Ezt kell tudni a karikázásról
Mit kell tudni az ún. elsőbbségi szavazatokról, hétköznapi nevén a karikázásról? Választási kisokos kezdő és haladó szavazóknak.

A szlovákiai választási rendszerben - a magyarországitól eltérően - kizárólag pártlistákra szavazhatunk, azaz a régióban, ahol élünk, nem választunk egyéni képviselőket.
Ezzel a választóknak érdemi beleszólásuk van abba, hogy a karikáikkal megváltoztassák a jelöltek előzetes sorrendjét, és eldöntsék, mely jelöltek kerüljenek a lista élére. Azaz, ha a pártlista átlépi az ötszázalékos küszöböt, a választók a karikázással azt is érdemben befolyásolhatják, kik ülhetnek be a törvényhozásba.
Vagyis egy példával élve, ha egy párt 200 ezer voksot gyűjt be, akkor hatezer karikával a jelölt már előbbre tud lépni az eredeti helyéről - persze csak akkor, ha a listán előtte szereplő jelöltek nem kaptak több preferenciaszavazatot. Ha két jelölt azonos számú karikát kap, akkor a listán lévő sorrendjük dönt kettejük helyezéséről.
Ha azonban öt vagy több jelöltet is bekarikázunk, a preferenciaszavazataink elvesznek. Vagyis erre érdemes figyelni, még akkor is, ha a karikázásnál "besokalltunk", a pártra leadott szavazatunk még érvényes marad.
Abban az esetben, ha egyetlen jelöltre sem adunk le preferenciaszavazatot, a pártra leadott szavazatunk miatt nem kell aggódnunk, az így is érvényes. Ami pedig a jelölteket illeti, ha senkit nem karikázunk, azzal megerősítjük a lista eredeti sorrendjét.
Vagyis csak a ténylegesen leadott "karikákat" számolják össze a jelöltek neve mellett a választási bizottságokban.