A szlovák beteg
Mégsem omlik össze december 1-től a szlovákiai egészségügyi ellátás, miután múlt szombaton, maratoni tárgyalássorozat után, a Heger-kormány megállapodásra jutott az Orvosok Szakszervezeti Szövetsége (LOZ) képviselőivel.
A kisebbségben kormányzó Heger-kabinet érthető módon a lehető leggyorsabban szeretné átvinni a törvényhozáson a szükséges módosításokat, remélve, hogy megszerzi legalább az ellenzék egy részének támogatását. A bizonytalanságot azonban növeli, hogy az orvosokkal kötött bérmegállapodás végrehajtása tulajdonképpen a jövő évi költségvetés elfogadásától függ, a büdzséről szóló parlamenti szavazás kimenetele pedig erősen kétséges.
A múlt szombati megállapodásban a kormány mintegy 40 millió euró többletköltséget vállalt, amit az egészségügyi dolgozók béremelésére fordítanak. A béralku azt jelenti, hogy a kormány hosszú huzavona után az egészségügyi ellátás közeli összeomlásával fenyegető helyzetben lényegében meghátrált, s elfogadta a LOZ követeléseit.
A megállapodás valóban kényszerhelyzetben született meg, hiszen már csak napok választottak el attól, hogy közel 2 100 orvos felmondási ideje lejárjon, s ezzel az összeomlás szélére kerüljön a szlovákiai egészségügyi ellátórendszer.
A kabinet és a LOZ közötti megállapodás rögzíti, hogy jövő januártól a szakképesítéssel rendelkező orvosok a minimálbér 2,5-szeresét vihetik haza, míg a szakvizsgával nem rendelkező orvosok fizetése a minimálbér másfélszeresére emelkedik. Megállapodtak abban is, hogy a ledolgozott évekkel arányosan emelkednek a bérek: a szakvizsga nélküli orvosok fizetését évente 0,015-szörös szorzóval, a szakképesített orvosokét pedig évente 0,025-szörös szorzóval számolják ki. 2025 januárjától utóbbiak esetében a praxisban eltöltött évek utáni szorzó 0,03-ra emelkedik. Az egészségügyi dolgozók a kormány által korábban beígért, ötezer euróra rúgó ún. stabilizációs bérpótlékot is megkapják az év végéig, feltéve, ha december 1-jén érvényes szerződésük lesz valamelyik szlovákiai kórházzal.
Ha a pozsonyi törvényhozás áldását adja a jövő évi költségvetés keretszámaira, a szlovákiai orvosbérek lényegében utolérik a csehországi bérszínvonalat. Vagyis a megállapodás valóban lelassíthatja az ágazat legégetőbb problémáját, a szlovákiai orvosok tömeges elvándorlását.
Az egyészségügy fundamentális bajait jól mutatja, hogy az elmúlt években a pályakezdő orvosok mintegy háromötöde a kedvezőbb anyagi lehetőségek és a jobb munkakörülmények reményében a külföldi kórházak valamelyikében helyezkedett el.
A folyamat oda vezetett, hogy a nyugállományba vonuló orvosokat egyre nehezebb pótolni – még akkor is, ha külföldi orvosok Szlovákiába is érkeznek olyan országokból, ahol a bérfeltételek még kedvezőtlenebbek. Ugyanez a helyzet a képesített szakápolók esetében is – vagyis, ha a tendenciát nem sikerül megfordítani, évről évre nagyobb lesz az orvos- és nővérhiány Szlovákiában.
Bár a közvélemény figyelmét a szlovákiai egészségügy fokozódó válságára leginkább az utóbbi hetek medializált vitái irányították, tény, hogy az összeomlással fenyegető helyzet hosszú évek óta zajló negatív folyamatok eredménye. A kialakult helyzet miatti felelősséget nem is lenne méltányos kizárólag a jelenlegi kabinet nyakába varrni, hiszen a korábbi kormányok is rendre elnapolták a „pénznyelő” egészségügyi ágazat problémáit, s rendszerszintű megoldások helyett legfeljebb a réseket betömve, tűzoltásra vállalkoztak.
A politika felelőssége leginkább abban van, hogy az ágazati követeléseket sok esetben a társadalomban meglévő előítéleteket felerősítve hallgattatta el.
A rendszerből nehezen kiirtható hálapénz ugyanis olyan cinkos alku orvos és beteg között, amely széles társadalmi körben kérdőjelezi meg az orvosbérek emelésének indokoltságát. Ki nem volt már olyan helyzetben, hogy egy a hozzátartozójára váró súlyos műtét előtt – a saját megnyugvása érdekében – ne nyújtotta volna a borítékot?
E sorok írója meglehetősen szkeptikus abban a tekintetben, hogy a hálapénz kísértése valaha kiküszöbölhető lesz az egészségügyből. Leginkább azért, mert a borítékot nyújtó személy részéről ez elsősorban nem morális kérdés – a legtöbb esetben a borítékot a hozzátartozó nyújtja át, hiszen minden áron szeretné megmenteni a súlyos betegséggel szembenéző családtagját. A paraszolvencia morális kérdéssé a boríték átvételének pillanatában válik.
Az orvosokkal szemben a társadalomban meglévő előítéletekre az előző hetekben a jelenlegi kormány is tagadhatatlanul rájátszott: a rossz rendőr szerepét ezúttal is Igor Matovič pénzügyminiszter vállalta. A kormány mozgástere erre a kommunikációs hadjáratra azonban az egészségügyi ellátórendszer közeli összeomlásának árnyékában ezúttal már szűknek bizonyult. Nem maradt más lehetőség, mint Matovič hátralépése, és a meghátrálás az orvosszakszervezet követeléseivel szemben.
Túl közel van még a koronavírus-járvány ahhoz, hogy elfelejthettük volna, mivel jár az egészségügyi ellátórendszer túlterheltsége, a kórházi osztályok átprofilálása. Csak most, a pandémia lecsengése után vesszük számba, a rendszer túlterheltsége miatt hány esetben született késői diagnózis, és lett volna megmenthető egy-egy beteg élete. Az egészségügy helyzete nem lehet a marketingpolitika terepe – ha a politika legalább ennyit megértett az elmúlt hetek válságából, a történtek nem voltak hiábavalóak.
Megjelent a Magyar7 2022/48. számában.
