2023. augusztus 17., 14:03
Frissítve: 2023. aug. 18. 18:50

Meggyanúsították a titkosszolgálat vezetőjét

Hamran István országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatót tartott a mai rendőrségi razziáról.

Hamran
Hamran István
Fotó: TASR
A mai NAKA rajtaütés kapcsán a parlament elnöke, Boris Kollár hétfőre hívta össze a parlament rendkívüli ülését, amelyet a Smer-SD kezdeményezett.

A sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek (NAKA) nem mindenkit sikerült felkutatnia, mert többen is nyaralnak.

Egy embert nem sikerült elérni, nyoma veszett

– jelentette ki a rendőrfőkapitány, aki hozzátette, hogy

még a munkahelyén sem sikerült őt elérni, sőt a felesége sem tud róla semmit.

Hamran István nyilatkozataiból az jön le, hogy a többi vádlottal a nyomozók felvették a kapcsolatot.

A rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy a mai NAKA-akció, amely az Végkifejlet (Rozuzlenie) fedőnevet viseli, nem a választásokra lett időzítve, a nyomozás még jóval korábban elkezdődött.

Azt is hozzátette, hogy az üggyel nem a pozsonyi, hanem a központi Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség foglalkozik.

Meggyanúsították a titkosszolgálat vezetőjét

Az Állítsuk meg a Korrupciót Alapítvány (Zastavme korupciu) szerint Michal Aláčnak, a szlovák titkosszolgálat (SIS) elnökének távoznia kell a funkciójából. Az alapítvány már korábban felszólította Ódor Lajos miniszterelnököt, hogy hívja vissza Michal Aláčot. Az alapítvány azért tartja indokoltnak Aláč távozását, mert szabotálja a hatóságok korrupcióellenes munkáját.

 A mai NAKA-akció beavatkozása után megerősödik az a gyanú, hogy az egykori, és a jelenlegi SIS elnöke egyértelműen szabotálja a nyomozók munkáját

- jelentette ki Zuzana Petková, az alapítvány igazgatója, aki hozzátette, hogy már hónapokkal ezelőtt kijelentették, nem bíznak az SIS vezetésében.

Ódor Lajos még korábban kijelentette, hogy akkor hívja vissza Michal Aláčot a funkciójából, ha az átlép bizonyos vörös vonalakat, ami azt jelenti, hogy kényes ügyekbe avatkozik bele, illetve belső információkat szivárogtat ki az egyes politikai pártokról.

Szervezett csoport dolgozott a bűnüldöző szervek lejáratásán

Több személy ellen eljárást indított csütörtökön a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében. Köztük van Peter K. vállalkozó, Vladimír P., a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt munkatársa, Michal A., az SIS munkatársa, Ján K., a NAKA volt munkatársa, és Martin C., az SIS volt munkatársa.

A gyanú szerint a szervezett bűnözői csoport igyekezett megnehezíteni vagy megakadályozni egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarták a bűnüldöző szerveket.

További két rendőrt gyanúsítottként őrizetbe vettek

– tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján Hamran István országos rendőrfőkapitány.

A rendőrség az ügyet összevonta egy másikkal, amelyben bosszúállás szándékával elkövetett hivatalos jogkörrel való visszaélést vizsgálnak.

Vladimír P. volt SIS-alkalmazott mellett gyanúsítottként szerepel Roman K., a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) munkatársa, a gyanú szerint igyekeztek megszabadulni az NBÚ számukra kellemetlen alkalmazottaitól, szolgálat alóli felfüggesztésekkel, előre egyeztetett, valótlan SIS-jelentéssel.

Őrizetbe vették Martin C.-t is, valamint két gyanúsított rendőrt, Michal V.-t és Jozef K.-t. Ľubomír Daňko, a NAKA igazgatója hozzátette, az őrizetbe vételek során nem vetettek be kommandósokat, nem kellett kényszerítő eszközöket alkalmazni.

Hamran azt is elmondta, hogy a nyomozati anyag összesen 1200 oldalas, hét titkosított és egy nem titkos melléklettel.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.