2023. augusztus 19., 11:02

A titkosszolgálat igazgatója nem fontolgatja a lemondását

A tegnap esti hírt ma a NAKA igazgatója is megerősítette: őrizetbe vették a titkosszolgálat igazgatóját.

Michal Aláč
Michal Aláč, a titkosszolgálat igazgatója
Fotó: TASR

Michal Aláč azért került rács mögé, mert fennállt a gyanú, hogy szabadlábon befolyásolhatná a tanúkat. Tegnap este nem sokkal 19 óra után a céges autója elhagyta a zsolnai rendőrőrsöt, ahova Aláčot még péntek délelőtt kihallgatásra beidézték, ám a SIS igazgatója már nem ült benne. A rendőrség ugyanis 48 órára őrizetbe vette. Ez az az idő, ameddig a nyomozónak és az ügyésznek el kell dönteniük, hogy kéri-e az őrizetbe vételt.

Aláč arról, hogy a Végkifejlet (Rozuzlenie) ügyben ő is gyanúsított lett , a médiából értesült, ezért megszakította a külföldi útját és visszatért Szlovákiába. Aláčot a Sme rodina mozgalom jelölte a titkosszolgálat élére.

A SIS nem kommentálta bővebben az ügyet. „A Szlovák Információs Szolgálat tudomásul vette a bűnüldöző hatóságok első eljárási lépéseinek eredményét. Annak érdekében, hogy ne avatkozzon bele a büntetőeljárás folyamatába, ebben a szakaszban a SIS nem kommentálja az ügyet” – közölte a szóvivő.

Az őrizetbe vételről a Smer párt elnöke, Robert Fico is beszámolt a közösségi oldalán.

A SIS igazgatóját, M. Aláčot a NAKA arra hivatkozva vette őrizetbe, hogy befolyásolhatja a tanúkat. Ezt a különleges ügyészség előzetes jóváhagyása nélkül nem lehet megtenni. Ilyen beavatkozás nem lehetséges Z. Čaputová államfő tudta nélkül”

– írta Fico a kommentjében, aki szerint Čaputová megvárja a bíróság határozatát az őrizetbe vételről, és ha a bíróság úgy találja, hogy a vád jogos, kirúgja Aláčot. Hogy megerősítse a Progresívne Slovensko pozícióit a biztonsági erőkben.

„Már kezükben van a védelmi minisztérium és a katonai hírszerzés is, és teljes körű ellenőrzésük alatt tartják a belügyminisztériumot, a Különleges Ügyészséget, Aláč menesztése után pedig a titkosszolgálatot is megszerzik. A 2023. szeptember 30-ai választások után aztán az államfő nem lesz hajlandó a választás győztesére bízni a kormányalakítást, és szolgája, Ódor békében kormányozhat még hónapokig” – írta Fico hozzátéve ez egy normális puccs, ideje lenne felébredni.

Amint az korábban írtuk, A NAKA csütörtökön több személy ellen eljárást indított a Végkifejlet akció keretében. Köztük van Peter K. vállalkozó, Vladimír P., a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt munkatársa, Michal A., az SIS munkatársa, Ján K., a NAKA volt munkatársa, és Martin C., a SIS volt munkatársa.

A gyanú szerint a szervezett bűnözői csoport igyekezett megnehezíteni vagy megakadályozni egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását,

illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarták a bűnüldöző szerveket.

Mindjárt csütörtökön a politikai pártok is reagáltak a NAKA beavatkozására. Az elsők között a Smer, amelynek elnöke, Robert Fico rendőrpuccsnak minősítette az eseményeket. Azzal vádolta Zuzana Čaputová államfőt és Ódor Lajos miniszterelnököt, hogy tudtak az elitrendőrök cselekedeteiről.

Az államfő még a NAKA-akció napján az Állambiztonsági Tanács összehívását kérte az ideiglenes kormányfőtől, majd pénteken a tanács ülése után kijelentette, hogy a csütörtöki akció nem volt rendőrpuccs. Azt is tagadta, hogy tudott volna az akcióról. „Szlovákiában nincs szó semmiféle rendőrpuccsról, nyomozás folyik a bűncselekmények ügyében, amelyek mértékéről a média sokat írt” – jelentette ki Čaputová, hozzátéve, hogy több gyanúsított már beismerő vallomást tett, többük ellen vádat emeltek, néhányukat pedig jogerősen elítélték. Az államfő azt is kijelentette, megérti, hogy az emberek össze vannak zavarodva, és nem tudják, mit higgyenek.

Bármilyen rendőri beavatkozás a biztonsági erők vezetésében nagyon érzékeny a demokrácia működése szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a lépéseket nemcsak itthon, hanem külföldön is nagy figyelemmel követik”

– mondta.

A SIS korábbi vezetőjét, Vladimír Pčolinskýt ma 11 órakor hallgatják ki az ügyben. Mindkét gyanúsítottat, Pčolinskýt és Aláčot is Marián Bosanský ügyvéd képviseli az ügyben. Az ügyvéd szerint Aláč tagadja a vádat. „Elképzelhetetlen, hogy létezhetett egy bűnözői csoport abban az időben, amikor Pčolinský őrizetben volt, és Aláč nem ismerte a bűnözői csoport vezetőjét. Ez elképzelhetetlen” – tette hozzá Bosanský.

Az ügyvéd szerint a SIS jelenlegi vezetője, Michal Aláč nem fontolgatja lemondását.

Amint azt az Aktuality.sk portálnak kijelentette a vádat célzatosnak tartják. „Meggyőződésem, hogy az ügyfelemet szabadon engedik. Úgy gondolom, hogy 48 óra alatt sikerül minden összejátszást kiváltó okot kiküszöbölni, és meghallgatni azokat a tanúkat, akiket a rendőrségnek meg kell hallgatnia” – tette hozzá az ügyvéd.

Ki kicsoda a Végkifejlet ügyben?

Gyanúsítottak:

Peter Košč vállalkozó, akit 2021. április 1-je óta keresnek, egy másik büntetőügy vádlottja is.

Vladimír Pčolinský, a SIS korábbi igazgatója, egy másik büntetőügyben is vádolják.

Michal Aláč, a SIS igazgatója.

Ján Kalavský egy volt NAKA-tag, akit 2021. október 7-e óta keresnek, és nem jogerősen elítéltek.

Martin Ciriak a SIS korábbi tagja. 2023. augusztus 17-én vádlottként vették őrizetbe.

2023. augusztus 17-én gyanúsítottként őrizetbe vették:

Jozef Khandl, a NAKA tagja.

Michal Višváder aktív rendőr, a Felügyeleti Szolgálat korábbi tagja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.