Zuzana Čaputová: Nincs szó semmiféle rendőrpuccsról
Nem zajlik rendőrpuccs az országban. Az intézmények, amelyeknek munkatársai ellen büntetőeljárás indult a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) intézkedése után, rendben működnek – jelentette ki a biztonsági tanács pénteki ülése után Zuzana Čaputová. A köztársasági elnök Robert Fico tegnapi kijelentésére reagált, miszerint rendőrpuccs történt az országban.

Az államfő hangsúlyozta, politikai beavatkozásra és a rendőrség felelősségre vonására azután kerülhet sor, ha az ügyészség és a bíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárások megalapozatlanok voltak.
Kijelentette, a közeljövőben kiderül, indítványozzák-e az előzetes letartóztatás elrendelését, valamint ismert lesz az ügyészség és a bíróság álláspontja is. „Ha például a bíróság a rendőrségi eljárás lezárulta után úgy találja, hogy a büntetőeljárás megalapozatlan, akkor lesz módja a politikának, hogy beavatkozzon, és felelősségre vonja a rendőrséget. De ma még nem ez a helyzet" - jelentette ki az államfő.
Ódor Lajos miniszterelnök a sajtótájékoztatón aláhúzta, Szlovákia továbbra is jogállam. A kormányfő szerint egyesek azért sulykolják az ellenkezőjét, hogy elbizonytalanítsák a társadalmat.
Ódor hangsúlyozta, senki sem érinthetetlen, aki a törvények ellen vét, már nem a "mi embereink" korában élünk.
A NAKA csütörtökön (augusztus 17.) a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében több személy ellen is büntetőeljárást indított. Az öt személyt érintő intézkedés egy bűnözői csoportra vonatkozik, amely a gyanú szerint igyekezett megnehezíteni vagy megakadályozni egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarták a bűnüldöző szerveket.
A gyanúsítottak között van Peter K. vállalkozó, Vladimír P., a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt munkatársa, Michal A., az SIS munkatársa, Ján K., a NAKA volt munkatársa, Roman K., a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) volt munkatársa, és Martin C., a SIS volt munkatársa. További két rendőrt gyanúsítottként őrizetbe vettek.