A külügy belüggyé, a kisebbségi ügy többségivé válik
Írásunk éppen augusztus 20-i nemzeti ünnepünk hetében jelenik meg. A dátum a magyarság számára az államalapítás és Szent István ünnepe. Tavaly pont ezen a napon nyújtotta be a szlovák külügyminisztérium azt a beadványát, amelyben a kettős állampolgárságot büntető törvény szigorítását kérte.
Nem hinném, hogy a külügyminisztérium ennyire számontartaná a nemzeti ünnepeket, így írjuk ezt a véletlen számlájára. Az viszont már nem lehet véletlen, hogy a kulturális minisztérium a kisebbségi kultúra támogatását nem kisebbségi közösségből származó vezetőre bízta.
Az idei nyár igazán nem nevezhető uborkaszezonnak, ha a szlovákiai magyar közösséget érintő politikai megnyilvánulásokat vesszük figyelembe. Sajnos, azt is hozzá kell tennünk, hogy ezek a megnyilvánulások nem a magyar érdekképviseleti szervezetek irányából érkeznek, hanem szinte kizárólag a pozsonyi központi kormányzat számlájára írhatók.
Ezen belül kiemelkedően teljesít a külügyminisztérium és a kulturális minisztérium, de a vezető kettőssel a kormányhivatal is igyekszik lépést tartani, az élboly mögött pedig ott van az oktatásügyi tárca is, amely csak „simán” elbocsátotta magyar „arcát”.
Vizsgáljuk meg az elsőként említett két minisztériumot. A külügy Martin Klus államtitkár személyében talált egy szócsövet, aki bemutatkozó megnyilvánulásaként a kettős állampolgárság passzív megadását olyan trójai falóhoz hasonlította, amelyet háborús övezetekben használ ki egy agresszor, arra hivatkozva, hogy saját állampolgárai védelmében avatkozik be a konfliktusba. Hasonlíthatta volna olyan országokhoz is, amelyek ugyanilyen alapon adják meg egykori honfitársaiknak, vagy azok leszármazottainak az állampolgárságot, és szóba sem jöhet, hogy bármiféle, akár fegyveres, konfliktus lehetősége felmerüljön. Klusnak mégis a rossz, elrettentő példák jutottak az eszébe. Véletlen?
Akár igen, akár nem, felmerül a kérdés, hogy a nyilvánosság előtt miért a külügyminisztérium aktív elsősorban vagy mondhatni, szinte kizárólag a kettős állampolgárság ügyében, sőt, ahogy később majd látjuk, a többi kisebbségi ügyben is? Az egyik lehetséges választ megtaláljuk Eduard Chmelár, ismert szlovák közíró soraiban, aki a közösségi hálón azt írja, Szlovákia elsősorban az Unió központja előtt akar tetszelegni azzal, hogy a Brüsszel által sok kritikával illetett magyarországi kormányzatot szapulja.
A publicista kijózanítja azokat a szlovák olvasókat, akik a külügyminiszter, Ivan Korčok személyében egy nemzeti érzelmű és a haza érdekeit előtérbe helyező politikust látnak. Chmelár szerint Korčok egy bárkinek szolgálni kész, a pillanatnyi előnyökért a távlati célokat feladó miniszter, egyenesen a szlovák „Fouché”, akit a köpönyegforgatás és a politikai túlélés nagymestereként tartanak számon.
A külügy túlzott szerepvállalásának második lehetséges oka az lehet, hogy a szlovákiai magyar politikum még a legsikeresebb időkben sem tanúsított nagy érdeklődést a külügyi tárca iránt, és leszámítva Berényi Józsefet, aki 2002–2006 között volt államtitkár, egyszer sem volt meghatározó szlovákiai magyar politikai jelenlét a tárcánál. Ez is eredményezhette azt, hogy a szlovák politika saját felségterületének képzelheti a pozsonyi, Mély úti központot, ahonnét egyeztetés és hangfogó nélkül szórhatják a kisebbségeknek, elsősorban a magyar nemzeti közösségnek címzett intelmeiket. És itt már nem csak Korčok jelenlegi regnálására kell gondolnunk, hiszen eszünkbe juthat néhány elődje, Lajčák, Kramplová, Hamžík, Kňažko egy-egy megnyilvánulása is.
De hogy a közelmúltból visszatérjünk a nyár eseményeihez, meg kell említenünk a Minority SafePack polgári kezdeményezés elleni, szinte érthetetlen szlovák szerepvállalást a luxemburgi Európai Bíróságon, illetve a Kövér László augusztus elejei somorjai, kitelepítésekre emlékező szoboravatáson mondott beszédére reagáló kardcsörgető pozsonyi külügyi álláspontot.
Mindegyik belepasszol a Chmelár által megfogalmazott paradigmába, mely szerint a szlovák diplomácia vezetői keresik a lehetőséget, hogy a magyar álláspontot hangosan bírálva kikacsintsanak Brüsszel felé.
Ahogy azt lapunknak Berényi József elmondta, feltűnő, hogy a szlovák fél nem a hagyományos diplomáciai módon közli véleményét a magyar féllel, szóbeli vagy írásbeli jegyzék formájában, nagyköveti vagy akár tárcavezetői szinten folytatott megbeszélésekkel, hanem folyamatosan a nyilvánosság előtt, a sajtón keresztül kommunikál. Hozzátehetjük, ezzel párhuzamosan az elsősorban belügyminisztériumi vagy igazságügyi hatáskörű témák mondvacsinált gesztorává válik.
Ha mennyiségében nem is, de fontosságában a kulturális minisztérium felveheti a versenyt a külüggyel, a kisebbség- és magyarellenes aktivitása tekintetében.
Letették már a kézjegyüket tavaly augusztusában kisebbségi, és főképpen magyar ügyben, hiszen 2020 nyarán felszámolták a minisztériumban levő kisebbségi kultúrák osztályát, annak tevékenységét egy olyan részlegbe besorolva, amelyet a szlovák államnyelvrendőrségnek a vezetője irányít.
Sajnos, az idei nyár sem maradt események nélkül, hiszen a kisebbségi kultúrák életben tartására létrehozott Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap (Kult Minor) magyar nemzetiségű igazgatójának a mandátuma lejárt, s az új igazgató kiválasztása szintén nem múlt el „érdekes” események nélkül. Mindenekelőtt a kormánypártok az OĽaNO vezetésével gyors törvénymódosítást hajtottak végre az Alap működését illetően, amellyel szűkítik az önkormányzatiság elvét az Alap döntéshozói tevékenységében. Ez után szintén az OĽaNO sajtótájékoztatókon osztotta meg azon vélelmét, mely szerint személyi összefonódások jellemezték az Alap támogatási rendszerét. Ezt követően került sor az új igazgató kiválasztására, melynek lefolyását a magyar nemzetiségű jelölt, Petőcz Kálmán, több részletében is élesen kritizálta.
A második helyen befutó Petőcz felvetette, hogy bár törvényi kötelezettség nincs rá, mégis fából vaskarika, ha a kisebbségi támogatásokat egy többségi nemzethez tartozó vezető irányítja. Ugyancsak megkérdőjelezte a döntési folyamat tisztaságát is, amelynek eredményeképpen Alena Kotvanová lett a Kult Minor új igazgatója.
A nyár tehát nemcsak időjárási szempontból forró, a közélet iránt érdeklődő olvasó ugyanezt állapíthatja meg a szlovák–magyar államközi, de sajnos, a szlovák–magyar nemzetek közötti témákat illetően is. Ezeket nem véletlenül választottuk kétfelé, államközire és nemzetek közöttire. Az államközi érdekek nem árnyékolhatják be a nemzeti érdekek védelmét. Ez utóbbi viszont már a szlovákiai magyar politikai képviselet elsődleges feladata. A politikai kórus ezen része viszont vagy az események után kullogva késve reagál, vagy ami ennél is zavaróbb, hallgat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/33. számában.
