A japán gazdasági minisztérium becslése szerint már az első újraindított blokk is mintegy 2 százalékkal növelheti a Tokió környéki villamosenergia-ellátást.
December 22-től ünnepi menetrend lépett életbe a megyében, és egészen 2026. január 7-ig lesz érvényben.
Roman Michelko, az SNS frakcióvezetője elmondta, az üléseken mindig elsőbbséget élveznek a kormányjavaslatok és a kormánypárti képviselői javaslatok.
Az intézkedések ágazati korlátozásokat tartalmaznak a kereskedelem, a pénzügyek, az energia, a technológia és a kettős felhasználású termékek, az ipar, a közlekedés és a luxuscikkek területén.
Hidraulikus eszköz bevetésére is szükség volt.
Borzalmas karácsony vár a hozzátartozókra.
Raši nem érzi úgy, hogy meg kellene törni az elnöki vétót, és kárpótolni olyan embereket, akik megsértették a járvány elleni intézkedéseket.
A nyomozati anyagok közül olyan fotókat is bemutattak, amelyeken látható, amint a két férfi Új-Dél-Wales állam egy elhagyatott területén lőfegyverekkel gyakorlatozik.
December 24-én még várhatóan felhős lesz az ég, eső is lehet. Karácsony második napján viszont már kisüt a nap.
Elégedettnek mutatkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap esti videóüzenetében az ukrajnai békés rendezés lehetőségéről az Egyesült Államokban folyó tárgyalások menetéről.
A különleges ételkreációt a dunaszerdahelyi Park Bistro szakácspárosa készítette.
Gömöri Kovács István 101 címmel jelent meg Bőd Titanilla szerkesztésében az ismert sajógömöri tanár, népnevelő, költő, író, publicisztikai írásokat, verseket tartalmazó kötete.
A menetre érkezők az egy hete elfogadott, Beneš-dekrétumokhoz kapcsolódó jogszabály, az ún. szájzártörvény ellen tiltakoztak.
A kántortanítók hagyatéka.
A XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik a Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
A szlovák diplomácia vezetője szerint a schengeni rendszer az európai integráció egyik legláthatóbb és legkézzelfoghatóbb előnye.
A szerb elnökkel is találkozik.
Több százan fejezték ki nemtetszésüket.
Semmilyen ukrajnai választást nem lehet tartani az Oroszország által megszállt területeken, hangsúlyozta.
December 19-én 14 órától ismét használhatók a komáromi strandfürdő termálmedencéi!
Szó lehet új bíborosok kinevezésének bejelentéséről, boldoggá vagy szentté avatási ügyekről vagy akár az egyház életét érintő kérdésekről, amelyeket a pápa egyeztetni akar a bíborosi testület tagjaival.
Orbán Viktor elmondta, ha nincs Fidesz, akkor van háború, ha nincs Fidesz-KDNP, vannak migránsok jó sokan, nincs egymillió munkahely, hiányozna 200 ezer magyar gyerek.