A felújítás most az iskola konyhájában és kazánházában folytatódik, emellett egy kültéri tantermet is kialakítanak.
Koszorúzási ünnepséggel és színdarabbal emlékeztek Blaha Lujza halálának 100. évfordulójára Rimaszombatban.
A rendszerváltozást követően új kutatási területet választott: a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni meghurcoltatásáról írt nagyon jelentős könyveket.
Jövőre ilyentájt folytatás következik!
Fülek önkormányzata nyilvános lakossági fórumot hívott össze, amelyre április 9-én került sor a városi művelődési központ bábtermében.
Pellegrini emlékeztetett, hogy az ország egész területén új kórházakat kezdtek építeni, melyek a jelenlegi parlamenti ciklus végéig nem készülnek el.
Április 12. a Magyar Országgyűlés egyhangú határozata értelmében 2012 óta a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.
A sofőr már nem tudott megállni, elsodorta a gyereket, de súlyos sérülés nem történt.
A tavasz beköszöntével ismét virágdíszbe öltözik Kassa.
Orbán szerint a nyugatiak be akarják hozni Ukrajnát az Európai Unióba, azt akarják, hogy Magyarország ne blokkolja az Ukrajnának szánt hitelt, és adjon fegyvereket is.
A hatóságok repülőgépet is bevetettek a szennyezés kiterjedésének felmérésére.
A magyar iskolaválasztás nemcsak szülőknek, a családoknak, a helyi iskoláknak és közösségeknek, hanem minden jóérzésű, felelős magyar embernek fontos.
Az elnök szerint a kőolajvezetéken "sok mindent elvégeztek", azonban a megsemmisült tartályokat nem lehet gyorsan helyreállítani.
A landolás San Diego partjainál várható április 10-én, keleti parti idő szerint 20:07-kor (nálunk 2:07-kor).
Donald Trump szerint Orbán fáradhatatlanul küzd nagyszerű országáért és népéért, és szereti hazáját, ahogyan ő is szereti az Amerikai Egyesült Államokat.
Segítsük a rákbetegek gyógyulását!
A családügyi minisztérium olyan intézkedést készít elő, ami megvonná a szülőtől a családi pótlékot abban az esetben, ha a gyermeke nem jár rendszeresen iskolába.
A 75 éves Jakes egyedül volt úton a Spitzbergákon, utoljára április 2-án adott életjelt magáról.
A dél-koreai kormány célja, hogy az ország az Egyesült Államok és Kína mellett a világ három legnagyobb mesterségesintelligencia-hatalma közé kerüljön.
Donald Trump elnök felesége a Fehér Házban tartott sajtónyilatkozatban kijelentette: hamisak azok a híresztelések, amelyek szerint férjének Jeffrey Epstein mutatta volna őt be.
Az emlékünnepség megemlékezéssel és Márai Sándor szobrának megkoszorúzásával vette kezdetét az író nevét viselő téren.
Donald Trump megjegyezte, az iráni vezetők az egyeztetéseken általában teljesen másként beszélnek, és sokkal észszerűbbek, mint a nyilvánosság előtt, a sajtóban.
Egyebek közt felolvasták Marek Vagovič újságírónak a 2020 januárjában tartott fő tárgyaláson tett tanúvallomását.
Füstölgő bankautomatához hívták ki a rendőröket.