A gálszécsi nyugdíjasklub hőszigetelésére, a tető és a mosdó felújítására 34 ezer eurót szánnak.
Az emberek úgy legyenek biztonságban, hogy közben ne rendőrállamban éljenek.
Felvidéki híradó: 2019. MÁJUS 15.
A képviselők május 21-én harmadszor fognak alkotmánybíró-jelölteket választani.
Az unió 16 tagállamában gyorsabban emelkedtek az árak, mint nálunk.
Az elfogatóparancs megújítására azért volt szükség, mert a tanúk „halálfélelemben élnek” Szerbiában.
Kiska: Az elnöki hivatal átadása olyan légkörben zajlik, amilyet talán én is kívántam volna öt évvel ezelőtt. Konstruktív módon együttműködünk annak érdekében, hogy fennmaradhasson a kontinuitás.
A WhatsApp szóvivője kedden hangsúlyozta: fontos, hogy a felhasználók a program legújabb verzióját használják, illetve frissítsék mobiltelefonjuk operációs rendszerét is, mert így lehet kivédeni a célzott támadásokat.
A munkálatok keretében kicserélik a reléházat, ahol a közúti biztonsági berendezéshez tartozó felszerelés található.
A meteorológusok előrejelzése szerint kedden nagyon alacsony lesz, sőt az eddigi rekordokat is megdöntheti a maximális nappali hőmérséklet.
A szabálysértő gépkocsivezetőket nem feltétlenül állítják meg a helyszínen, a rendőrség utólag is postázhatja a büntetést kirovó határozatot a gépjármű üzembentartójának.