2021. március 1., 08:30
Frissítve: 2021. már. 1. 16:29

Éjszakai kijárási tilalom, bezáró iskolák, kötelező FFP2. Szerdától jön a szigorítás, íme a teljes lista!

Hat napon keresztül gyűrték egymást a kormánytagok, mire megszületett a döntés, a kormányfő és a szakértők tárgyalásán született javaslatokat gyakorlatilag egy az egyben átemelik a gyakorlatba. Most tényleg soha nem látott szigorral próbáljuk elejét venni a járvány súlyosbodásának. 

Fotó: TASR/AP

A kormányhivatal weboldalán vasárnap késő este nyilvánosságra hozták a teljes kormányhatározatot, az alábbiakban ezt ismertetve mutatjuk be, mi várható. A dokumentumot olvasóink is letölthetik az oldal alján található linkről.

Indoklás

A kormányhatározat első része néhány pontban foglalja össze, milyen kiindulási alap szerint szigorítanak az intézkedéseken. Ebből sok újdonság nem derül ki, tulajdonképpen azokat a paneleket kapjuk vissza, amelyek korábban elhangzottak a sajtótájékoztatókon.

Terjednek a brit és egyéb mutációk, meredeken emelkedik a halálozások száma, fiatalok is érintettek a betegségben, túl nagy a mobilitás.

Célok:

A következő három hét feladata, hogy a mobilitás csökkentésével elérjük a járvány terjedésének lassulását és elkerüljük, hogy újabb vírusmutációkat hurcoljunk be külföldről. 

Amennyiben március 21-ig ez nem történik meg, írják,

fel kell készülnünk az ország lezárására és a termelés leállítására. 

A kormány tíz intézkedéscsomagot jelölt ki, ezek egy része nem érinti hétköznapjainkat, az egyeztetések módjáról vagy a járvánnyal kapcsolatos kommunikációról szólnak. Itt csak a legfontosabbakat emeltük ki. Vannak ugyanis olyanok, amelyek alapjaiban határozzák majd meg az előttünk álló három hetet.

Első csomag:

Ebben az intézkedéscsomag a szabályok szigorúbb betartatásáról szól, mind anyagi motivációval, mind ellenőrzéssel.

- COVID-segély azoknak a családtagoknak, akikkel COVID-pozitív személy él egy háztartásban. A kormány ezzel kívánja motiválni őket arra, maradjanak otthon. (Hogy ezt milyen formában képzelik el és mennyi pénzről van szó, nem tudni.)

- A karanténszabályok betartásának gyakoribb, de még mindig szúrópróbaszerű ellenőrzése.

- Az e-karantén minél előbbi bevezetése.

- Egy külön weboldal létrehozása, amelyen a polgárok jelenthetnék, ha környezetükben valaki megszegi a szabályokat. (Erről sem árultak el semmi konkrétat. Azt várják talán, hogy a szomszédok egymást jelentsék fel?)

- Az önkormányzat irányítása alá tartozó rendőrök bevonása az ellenőrzésbe. 

- A sajtóban intenzívebben kell kommunikálni a napi ellenőrzések és büntetések számát. (Ezt Magyarországon hónapok óta így csinálják.)

- Az üzletekben szigorúan betartatni, hogy egy emberre legalább 15 négyzetméter jusson.

Második csomag:

Ez azokról a COVID-betegekről rendelkezik, akiket nem kell kórházba szállítani. Az intézkedések segítségével azt próbálják elérni, ez minél több fertőzöttnél így is maradjon.

- Részletes ajánlás arról, mi a teendő, ha valaki megfertőződik. (Teszik mindezt egy évvel a járvány kirobbanása után...) Megbízható, otthoni véroxigén-szint mérők listájának közreadása, a határértékek pontos meghatározása is a célok között szerepel. (Ezzel valószínűleg azt akarják elérni, senki ne menjen "idő előtt" kórházba. Kérdéses, mennyire jó ötlet a laikus lakosságra bízni annak megítélését, neki vagy hozzátartozójának szüksége van-e kórházi ellátásra.)

- A szlovákiai gyógyszerkutatás és -fejlesztés támogatása. 

Harmadik csomag:

Ez tulajdonképpen arról rendelkezik, miként csökkenthetik a lakosok a fertőzés veszélyét.

- Március nyolcadikától az üzletekben és a városi tömegközlekedésen (a távolsági közlekedésről nincs külön rendelkezés, elvileg tehát ott is kell majd az FFP2) kötelező a részecskeszűrős félálarc, azaz az FFP2-es maszk viselése.

- Március tizenötödikétől beltérben mindenhol kötelező az FFP2-es maszk!

- Az idősek számára bevásárlásra kijelölt órákban a krónikus betegek vagy leszázalékolt személyek és kísérőik is vásárolhatnak majd, amennyiben igazolni tudják az egészségkárosodást.

Negyedik csomag:

Ebben a csomagban találjuk a mobilitást csökkenteni hivatott intézkedéseket.

- Jelenléti munka csak azokban a cégekben, ahol ez elkerülhetetlen. (Hogy mi az elkerülhetetlen, egyelőre nem tudni, a kormány vagy a munkáltató dönti-e majd el.)

- A teljes leállás megfelelő jogi kereteinek létrehozása, a támogatási rendszer kidolgozása. (Ezt sem kapkodták el.)

- Csak olyan munkáltatói igazolással lehet ezentúl munkába menni, amelyen a munkavégzés idejének kezdete és vége is szerepel.

- Minden iskola bezár...

... kivéve az óvodák és alsó tagozatok, de oda is csak olyan gyermekek járhatnak, akiknek szülei kénytelenek munkába menni.

Ötödik csomag

Ez a munkahelyek működését szabályozza. Itt csak néhány pontot találunk. Lesz például munkahelyi "feljelentő-rendszer".

- A munkavállalók és diákok öntesztelésének biztosítása előre meghatározott teszttípusok segítségével.

Hatodik csomag

A szabad mozgásra vonatkozó kivételek szigorítása tartozik ide.

- COVID-pozitív személyek ezentúl csak egy esetben hagyhatják el legálisan a lakhelyüket,

ha orvoshoz mennek.

- Természetjárás csak a lakhelynek megfelelő járásban lehetséges ezentúl. A pozsonyi lakosok a Pozsonyi kerületben is kirándulhatnak, a kassaiak a Kassa-környéki járásban is.

- A reggel öt és este nyolc óra között érvényes összes kivétel szigorítása. (Ezzel kapcsolatban semmi többet nem tudni...)

- Este nyolc és másnap éjjel egy óra között teljes kijárási tilalom, mindössze két kivétellel. Sürgős orvosi ellátás vagy kötelező munkavégzés.

Hetedik csomag

- A határellenőrzés szigorítása.

- A szomszéd országokból ingázók ezentúl 72 óránál nem régebbi negatív tesztet kénytelenek felmutatni. (A határozatban az áll: "legjobb, ha a határátkelőn közvetlenül teszteltetnek. Hogy erre miként teremti meg a kormány a lehetőséget, az nem derül ki a dokumentumból.)

- Az e-karantén bevezetése 2021 áprilisáig. (Erről már egy évvel ezelőtt is volt szó...)

Nyolcadik csomag

Ez a vírus elleni harc "kutatói" feladatait tárgyalja.

- Célirányos tesztelés a járványgócokban és a veszélyeztetett intézményekben.

- Új tesztelési stratégia kidolgozása. (Ne kérdezzék, ez mit takar, egyelőre nem tudni.)

- Heti ötszáz, véletlenszerűen kiválasztott pozitív minta szekvenálása. (Ez a vírus génkészletének, vagy annak egy részének meghatározását jelenti, tulajdonképpen azt nézik majd, melyik mutációhoz tartozik a vírus.)

- Külföldről hazatérő fertőzöttek mintáinak szekvenálása.

- Kéthetente egyszer az összes pozitív minta letesztelése a dél-afrikai vagy brit mutációra. (Ez lényegesen gyorsabb eljárás, mint a szekvenálás).

Kilencedik csomag

Az egyik legérdekesebb, mégis legkevésbé kifejtett intézkedés tartozik ide:

- A COVID-automata feltételeinek aktualizálása. (Sajnos fogalmunk sincs, ezalatt mit ért a kormány.)

Tizedik csomag

- A járványkommunikáció javítása. (Ezt is egy éve kéri boldog-boldogtalan...)

- A lehető legrövidebb időn belül újabb intézkedésterv kidolgozása az alábbi paraméterek alapján: a mobilitás csökkenése, a pozitív PCR-tesztek számának csökkenése, a kórházi ellátásra szorulók számának csökkenése, új vírusmutációk megjelenése.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.