2020. január 29., 12:31

"Csak egy ártatlan beszélgetés" - Fico kiáll Danko mellett, szerinte amit a sajtó művel, az túlmegy minden határon

Robert Fico, az Smer-SD elnöke védelmébe vette Andrej Dankót, a parlament elnökét, akinek az Alena Zsuzsovával folytatott telefonbeszélgetését kedden hozta nyilvánosságra a sajtó.

Fotó: TASR/AP

A volt miniszterelnök a felvételekben nem lát semmit, ami fontos lenne a közérdek szempontjából.

Mint ismert, Alena Zs.-t Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának előkészítésével vádolják.

Azokat a felvételeket, amelyeken Danko 2016-ban találkozót egyeztet Alena Zsuzsovával, Marian K. telefonján találták meg, akit az újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolnak.

A közösségi hálón közzétett videójában Fico kritizálja a médiát, a Danko és Alena Zsuzsová közötti telefonbeszélgetést pedig ártatlan beszélgetésnek nevezi.

A sajtó brutálisan beavatkozott a parlament elnökének magánéletébe, és ezzel túlment minden határon”
- írta Fico a közösségi hálón. A felvétel nyilvánosságra hozása mögött szerinte az az érdek áll, hogy tönkretegyék Danko magánéletét, és hogy az SNS ne legyen a parlamentben.

Fico szerint a közérdek szempontjából nincs semmi fontos a hangfelvételen.

Nincs rajta olyan információ, amely alátámasztaná, hogy bűncselekmény történt, semmi, amely befolyásolná a második legmagasabb alkotmányos tisztséget viselő személy hivatalának gyakorlását. Ez az alkotmányellenesség csúcsa”

- mondta Fico a videóban, és kijelentette, a politikusoknak joguk van a magánélethez.

Fico az ellenzéket mindenre képes társaságnak nevezte. Emlékeztetett a védelmi minisztérium titkárnőjének vagy sofőreinek lehallgatására abban az időben, amikor a tárcát Ľubomír Galko (akkor SaS) vezette.

Fico feltette a kérdést, azokat a felvételek miért nem tették közzé, amelyeken Alena Zsuzsová más politikusokkal beszél. Itt Daniel Lipšic ügyvéd és Boris Kollár, a Sme rodina elnökének nevét említette, akik állítólag szintén kapcsolatban voltak vele.

"Egy normális férfinak vágyai vannak"

Dankót párttársa, Anton Hrnko is támogatta. A telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozását műbalhénak nevezte a közösségi hálón.

Egyszer csak nyilvánosságra kerülnek az Andrej Danko és Alena Zs. közötti telefonbeszélgetéseket rögzítő felvételek, amelyből semmi nem következik, csak az, hogy egy normális férfinak vágyai vannak"

- írta Hrnko.

Úgy látja, a felvételek nyilvánosságra hozása mögött olyasvalaki áll, akinek „rendkívüli módon érdekében áll, hogy a demokratikus elveken alapuló szlovák politikát szétzilálja”.

Hangsúlyozza, hogy senkinek nincs joga lehallgatni vagy nyilvánosságra hozni mások beszélgetéseit, kivéve ha bűncselekmény gyanúja merül fel.

Számos sajtótermék nyilvánosságra hozta a hangfelvételeket, melyek az OCCRP, az oknyomozó újságírókat tömörítő nemzetközi szervezet (Organized Crime and Corruption Reporting Project) birtokában vannak.

Danko korábban azt mondta, hogy az Alena Zsuzsová név nem mond neki semmit. A szóvivője, Tomáš Kostelník közölte, 33 nappal a választás előtt nem fognak részletekbe menően válaszolni „célzatos kérdésekre”. Megismételte, hogy Danko nem találkozott Alena Zsuzsovával.

Alena Zsuzsová a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos tárgyaláson bevallotta, hogy kapcsolatban volt Martin Glváč (Smer-SD) volt parlamenti alelnökkel, Juraj Drobával (SaS), Pozsony megye elnökével, René Vanek volt ügyésszel, Andrej Dankóval, a parlament elnökével, Boris Kollárral, a Sme rodina elnökével és Daniel Lipšic ügyvéddel.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.