csak a nagyon aktuális náthára.

Mint ismeretes, minden évben elő szokott fordulni; most is náthajárvány van. A náthát alapból könnyen átvészeljük, ám a legyengült emberekre, krónikus betegségekben szenvedőkre veszélyes, akár végzetes is lehet.

Felső légúti (például középfülgyulladás, orrmelléküregek gyulladása) és alsó légúti komplikációk (például tüdőgyulladás) léphetnek fel. Ezeknek a hátterében legtöbbször a vírusfertőzést követő baktérium okozta felülfertőzés áll, ám némely esetekben maguk a vírusok is erős szöveti reakciót válthatnak ki, légzési elégtelenséget okozva.

Alsó légúti fertőzések következtében mintegy két és fél millió ember hal meg évente világszerte. Ez naponta – egyenletesen bekövetkező halálesetekkel számolva, ami persze torzít, mert szezonálisan jelentkezik – majdnem hétezer ember halálát jelenti.

A nátha leggyakoribb kórokozójával, a rhinovírussal ötéves korára már szinte mindenki találkozik. Az aktuális hírekben szereplő koronavírus-áldozatok száma sokaknak megdöbbentő lehet, ám figyelembe véve a korábbi évek vírusfertőzéseit és azok következményeit, jelen pillanatban nincsenek – istennek hála – kiugró értékek. Természetesen egyetlen áldozat is sok, ám járványügyileg a nagy számokat is érdemes megfontolni. Mindenesetre igyekezzünk megelőzni a végzetes eseteket, hosszabb távon gondolkodva pedig az egyik legfontosabb tüdőkárosító tényezőt, a dohányzást mindenképpen el kellene hagyni. Az idei járványban is – bár még pontos képet nehezen látni – a dohányzás következtében a tüdőbeteg emberek különösen veszélyeztetettek.

Összefoglalva, a vírusok mindenütt ott vannak és voltak körülöttünk. A kutatók pedig ellesték azokat a stratégiáikat, amelyeket mi is felhasználhatunk, immáron jótékony célra. Remélhetőleg még sok olyan terápiát dolgoznak ki, mint a bevezetőben is említett gerincvelő-eredetű izomsorvadás esetére. Ez valóban nagy gyógyászati előrelépés lenne.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/13. számában)