Az idén hetvenéves Böröndi Lajos magyarországi tanár, költő volt a Csemadok Szenci Alapszervezetének vendége december 11-én.
Reggeli baleset a járásközpont közelében.
A népi vallásosság és hagyomány emlékeit mutatja be a tárlat.
Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem, babona és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához.
Az államfő hangsúlyozta, meggyőződése, hogy a törvényt végül nem kell majd a gyakorlatban alkalmazni.
A NATO-főtitkár csütörtökön, egy brüsszeli rendezvényen tartott előadásában kijelentette, hogy a szövetségnek "háborús gondolkodásmódra" kell váltania.
A jövő év elejétől közel 14 százalékkal emelkedik a szemétszállítási díj Kassán. Az éves átalánydíj személyenként 65 euró lesz.
Eljárást indított a rendőrség egy 68 éves férfi ellen, aki halálos balesetet okozott Bodrogszerdahely mellett.
A lakosság közel 62,9 százaléka elégedetlen azzal, merre tart az ország.
Felvidéki költők verseit is szavalták a diákok a galántai versmondó fesztiválon. Zárul az Anyanyelvi Napok rendezvénysorozat.
Minden korábbinál jobb a magyar-török kétoldalú együttműködés, ami soha nem hozott még ennyi hasznot a két országnak.
Dr. Bukovszky László történész tartott előadást Gútán.
A magyar uniós elnökség végén Orbán Viktor még tett utolsó békekísérletet.