Egy agresszív utas kedden a délutáni órákban a Dunaszerdahelyről Pozsonyba tartó személyvonaton megtámadta a kalauzt.
Az ellenzéki képviselők beadványt nyújtanak be az Alkotmánybíróságra.
A baleset egy ipari épület területén történt, ahol a munkások karbantartási munkálatokat végeztek.
Az amerikai parti őrség a közelmúltban két olajszállító tartályhajót foglalt le a Karib-térségben.
Minden nap új utcára néző ablakban gyúlnak fel a fények, ünnepi hangulatot csempészve a lakók mindennapjaiba.
Vémola Nagy-Britannia után Csehországban is bajba kerülhet.
A rendőrség a Roadpol nemzetközi közlekedésbiztonsági akció során 61 járművezetőnél mutatott ki alkoholfogyasztást, hét esetben pedig kábítószert.
2026 nyarának végén szeretnénk megnyitni a krasznahorkai alsó várat és a középső részt – mondta Martina Šimkovičová kulturális miniszter.
Nyitra megye folytatja a Vágfarkasd és Sókszelőce között közlekedő új komp beszerzésének előkészítését.
A sértett tulajdonosnak az eltulajdonított tárgyakkal mintegy 200 eurós, míg a rongálással körülbelül 400 eurós kár keletkezett.
Kína az elmúlt években számos rakétát indított műholdak Föld körüli pályára állítása céljából, de eddig nem járt sikerrel az újrahasznosítható rakétatechnológia teljes körű tesztelésében.
A Mexikói-öböl partjainál, Galveston közelében történt szerencsétlenség okát vizsgálják, a haditengerészet közleményében mindazonáltal balesetet említenek.
A lépés éles reakciókat váltott ki Dániában és Grönlandon.
Egy 44 éves gyalogost gázoltak halára hétfőn este.
Az ország valamennyi járásában elszórtan fordulhat elő köd, amelynek látótávolsága helyenként akár 200 méterre is csökkenhet.
A VMMSZ december 11-én döntött az általa alapított életmű- és pályadíjakról, amelyeket a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén adnak át január 23-én Zentán.
Egy régi-új szakrális emlék Komáromban
A cseh kormány az elődje által Ukrajna számára indított lőszerbeszerzési projekt felülvizsgálatát tervezi, e célból január 7-én összeül az ország nemzetbiztonsági tanácsa.
A gömöri Ajnácskőben élő Bial Ágnes könyvelőként dolgozik, emellett pedig évek óta kézműves díszek alkotásával tölti a mindennapjait.
A pénzügyi támogatás az Ukrajna számára létrehozott úgynevezett Ukrajna-eszköz hatodik részletének kifizetése.