2023. október 7., 15:28
Frissítve: 21:20

Danko marad az SNS elnöke

Andrej Danko marad a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a rendkívüli kongresszus bizalmáról biztosította a pártelnököt. 

danko
Andrej Danko (SNS) már osztaná a lapokat. Neki vajon osztana lapot?
Fotó: TASR

Andrej Danko a megválasztását követően elmondta, az SNS mindent megtesz annak érdekében, hogy minél előbb megalakuljon az új kormány.

Danko elmondta, hogy az SNS számára egyik prioritás az, hogy kormányon legyenek, ám nem minden áron.

Minden olyan kormányt támogatni fogunk, amelynek a kormányfőjét Robert Ficónak fogják hívni

- hangsúlyozta Danko, aki hozzátette, azt is elfogadják, ha a Smer elnöke úgy döntene, hogy a Hlas-al, és a KDH-val lépnek kormányra. Danko szerint minél előbb meg kell szűnnie az Ódor Lajos vezette szakértői kormánynak. A nemzetiek elnöke szerint Szlovákiának egy szociális kormányra van szüksége.

Andrej Danko elmondta, az SNS parlamenti frakciója egységes lesz. Hozzátette, hogy az SNS jövőhéten tárgyalásokat fog folytatni a Smer, és a Hlas vezetőivel. Ugyanakkor leszögezte, hogy Peter Pellegrinitől világos és határozott álláspontot kér, miszerint érdeke-e a Hlasnak kormányra lépni a Smerrel.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék