2020. november 23., 20:03

Édes – keserű pillanatok a tesztelésen. Asztaliteniszező katona, jókedvű bizottságok, fáradt, letört polgármesterek

A Galántai járás két községében, a nagyrészt magyarok lakta Nemeskajalon és Nádszegen kellett újra tesztelést tartani az elmúlt hétvégén. A tesztelésre, amely ezúttal önkéntes alapon működött, jelentősen alacsonyabb igény mutatkozott, mint az országos tesztelés hétvégéjén.

A Galántai járásbeli falvak közül Nemeskajalon és Nádszegen kellett megismételni a COVID19 – tesztelést az elmúlt hétvégén. Míg Nádszegen 1,60, addig Nemeskajalon 1,09 százalékos volt a fertőzöttségi arány az országos tesztelés során.

Nemeskajal

Farkas Lívia, Nemeskajal polgármestere szerint a számadatok elemzésénél alapvető hiba következett be, amikor nem vették figyelembe, hogy egy-egy faluban nem csak az adott község lakosai teszteltették magukat, hanem máshonnan érkező polgárok is. Mint elmondta

az országos tesztelés során Nemeskajalon 989 egyént teszteltek, ebből 11 minta mutatta ki a COVID19-fertőzöttséget, de a fertőzöttek legalább fele nem is nemeskajali lakos volt.

Farkas Lívia elmesélte, a máshonnan érkezők maguk is bevallották, azért jöttek a kis faluba teszteltetni, mert a környező városokban nagyon sokat kellett sorban állni, míg Kajalon gyorsabban le lehetett tudni a kellemetlen kötelességet.

November 21-én szombaton 161 esetben végezték el a mintavételt faluban, ebből 87 volt nemeskajali lakos. Összesen hat személy fertőzött, közülük mindőssze egy a falubeli. Vasárnap 122 tesztet végeztek el, ebből a számból mindössze 44 ember a nemeskajali. A falubeliek között vasárnap már nem volt pozitív eredmény, viszont a 78 „idegenből” tízen fertőzöttek. A polgármesternő rémülten tette hozzá, az arányokat már ki sem meri számolni. Mint elmondta,

jelentősen kevesebb dolguk volt az elmúlt hétvégén a mintavételi bizottságoknak, mint az országos tesztelés során. Mosolyogva mutatott egy fotót is, amely arról készült, hogy egy egészségügyi alkalmazott és a szolgálatot teljesítő katona még asztalitenisz versenybe is szállt egymással.

kajal.jpg

Nemeskajal polgármestere hosszú évekig dolgozott biokémikusként, ebből kiindulva hangsúlyozta, hogy nagyon odafigyelt az egészségügyi dolgozók összeválogatására, hogy a lehető legjobban menjen minden. Nehezményezi azonban, hogy az állam anyagilag magára hagyta az önkormányzatokat. Nemeskajal számára körülbelül 2000-2500 euróba került eddig a két környi tesztelés

„Kis község vagyunk. Az év vége felé ez az összeg már mindenképpen hiányzik” – mondta Farkas Lívia, aki rendkívül hálás azért a segítségért, amit az önkéntesek, az adminisztratív munkaerő, az egészségügyesek és a helyi önkéntes tűzoltók nyújtottak a tesztelés során.

Nádszegen levonták a tanulságokat

Kacz Éva, Nádszeg polgármestere keserű szájízzel beszél már a tesztelésről. Úgy érzi, az önkormányzatok magukra maradtak ebben a történetben, és azt gondolja, ez az utóbbi hétvégei tesztelés felesleges kör volt Nádszeg számára.

Összefoglalva, azt mondhatjuk, hogy ha csak a nádszegiek jöttek volna tesztelésre, akkor jól állnánk, 0,7%-on.

Viszont elenyésző volt a nádszegiek részvétele az összlakossághoz képest és mindossze 7,5%-nyian gondolták úgy, hogy részt vesznek a tesztelésen. Ez a szám messze nem reprezentatív, azért ne vonjunk le belőle következtetéseket. A jó hír, hogy már talán a hadsereg is megkulonbozteti azokat, akik állandó lakhellyel rendelkeznek a tesztelés helyén azoktól, akik nem. Kutyafuttában tanuljuk a tesztelés menetét, fontos, hogy okuljunk a hibáinkból” – nyilatkozta a polgármester.

nadszeg.png

Levonva a hétvége tanulságait elmondta, a felső szervek jobban tették volna, ha hallgatnak arra, aki ismeri a helyi viszonyokat, így egy mintavételi pontot megspórolhattak volna, hiszen a polgármester előre tudta, hogy jóval alacsonyabb lesz az érdeklődés a tesztelés iránt, mint az első körben, amikor szinte kötelezővé volt téve a tesztelés.

Kacz Éva összefoglalta, ha újra tesztelésre kerülne sor, most már meg tudják oldani azt, hogy az embereknek a lehető legkevesebb időt kelljen kint ácsorogniuk.

Azt kiemelte, hogy a mintavételi bizottságok ezúttal is jókedvűen, összeszokottan tették a dolgukat, egy csapatként mozdultak. A falu vezetője nevetve mondta, nagy sikere volt a mintavételi bizottság rögtönzött táncprodukciójának is, amely az első tesztelés után fel is került az internetre.

Nádszeg faluja rendkívül hálás mindennemű segítségért, a polgármester ezért úgy döntött a közeljövőben apró ajándékkal lepi meg azokat, akik segítő szándékot mutattak a tesztelés során.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.