A pozsonyi Szent László-kultusz gyökerei a középkorig nyúlnak vissza, és a lovagkirály országos tiszteletéből, valamint a város koronázóvárosi státuszából táplálkoznak.
A csapásokat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette.
Az ügyben indított nyomozás során már nyolc embert vettek őrizetbe gyilkosság gyanújával, köztük két rendőrt, aki feltételezhetően logisztikai információkkal is segítette az emberrablásért felelős bűnbandát.
A beruházás mintegy 187 ezer euróba került.
A cél a háziorvosi rendelők, a sürgősségi ellátás és a kórházi ügyeletek tehermentesítése a legforgalmasabb üdülőterületeken.
Hamenei, illetve vele együtt meggyilkolt családtagjai - egyik lánya, egy menye és egy unokája - koporsóját a Moszalla imaközpontban, egy üvegfal mögött lehet látni, a megemlékezésre 15-20 millió embert várnak.
Szombaton többnyire derült vagy gyengén felhős időre lehet számítani.
Az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti ünnepének központi eseményeit Washingtonban tartják.
A miniszter a magyar kormány háláját tolmácsolva megköszönte a kórógyi magyaroknak, hogy évszázadok óta őrzik magyar örökségüket, nyelvüket, kultúrájukat és gasztronómiájukat.
A Link nagyjából akkora, mint egy kis konyhai hűtőszekrény, 12 méteres szárnyfesztávolsággal és három karral rendelkezik, amelyek hatótávolsága alig több mint egy méter.
128 és 512 műhold közötti számú műholdat terveznek pályára állítani, amelyek költsége ötévente legalább 4 billió von.
Petr Pavel cseh elnök mostani viselkedését sokan úgy látják, hogy az az újraválasztását célzó kampány része.
A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2026 júniusában rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott Ipolykeszin.
Új köntösben – méltóképpen Schmidthauer Lajos orgonaművész és zeneszerző életművéhez.
Egy élő nép akkor is képes kiállni értékei mellett, ha nehézségekkel kell szembenéznie.
Növekvő nézőszám, szakmai berkekben nyomot hagyó bemutatók és egy szoborállítás gondolata – ez jellemezte a Komáromi Jókai Színház 73. évadát.
A kassai városi képviselő-testület a héten tartott rendkívüli ülésén meghatározta az őszi önkormányzati választások választókerületeit, egyúttal a jelenlegi 41-ről 51-re növelte a városi képviselők számát.
A légi mentőket is riasztani kellett.
Az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja útjára a kezdeményezést, amelynek célja, hogy a diploma megszerzése ne csak az egyetem falain belül, hanem Komárom közösségével közösen is felejthetetlen élménnyé váljon.
A tilalom az egész iskolai tartózkodásra, így a szünetekre és az iskola területén kívül szervezett foglalkozásokra is kiterjedne.
Az elmúlt 17 évet tekintve 2025-ben érte el a legjobb gazdasági eredményt a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér.